Ilyen és hasonló címszavak jutnak eszembe és valószínűleg mélyebb okai vannak annak, miért érzem magam olyan jól már másodszorra ebben a csodavilágban, sőt mondhatnám, „világokban”, amelyeket ez a pihenőhely kínál vendégeinek.
Nehéz lenne összeszámolni, hány fajta világot, történelmi kort, helyszínt, hangulatot jelenít meg a szálloda, a tömérdek szálláshely, a gyönyörű, ősfás park és az egész birtok. Nem könnyű, de néhányat azért felidézek.
Néhány évvel ezelőtt ajándékba kaptuk a kupont, tetszőleges időre és általunk kiválasztott szobaformára. Május közepén utaztunk oda és nem igazán tudtuk, mi vár ránk pontosan. Így a véletlennek is köszönhető, hogy a címképen látható, középkort imitáló házacska lett a miénk. Azonnal magával ragadott a környék hangulata, de az egész „birtokkal” – a kulináris élvezeteket is beleértve – nagyon meg voltunk elégedve.
Először a rózsabokrok, dísznövények özöne nyűgözött le és a hol játékos, hol már-már erotikus, humort, életörömöt sugárzó szobrok leptek meg. A néhány utcácskás „reneszánsz város” egyik kapuját Mátyás király fekete serege őrizte, de a robusztus katonák mellett ott ringatózott egy kis tó is, ahol egy hattyúpár élte és éli a mai napig nyugodt, csendes életét. Nappal gyerekcsapatok és sok-sok látogató, „csapatépítő” kollégák verték fel a csendet, este azonban – mivel az itteni egyetlen fogadó délután bezár – teljes csend és harmónia honolt az utcácskákban. Korabeli boltokban lehetett vásárolni, korabeli öltözékeket kölcsönözni. Egy „asszonyság” pedig a házasélet csínjáról-bínjáról oktatta volna szívesen a párokat…
Ha viszont átsétáltunk valamelyik bástya alatt, teljesen más világba cseppentünk. Egyik irányban egy eredeti parasztudvart találtunk – nevezhetjük akár állatsimogatónak is -, ahol minden igazi és élettel teli volt: birkák, kecskék, libák, kacsák, amelyek között egy aranyos, szelíd dámszarvas is ott kószált.
Karám mögött és ólakban: szamarak, nyuszik, vaddisznók, galambok, gyöngytyúk – és még sorolhatnám. Régi, hosszú tornácos parasztházak színesítették a képet: az egyik egy boszorkányé, a másik a kovácsé. Ha benyitunk, vár némi meglepetés a vendégre…
Más irányba tartva hatalmas arénák, fedett is, várta a lovagokat, hogy összemérjék erejüket. Mi is tanúi voltunk egy ilyen „nemzetközi” viadalnak. Meg is kívántuk a lovas közlekedést, így egy szekéren végigkocsikáztunk a birtokon keresztbe-kasul.
A svédasztalos vacsorát – hatalmas freskók között – az elegáns reneszánsz palotában fogyasztottuk, amely a szálláshelyen kívül fürdőt is rejt magában.
Apropó, fürdők: Van egy külön fürdőkomplexum is, a „Fürdőház” francia és marokkói fürdővel, szaunával, sószobával, bisztróval. A nyári hónapokban kinti uszómedence partján is lehet napozni, a bátrabbak meg is mártózhatnak. Vannak még udvarházak, ahol saját kis udvara van a vendégeknek.
És tovább sorolva: természetesen nem hiányzik egy sportépület (ma már fallabdázási, testedzési, bowling, billiárd lehetőséggel) és egy konferenciaterem sem.
A végére hagytam az elejét, a rendszerváltás után rendbehozott és szállodává alakított valamikori Puchner-kastélyt. Itt a Habsburg-idők eleganciája és csillogása a jellemző. A kastély frontja látható csak kívülről, a kis baranyai település főutcáján haladva.
Ja, és áruljam el végre, hogy mindez hol van? Bikalon, a Puchner- birtokon, Dombóvár és Bonyhád között. Ide vágyódtunk vissza és mentünk el újra. Az eltelt négy év alatt láthatólag még tovább gazdagodott: új játszóterek, babamedencék, az étteremben gyereksarok, gyerekfoglalkozás.
Most, szeptember elején sok családdal, pici gyerekkel találkoztunk. De fiatal párok is andalogtak a fák alatt és éltesebb baráti társaságok nevetése is messzire hallatszott. Itt minden játékos, kedves, kényeztető. És itt mindenki köszön mindenkinek – ne adj Isten, még beszélgetésbe is elegyedik.
Jövőre visszük az unokánkat is!
SzK
