Aszálymentesnek csupán az ország nyugati, délnyugati része tekinthető. A legsúlyosabb aszályok természeti adottságainknak és földrajzi elhelyezkedésünknek megfelelően az Alföldön, főleg annak középső részén alakulnak ki.

Az aszály kialakulása 

Az aszály a meteorológiai elemekhez hasonlóan véletlenszerű jelenség, földrajzi kiterjedése szintúgy, súlyosságát is nehéz előre jelezni. Az aszály alapvető oka az, hogy huzamos időn keresztül nem hullik elegendő csapadék. A szárazságot a globális légáramlás sajátosságai vagy emberi beavatkozások is okozhatják. A gátak és az öntözőrendszerek megzavarhatják a folyók és tavak vizeinek természetes körforgását, és előfordulhat, hogy nem jut elég pára a levegőbe ahhoz, hogy kialakuljanak az esőfelhők. A szárazságot erősítő további tényezők: a magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom és az erős szél. Aszály idején a növényzet kipusztul, nem lehet aratni, és ez súlyosan érinti a környék állatvilágát és embereket is.  Aszály idején megnő a homokviharok és az erdőtüzek veszélye is.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy hazánkban 10 évből átlagosan 4 évben káros vízhiánnyal kell számolni. 1976-1985 között például 3, míg 1986-1995 között 7 aszályos esztendő fordult elő. Ezek a számok kis azt támasztják alá, hogy fel kell készülni a vízhiányos időszakokban bekövetkező károk – aszálykárok – kivédésére, megelőzésére.

Az aszálykárok elhárítása érdekében az állam legfőbb feladata a nagytérségek közötti vízátvezetést biztosító rendszerek létesítése, üzemeltetése, továbbá a tulajdonában lévő műveken a vízvisszatartás, a vízkészletek megőrzésének megteremtése. E tevékenység eredményeként mind a települési vízgazdálkodás, a rekreáció, az ipari és mezőgazdasági termelés, mind az ökológia vízbeszerzési lehetőségei a szárazság idején is megteremthetők.

Az aszály elleni védekezés 

A káros vízhiányok kivédése érdekében egyaránt biztosítani kell a térségek közötti vízátvezetési lehetőséget, valamint az ésszerű vízvisszatartást. Ez különböző létesítményekkel valósítható meg, pl. vízátvezető csatornák, tározók, vízlépcsők, vízvisszatartó és vízkormányzó műtárgyak építésével és üzemeltetésével. Az ily módon vízfolyásokban, csatornákban, tározókban biztosított vízkészletekből a vízkivétel helyétől különböző módszerekkel lehet eljuttatni az öntöző vizet a növényzethez.

A talajok termékenységének kulcsa a talajok vízgazdálkodásában rejlik.  A rendszeresen mélylazított és ősszel mélyszántott területeken hirtelen tavaszi hóolvadáskor sem találunk felszíni vízborítást, mivel a talajszelvény a vizet befogadja, mintegy elraktározza a vegetációs időre a növény számára.  ( Eszerint a kerttulajdonosok bátran ássák fel ősszel a kertjüket. a szerk.)
*Az utóbbi tíz évben ilyen rendkívüli év volt 1990, 199 2, 1993, 1994, 2000, 2001. Meg kell említeni a 2002-es dunai árvízzel egy időben fellépő, az Alföldet és a Rába térségét érintő rendkívül vízhiányos időszakot is.

**A 19. század legnagyobb aszálya nálunk 1863-ban volt, amikor is az Alföld legnagyobb részében nemcsak hogy termés nem volt, hanem sok gazdasági állat, melyeket a Felvidékre, Erdélybe vagy a Dunántúlra nem tudtak az éhhalál elől elhajtani, elpusztult, sőt az emberek között is éhínség uralkodott. Sok évig tartott, míg az aszály által okozott veszteség ismét pótolhatóvá vált.

Forrás: Országos Katasztrófavédelem