Jó téma: vissza a jogosítványt!

2020-08-04 | Közélet
Már megint egy kirekesztést körvonalazó téma, amely őszintén szólva haragot váltott ki belőlem. Mostanában egy kicsit sokat foglalkoznak az idősödő korosztállyal, okkal vagy ok nélkül. Valahogy úgy tűnik, hogy az idősek egyeseknek kezdenek útban lenni.

Pár héttel ezelőtt már egy hosszú cikkben fejeztem ki méltatlankodásomat arról, hogy terítékre kerültek az idős emberek és azok közül is azok, akik volán mögé ülnek. Tegnap a Sváby- műsorban a közkedvelt Sebestyén Balázs hatalmas szájjal hirdette, hogy az idősektől el kell venni a jogosítványt. Tenni ezt azért, mert már nem beszámíthatóak a közlekedésben. Riportok bejátszásával igyekeztek meggyőzni a nézőket, hogy mennyire igaza van Balázsnak és a többi hasonló mentalitású embernek. Egy –   69 éves „bácsi”-tól kérdezték, hogy ő vezet-e még.  Mire a válasz NEM, mert elmúltam 69 és szédülök és gyalogosan is neki megyek a falnak. Jól felelt a kérdezett! Mert ezt a választ várta a kérdést feltevő. Az iskolában ilyenkor ezt mondják: jól feleltél,  leülhetsz, ötös. Ugyanis ez a válasz támasztotta alá a riport készítőjének szándékát, no ugye? Persze, hogy el kell venni azt a jogsit!

Vannak vállalkozó emberek, akik a kamera bűvöletében, meg ki tudja  hogy még  miért  de nyilatkoznak olyasmit  amit a néző vagy elhisz vagy megkérdőjelez. Én az utóbbihoz tartozom. De térjünk vissza az idős korosztályt célba vevő újabb ötlethez. Újabb, mert a koronavírus elleni védekezés alatt, biztonsági okokból, az időseket több hónapra „ u.n” otthoni karanténba zárták, természetesen önkéntes alapon. Ez idő alatt ki se menjen az utcára, ne találkozzon gyerekeivel unokáival stb. Maradjon otthon! Még ma is remegve ülnek lakásaikban vagy ha kimerészkednek, a parkban a padon nyakig maszkban szívják „a friss levegőt”, míg a tömeg a Balatonon vígan lubickol és élvezi a szabadságot. Az időkorlát bevezetésével megszokott lett, hogy  idősek nincsenek a fiatalok között a távolságtartás miatt. Sok idős embert ért gúnyos megjegyzés vagy durva szó azért, mert esetleg az időkorlát alatt mégis csak kimerészkedett az utcára. Nem kívánatossá váltak sokak számára.

Most az idős vagy idősödő emberek vezetői engedélyét szeretnék egyesek visszavonatni.

A fent említett Balázs megkérdőjelezte a háziorvosok kompetenciáját abban, hogy továbbiakban megadhatják- e a vezetői engedélyt az időseknek. Mint mondta, az orvos a betegét régóta ismeri, ezért biztosan megadja  az engedélyt különösen akkor, ha hálapénz üti a markát. Természetesen a Házi orvosok Szövetségének elnöke felháborodásának adott hangot és elutasította ezt a hamis rágalmat. Mint mondta: a háziorvos  vizsgálat után még szakorvoshoz is küldi a kérelmezőt, hiszen ez előírás is és jól felfogott érdeke mindenkinek. A riportban láthattunk egy tesztvezetést is,  amelyen a kb. 50 éves férfi megbukott, mert a számára veszélyes helyzeteket nem tudta kezelni. Tehát ott sem a kor számított, hanem a vezetési technika hiánya, ami elsajátítható bárki számára. Lenne pár javaslat arra, hogyan váljanak a jelenleg utakon vezetők profi autóssá, de ehhez  tanulni kellene és gyakorolni.

Ami a megöregedést illeti tudjuk, hogy nem egyformán öregszünk. Az idősek között vannak remek, fitt emberek, vezetési tapasztalattal és bölcsességgel, amelyet az életük során szereztek. Éppen ezért felmerül a kérdés: Miért kellene egy jó karban lévő idős embertől -most ne firtassuk a korát- elvenni az autózás szabadságát, csak azért, mert egyesek vétenek a közlekedési szabályok ellen.

Úgy tudom, a témát az váltotta ki, hogy a napokban egy idős ember szembe ment a forgalommal az autópályán. Igen. Ez borzasztó, és nem is az egyetlen változat,  amit figyelmetlen autósok okoznak. De nemcsak idősek teszik ezt. Fiatalok ittasan, bedrogozva, bulik után hazahajtva mint az őrültek vezetnek az utakon. Tőlük is elveszik a jogsit? Természetesen elveszik, hacsak bele nem haltak a balesetbe. Nem lehet általánosítani. Most vegyék el a fiataloktól is a jogosítványt? Ugye, hogy nem. Teljes képtelenség lenne.

Száz szónak is egy a vége. Úgy tűnik, az utóbbi időben útban lettek az öregek. Már olyan hangokat is hallani, hogy a szavazati jogukat is el kellene venni, ugyanis ne ők döntsenek a fiatalok jövőjéről. Hiszen az már nem az övék. Ugye, hogy milyen szomorúan hangzik? „A jövő már nem az övék.” Lehetséges és sajnos igaz, De addig, amíg itt vannak közöttünk, legyenek megbecsülve, nem kirekesztve különböző intézkedésekkel, hiszen mint tudjuk, nem jó megöregedni sem külsőleg sem belsőleg.  Ami a jogosítvány elvonását vagy annak megadását illeti, szerencsére nem a forró fejű ötletadóktól függ – de veszélyes hangadók, amire nincs szükség.

Tudjuk jól, hogy a média igyekszik olyan témát bedobni a köztudatba, amely sokakat érdekel, amely sok olvasót  vagy nézőt vonz. Ezt tette az említett TV- műsor szerkesztője is, és azt megelőzően egy- két újságíró.  De amikor ezt teszik, át kellene gondolni annak társadalmi és egyénre gyakorolt hatását és annak visszafordíthatatlan következményeit. Szerencsére a forró fejű ötletadók nem jutnak a döntéshozók asztalához. Ott felelős vezetők ülnek, akik bizonyára átgondolják azt, hogy minek van valós alapja, melyek legyenek a mindenki számára kedvező intézkedések. De semmi esetre sem az, hogy elvegyék a vezetői engedélyt azoktól, akik már elérték az idős kort, de aktívak és beszámítható tagjai a társadalomnak.

Major Edit

 

Megosztás