Ez eleinte csak a szerkesztői üzenetek szövegében, és leginkább a párkapcsolati problémák témája körében küldött jótanácsokban lehetett észrevenni, de egy idő után ez a „szolgálat” kiterjedt az élet csaknem minden területére és minden korosztályra. Megjelentek a kertápolással, divattal és öltözködéssel, sütéssel-főzéssel, gyermekneveléssel, illő viselkedéssel kapcsolatos tanácsok, valamint a könyv-, film- és színházi bemutatókról, sőt egyéb előadásokról szóló beszámolók, ajánlások is.
Állandó helye lett a női lapokban a társasági rovatnak is, ezekben szinte mindig az elithez tartozó ismert emberekről közöltek híreket, pletykákat, minősítéseket. A Új Idők általam véletlenszerűen kiemelt lapszámának társasági híreiben azt olvasom, hogy „a belügyminiszter Bartl Tivadar szfőv. főjegyzőnek és Rózay Jenő sz. főv. számv. tanácsosnak buzgó közreműködésükért elismerését fejezte ki.” És még itt szerepel a Katolikus Karitász érseki biztosának jelentése az elmúlt hat év alatt befolyt öt millió pengőről, amelyből a megszokott szegénygondozáson felül 1000 munkaképtelent vállaltak eltartásra, és 2200 gyermeket tudtak nyaraltatni…
De figyelemre méltó az is, hogy házasságkötésekről, halálesetekről, sőt még a „kismagyarok” világra jöttéről is tudósították az olvasókat. Volt idő, amikor nyaranta a lapok törzsolvasói a szerkesztőség címére küldött nyaralási képeslapjairól mindenki megtudhatta, hogy az illető hol tölti a nyarat. Néhány kiragadott példa: Tessényi Ödönné malom főellenőr neje, aki Baján, Gaál Mariska ref. tanárnő Nagyrákoson és özv. Lohr Lajosné Újhután nyaralt… Ezeknek a híreknek a közlése is bizonyára a középosztálybeli törzsolvasók kiváltsága lehetett. Már csak azért is, mert a magyar családok jelentős részének nem igazán futotta sem nagyrákosi, de még újhutai nyaralásra sem…
Az alábbiakban egy olyan írást kínálok fel olvasóinknak, amit a negyvenes évek elején a Magyar Nők Lapja közölt és határozottan kiállt a mellett, hogy játszani is engedjük a gyermekeinket. Ez az írás nem egy amatőr munkája, és ha kicsit megráznánk, leporolgatnánk, akkor fő mondanivalóját tekintve nemcsak a mai szülőknek és pedagógusoknak lehet hasznos elolvasni, hanem az iskolák irányításával és működtetésével megbízott döntéshozóknak is. A címe:
A játék fontossága és szükségessége
„Még nem is olyan régen az volt a széltében-hosszában hangoztatott nevelési elv, hogy a gyermek ne játsszon, hanem tanuljon. Ez a tanulást és a játékot, mint két egymást kizáró, sőt zavaró dolgot állította egymással szembe. Ma viszont az új, felvilágosodott pedagógia rájött arra a nagy igazságra, hogy játék és tanulás a legszorosabban összefüggnek. Az a kitűnő tanító, aki a játékot és a tanulást egyesítve vezeti be a tanulókat a legkülönbözőbb ismeretekbe.
Miért játszik a gyerek és mi a játék? A játékban a gyerek olyan ügyességét fejleszti ki, melyekre később, nagyobb korában szüksége lesz. Nem csak azért játszik, mert szórakoztatja, hanem természetes kényszerűségből is. Így szerzi meg azokat a tulajdonságokat, amelyekre meglett korában szüksége lesz, és játékain keresztül mutatja meg először a tehetségét, és azt is, hogy mihez vonzódik.
Figyeljük meg, melyek a leggyakoribb, ősi játékok!
1. Harci játékok. A csata meg a birkózás. Fejleszti az izmokat, a bátorságot, sőt a védekezést is tanulja így a gyermek. De játékos formában vad ösztöneit is levezeti vele. A verekedés ritkán fajul komoly bántalmazássá.
2. Üldözési játékok, bújócska, fogócska. Az erőteljes mozgás a gyerekek különböző izmait és a tüdőt fejleszti. A bújócska pedig a gyermek ösztönszerű védekezése, hogy ha bajba kerül, hogyan meneküljön.
