Jó tett helyébe, jót várj!

2021-12-29 | Közélet
Karácsony előtt néhány nappal érkezett szerkesztőségünkbe a meghívó egy budaörsi cég jótékonysági adományának átadására. A meghívást a Telvice és Provice Kft. juttatta el hozzánk és arról tájékoztatott, hogy a cégcsoport 1 000 000 forintos adománnyal támogatja a budaörsi érdekeltségű, Sztehlo Gábor Gyermekotthon két Budaörsi Lakásotthonát a „Nem vagy egyedül Alapítványon” keresztül, és ez alkalommal szívesen várnak egy kis ünnepségre az otthonban.

Hát persze, hogy elfogadtuk a meghívást. Nekünk is öröm mindenféle „jóságról” hírt adni, ami csak eljut hozzánk, de bevallom, ilyen alkalomról én még nem tudósítottam. A meghívóban benne volt, hogy karácsony alkalmából döntött úgy a cég, hogy segíteni kívánja azokat a hátrányos helyzetben levő gyerekeket, akik itt, Budaörsön nevelkednek, és akiknek nem adatott meg a családi fészek melege. A cég tulajdonosa, Koródi Bálint, magánemberként is régóta azt vallja, hogy akiknek megadatott, azoknak kötelességük azokra is figyelni, akiknek nehezebb körülmények között kell megbirkózniuk az élettel. És ebben az adventi időben eldöntötte: ezentúl fokozottan figyelni fognak a mikrokörnyezetükre, és helyben is ott segítenek, ahol a legnagyobb a szükség. Ezt követően keresték meg a Nem vagy egyedül Alapítványt…

A nagy családi ház kapujánál egy kicsit feltorlódtunk a kapunál, szinte egyszerre érkeztünk vendégként erre a kis szeretet-vendégségre. De hamar kiderült, hogy ez egy jó alkalmat adott a rövid bemutatkozásra.

A ház épp olyan, mint bármelyik sok más családi ház a városunkban. Ahogy beléptünk az ajtón, szinte már benn is voltunk a konyhában. Láttunk egy szokásos konyhapultot, egy zöld stelázsit, itt-ott gyerekeket, meg egy nagyon hosszú asztalt, körbevéve székekkel. Nem számoltam meg, hány különféle szék van ott, de az egészen biztos, hogy tizenegy gyereknek – talán egy kicsit szűkösen – ott kell elférnie. Mert az már az első percekben kiderült, hogy éppen ennyi gyerek él, tanul és testvérként barátkozik egymással ebben a házban.

A házról kiderült, hogy nem is egy házról van szó, hanem két „összebútorozott” házról, meg még egy emeletről. Ez utóbbit csak később, amikor már három kisgyerek fogta a kezemet, hogy végigvezessenek a birodalmukon, szóval csak akkor, tőlük tudtam meg, hogy még az emeleti rész is az övék. Ketten, hárman alszanak egy szobában. Kicsik, nagyok, felváltva. Nem egyformák az ágyneműk, nem egyformák a ruhák, amik rajtuk vannak. Hattól tizennyolc éves korukig fogadnak be ide gyermekeket. Igyekezni kellett a nézelődéssel, ami nem volt könnyű, mert a gyerekek még a ragyogóan tiszta fürdőszobáik ajtaját is kitárták előttem. És amikor megláttam a szobáikban az akváriumokat, bizony velük együtt én is elbámészkodtam kis ideig az aprócska halacskákon.

Mire leértünk, a konyhában és a konyhából nyíló hatalmas nappaliban már összegyülekeztek az iskolából nemrég megérkezett gyerekek is. A meghívott vendégekkel együtt ott volt az adakozó személyesen, két segítő „angyalkájával”, ott volt mindkét lakásotthon vezetője, egy hölgy és egy úr. És megtisztelte megjelenésével ezt a szokatlan alkalmat a megyében szétszórt helyeken működő Sztehlo Gábor Alapítványok egyik vezető embere, Páger Pál úr is, akinek az autója mögött, szinte egy időben parkoltam. A konyhába lépve éppen szólni akartam hozzá, amikor szót kért az egyik adományozó cég tulajdonosa, Koródi Bálint úr, az a kedves, barátságos ember, aki megálmodta ezt az egészet.

Arról beszélt keresetlen szavakkal, hogy a cégében dolgozó emberek számára is mekkora örömet okozott az, amikor megtudták, hogy kenyéradó gazdájuk adományával két, budaörsi lakásotthonban élő gyerekek karácsonyát szeretné szebbé tenni, és talán még arra is futja nekik, hogy a házak felszereltségén, kényelmén is lendítsenek valamennyit. „Remélem, hogy amit mi most itt elindítottunk, az más budaörsi cégek számára is példát mutat – mondta, és hozzátette – , és ahelyett, hogy egymást próbálnánk üzletileg pozicionálni, ezt a mi mostani kezdeményezésünket, remélhetőleg már a jövő évben, velük együtt tudjuk folytatni. Mi eltökéltek vagyunk és semmiképpen nem állunk le. Van már egy alapítványuk – aminek „véletlenül” én vagyok az elnöke (kicsi kuncogás a hallgatóság felől) – , és már támogattunk jó néhány rászoruló családot. Foglalkozunk gyermekeik oktatásával is egy olyan módszertan alapján, ami kifejezetten a hátrányos helyzetű gyermekek oktatását szolgálja. Nekik már többször ajándékoztunk informatikai eszközöket. Ezeknek a gyerekeknek a többsége „speciális” gyerek, sérült lélekkel vagy testi hibával élnek, többségük roma környezetben él, vagy mozgásában akadályozott. Ők emiatt sok mindenben a hátsó sorokban állnak ebben a világban, és esélytelenebbek másoknál.”

