Ítélet és kegyelem - Magyar Golgota

2021-10-06 | Budaörs
Nemzeti Gyásznapunkon, a mai napon, két új filmdrámát mutat be a Magyar Televízió. A Magyar Golgota 1849. október 5-én és 6-án játszódik Aradon, az Ítélet és kegyelem 1849 nyarán Nagyigmándon.

Magyar Golgota
Október 6-án, ma, 21.00 órától vetíti az M5 tv-csatorna az új történelmi drámát.

A film 1849. október 5-én és 6-án játszódik Aradon. Haynau tábornok a magyar szabadságharc vezetőinek kivégzésére készül. Nem várt vendég érkezik, Sternberg császári tanácsos, aki a császár írásos parancsa alapján Török Ignác elítélt szabadságát követeli.
Vele utazik felesége, Charlotte, aki húsz évvel ezelőtt a magyar tábornok szerelme volt, tőle született leányát a kor szokása szerint nevelőintézetbe adta. Rozália azóta már 19 éves, gyönyörű hajadon, aki szintén Aradon tartózkodik. A házaspár, Török Ignác, valamint Rozália nem is sejti, hogy Haynaunak sötét terve van velük. Nemcsak Török Ignác életét, de önbecsülését, a császári tanácsos és felesége, valamint Rozália jövendő boldogságát akarja porrá zúzni kegyetlen játékával.
Haynau megszervezi, hogy Sternberg jelenlétében a lány találkozzon soha nem látott anyjával, s apjával, majd Török Ignácra bízza a döntést: akar-e élni a császári kegyelemmel?
(Magyar történelmi dráma, 2021 – a műsorszám megtekintése 16 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott!)
Forgatókönyvíró: Pozsgai Zsolt
Zene: Pásztor Sámuel
Operatőr: Kovács Claudia
Rendezte: Pozsgai Zsolt

Szereplők: Békefi Viktória (Rozália), Janik László (Haynau tábornok), Lux Ádám (Nicholaus Sternberg báró), Pap Katalin (Charlott Von Meithadler grőfnő), Szabó Máté

Ítélet és kegyelem

Október 6-án 21.25 órakor vetíti a DUNA Televízió

1849 nyarán a magyar szabadság még javában vívja csatáit az ország keleti felében, de a nyugati felét már megszállták az osztrákok. Haynau Győr mellett, Nagyigmándon, az elmenekült református lelkész parókiájában rendezi be főhadiszállását. Nem hagy kétséget afelől, hogy mi várható: a katonai ellenállókra halál, a lakosságra behódolás. Haynau gépezete elsők között a szegény nép lelki vezetőire, a papokra csap le. Szikszai János református lelkészt és Manszbarth Antal plébánost elhurcolják Haynau emberei és vallatásnak vetik alá. A két egyházfi, akik mást nem követtek el, csak hazafiként viselkedtek a szabadságharc alatt és erre buzdították híveiket is, nincsenek tudatában a rájuk leselkedő veszélynek… A rémuralom kevésbé ismert epizódját eleveníti fel a film.
(16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar tévéfilm, 70 perc, 2021)
Szereplők:
Gáspár Sándor – Szikszai János református lelkész
Imre Krisztián – Manszbarth Antal plébános
Alkotók:
rendező: Szikora János
forgatókönyvíró: Pataki Éva
operatőr: ifj. Jancsó Miklós (Nyika)

Megosztás