3. Társasjátékok. Ezek közül is különösen azok, ahol a gyermekek csoportokban játszanak. Rendkívül fontosak akár az asztal melletti, akár a szabadban zajló közös játékok, labdázások, mert ezek is a gyermekek szociális érzékét fejleszti, és rászoktatja arra, hogy alkalmazkodjon és önként fegyelmezze magát.
4. Családi játékok. Főként a kislányoknál figyelhető meg az, hogy kimondva, kimondottan későbbi anyaszerepükre készülnek.
5. Építő játékok. Ez a legkreatívabb játék, amikor a gyermek épít, gyúr, szerkeszt, vagy a kezét és a fejét egyaránt használja. Észre sem vesszük, hogy a felnőtteket utánozza.
Ezek a játékok fő csoportjai, de már e hézagos felsorolás is nyilvánvalóvá teszi, hogy a játék élettani szükséglete a gyermeknek, a játéktól való tiltás megakadályozza a fejlődésben és gátolja tehetsége kibontakozását. De arra is gondolnunk kell, hogy csak annak a tanulásnak veszi hasznát a gyermek, ami élménnyé válik benne, amit örömmel fogad, amit megszeret. Az a tantárgy, amit csak kényszerből szedünk magunkba, olyan kevéssé emésztődik meg bennünk, mint az az étel, amitől undorodunk.
Számtan-ház kísérlet
Nagyon érdekes kísérletet tett egy magyar tanítónő, aki különös módon tanította a gyermekeknek a számtant. Azt mondta nekik: képzeljétek, azt álmodtam, hogy a kis manók egy számtan-házat építettek. És lerajzolta nekik az „álmát”… Voltak a rajzon páros utcák, ahol minden házon páros szám volt, ott csak párban lehetett sétálgatni. Rajzolt kapualjakat, ahol – például -az a házszám volt, hogy 16:4. A kapuban négy törpe állt, éppen annyi, ahányszor a négy a tizenhatban foglaltatik. És voltak tízes utcák is, amelyikbe a közlekedési rendőr csak olyan autót engedett be, ahol tíz utas ült, ha kevesebb vagy több, azok vagy kinn maradtak vagy a beültek a hiányzók. Voltak utcák, ahol az egyikben csak szoroztak, a másikban csak összeadtak, a harmadikban csak kivontak. És így tovább…
Ennek a tanulási módszernek az eredménye bámulatos volt. A gyerekek, akik utálták a számtant, attól kezdve örömmel várták a számtanórát. Megszerették azt, amit azelőtt csak szidásra és a büntetéstől való félelmükben magoltak be, és anélkül, hogy megértették volna, csak elhadarták, amit beléjük verkliztek.
Egy másik pedagógus, Katzaroff professzor kétezeregyszáz tanulót figyelt meg. Rájött, hogy a 16 év körüli fiúk 76 %-a rajongott a kalandos regényekért, míg a lányok közül alig 24%. Világos bizonyítéka volt ez annak, hogy a fiúk képzeletét sokkal inkább izgatják a kockázatos vállalkozások, a veszedelmek és kalandok megvívásával járó harcok, mint a lányokét. Azt is megfigyelte, hogy a fiúk zöme olyan jeleneteket rajzolt, amelyeken nagy mozgás volt, míg a lányok leginkább az otthonaikat és a természet tárgyait rajzolták, házakat, bútorokat, virágokat. Nyomatékos figyelmébe ajánljuk ezt azoknak, akik a fiúk és lányok pedagógiájának teljes egyformaságát kívánják!
Úgy látjuk, hogy ma már döntő fontossággal került előtérbe az új iskolákban a kézzel csinált munkák jelentősége is. Lehet, hogy végre rájöttünk arra, hogy az életnek tanulunk, és nem az iskolának? És hogy leginkább az élet gyakorlati követelményeinek, és az ezzel kapcsolatban felmerülő problémák megoldását kell megtanítani gyermekeinknek? Ma már apró elemisták is valóságos kis iparművészeti remekeket alkotnak és a lányok a kézimunkáikkal nem csak ízlésüket fejlesztik, hanem a fantáziájuk szárnyalására is tér nyílik.
Évezredek tévedései és bűnei után így veszti el az iskola egyre jobban rideg, mosolytalan jellegét, és olyan hellyé válik, ahová a gyermekek örömmel mennek.”
R. V.