A konyhaasztal tele volt színespapírba burkolt ajándékokkal, meg volt még mellette egy nagy tálca, gazdagon megpakolt szendvicsekkel. A gyerekek hol figyeltek, hol a csomagokat lesték. És bizony nagyon látszott rajtuk a csalódás, amikor kiderült, hogy a kibontással még egy-két napig várni kell, majd csak a karácsonyi ünnepségen lesznek kézbe adva. Koródi úr szavait követően az otthon vezetője megköszönte a támogatást, hozzátéve, hogy ez az adomány nagyon jó helyre érkezett, mert itt nagyon aranyos, jó, és hihetetlenül nehéz sorsú gyerekek vannak, akik megérdemelnek minden jó szándékú támogatást.

Az asztalon nem fogynak a hatalmas tálcán lévő szendvicsek. Hiába a szíves kínálás, senki nem éhes. Koródi úrat is kínálták az ínycsiklandozó szendvicsekből, de ő finoman és határozottan elhárította azzal a reménnyel (talán kacsintott is a gyerekek felé), hogy ezek még ma el fognak fogyni a gyerekek jóvoltából. Heves gyerekkacagás követte szavait. Koródi Bálint feléjük fordulva, hozzájuk is beszélt, néhány gyereket meg is szólított. Néhányukkal eljátszotta az alkalmi jövendőmondó szerepét: a szemükbe nézett, és megjósolta, mi lesz belőlük, ha megnőnek. Lett is ott nyomban reménybeli színész, tanítónéni, ha jól emlékszem, még író is, meg mozdonyvezető …

Koródi Bálint kis idő múltán a Sztehló Gábor Alapítványok képviselőjétől, Páger Páltól arról érdeklődött, hogy áll az alapítvány, és az alapítványi lakásotthonok a számítógépekkel? „Mi patronálunk egy nyolcadik kerületi hányatott sorsú iskolát, oda nemrég vittünk leselejtezett számítógépeket – mondta. – Ha legközelebb erre kerül sor, rátok is gondolni fogunk. Ezek persze nem fejlesztő gépek, és arra alkalmatlanok, hogy futtatni lehessen rajtuk valami gyerekjátékot, de lehet velük dolgozni, internetezni, levelezni. Páger úr ezt örömmel fogadta, és hozzátette: „Fülhallgatókra például mindig szükségünk van, mert ahol ennyi gyerek a számítógép előtt tanul, ott mindig nagy a zaj.” Koródi úr már a kabátját vette magára, már búcsúzásba kezdett, miközben figyelmeztette az alapítványi embereket, hogy feltétlenül tartsák vele – az „angyalkákon” keresztül – a kapcsolatot. ”És ha égne a ház, akkor akár cégként, akár magánemberként is megpróbálok majd minden lehetséges segítséget megadni, csak szóljanak.” Ekkor megint megszólalt Páger úr, és néhány mondatban elmondta, hogy jövőre egy informatikai tanulmányi versenyre készülnek az otthonokban élő gyermekek között, és megkérdezte: tudnának-e a feladatok kidolgozásához némi okos segítséget adni? Ez a segítség is meg lett ígérve.

A közelemben ott sündörgött végig egy hatéves kislány. Sokszor odajött hozzám és átölelt. Mikor már én is indultam volna, kérte, hogy az ő ágyát vele, külön is nézzem meg. Elindultunk már, amikor meglátta a kezemen az okos órámat. Szomorúan rám nézett és azt mondta, hogy ő is okos órát szeretne karácsonyra, de nem kap… Felvillant bennem egy pillanatra, hogy azonnal lekapcsolom a karomról és a karjára csatolom. De mégsem ezt az utat választottam. Elmeséltem neki, hogy hat unokám van, és hogy mekkorák, és megmondtam, hogy közülük csak az egyiknek van okos órája. „Tudod, ehhez még egy kicsit nőnöd kell”. És akkor megemeltem a karomat, mutatva, hogy körülbelül ennyit. „És akkor már biztos, hogy neked is lesz okos órád” – tettem hozzá. Kicsit nézegetett a levegőbe a karom magasságában, és megnyugodott. Remélem, a jó Isten megadja neki azt az annyira vágyott okos órát, ha eléri az általam jelzett magasságot…

Jó volt ott lenni. Jó volt látni a gyerekek csillogó szemét. Jó volt nézni azt az embert, aki érezhetően jól érezte magát a megajándékozott gyerekek körében, és aki jó tettével valóban példát mutatott. Lehet, hogy megindít városunkban egy olyan folyamatot, hogy majd még versenyezni is lehet azon, hogy melyik budaörsi cég lesz a legnagylelkűbb ajándékozó a következő Mikuláskor vagy karácsonykor ..

xxx
A Budaörsön működő Sztehlo Gábor Alapítvány gyermekotthonaiban 12-12 állami gondozásba vett gyermeknek jut hely, mindkét helyen 5-5 képzett szakember irányításával és lelki-fizikai támogatásával. Mindkét hely 2012 óta működik, a gyerekek a város óvodáiba és iskoláiba járnak. Az Alapítvány célja, hogy olyan környezetet alakítsanak ki a gyerekek számára, amelyek sokkal inkább családi otthonra hasonlítanak, és nem egy klasszikus intézetre. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a családiasabb környezet pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére, és későbbi boldogulásukat nagy mértékben és jó irányban befolyásolja.

R. V.

Megosztás