A magyar irodalomtörténet tömör áttekintését hallhattuk az előadás első felében, néhány gondolat ebből:
A sok harc, országunk elvesztése évszázadaiban a nemzet megőrizte nyelvét és így önazonosságát. Később az udvari nyelv német volt, az egyház nyelve latin.
A reformációnak köszönhetjük pl. a Biblia lefordítását magyarra. . (Nagy jelentőségű Bornemissza Péter munkássága, ő is református volt). A katolikusok is adtak ki magyar fordításokat, szövegeket. A XIX. szd. elején a reformkor tudatosította a magyar irodalom fontosságát, amely meg is erősödött. Az eposzok gyökereinket keresték, a folklór része lett a költészetnek (Kriza János). Arany László is gyűjtötte a mondákat, legendákat. Az irodalom a nemzeti történelem hordozójává is vált. (Pl. Vörösmarty) A magyar oktatás is ebből táplálkozott.
(Előadónk elmondta, máig őriz egy családi emléket: egy 1913-ból való, kisgyerekeknek szóló olvasókönyvet. Nem avult el semmi, ami abban található!) Az erdélyi kultúra is mindig erőssége volt a magyar irodalomnak – de jött Trianon…Trianon után a nemzet fájdalmát az irodalomban „írta ki” magából.
Majd a mai helyzet elemzése következett:
1990 után, a mai közvélemény a mai napig nem dolgozta fel íróink munkásságát teljes egészében, vagy egyáltalán nem (pl. Kodolányi János életműve). Rengeteg feladat várt volna a rendszerváltó erőkre, t.k. felvenni a kapcsolatot a magyarlakta területekkel. A politikai erők nem tudtak vagy nem akartak ezzel foglalkozni, nem volt igazi koncepció. 40 évet hogy lehet átalakítani és folyamatossá tenni? „Ha csak egy nemzedékben megszakad az emlékezet, soha többé nem lehet jóvátenni”
Ma a globális, főleg angolszász kulturális divat mindent beborít, özönvízszerűen.
Az a kérdés, hogy eleresztjük-e az ősi kulturális gyökereinket? A világméretű reklám tönkreteszi a hazai kultúrát, annyi pénz itt nincs, hogy ezzel konkurrálni lehetne. De így is csak egy-egy műből tudnak világdivatot csinálni, pd. Harry Potter…
(A politikusok még a problémát sem nagyon értik. ) Ahol nincs reklám a globális piacon, azt nem lehet eladni (ez vonatkozik az elektronikus formára is).
A világhálóra felkerül sok gyenge szöveg, de a klasszikusok is fent vannak (pl. Remenyik felfedezése) Az un. e-könyvek esetében gyakran visszaélnek a szerzők jogaival, még engedélyt sem kérnek a megjelentetésre.
Van-e jövője a magyar nemzeti kultúrának? A könyvkiadók nehéz helyzetben vannak. A könyvkiadás soha nem volt szabad piac. Egy kis gazdaság kiszolgáltatott helyzetben van. Cél: mindent vegyünk meg, amit el akarnak adni nekünk és ne termeljünk semmit – ez nem csak az irodalmi művekre vonatkozik…
A legfontosabb azonban, hogy vannak írók, akik írnak. A kiadás, a terjesztés más dolog. Az írott szó, a nyelv a léten túli létünk alapja. Fontos szempont, hogy az alkotónak legyen saját világképe.
Ezután a költőnő – kérésre – felolvasta az alábbi versét, majd kérdésekre, beszélgetésre került sor.
OKTÓBER HAZALÁTOGAT
Október hazalátogat. Nem kellemes személy.
Azt mondták róla, disszidált, rég eltűnt, már nem él.
De itt van, s újból galibát csinál. Mit és miért?
Hátrakötött kézzel, drótba, kátránypapírba betekerték,
búcsúztatás nem járt a holtnak, arccal a földnek elföldelték.
Attól féltek, hogy másként fölkel, szelleme átfúrja a hantot,
a börtönudvar kövét feltöri, és ad új harcra parancsot?
Veszélyes a szabadság-részeg, főként, ha nem is kér kegyelmet,
veszélyes „csőcselék” a szellem, maga írná a történelmet.
De a szellem nem tér a sírba, szabadon száll, nem köti semmi,
amint a test zárja fölpattan, többé nem lehet rabbá tenni.
Szervezzük meg, legyen, mondjuk: Forradalmi Ifjúsági Napok.
Történelmi show mindenkinek, retro-fíling, kakukk-galopp.
Az egyik építsen barrikádot, a másik majd kövekkel hajigál,
legyen, aki orvosnak öltözik, sebet kötöz és halált konstatál.
Nosztalgia villamos is lesz és lesz tank, eredeti,
és néhány zászló, lyukas közepű, és lesz majd néhány, aki lengeti.
De a téren maguktól lengnek a zászlóhullámok pecabotok hegyén.
Szónokolnak, dalolnak és szavalnak. Nyáj pásztor nélkül. Szegény. Szegény.
Ablakból nézik: „Mért van, hogyha nincs? A patkánylyukból előbújt a múlt.”
„Nem tudja, de magától is csinálja – született lázadó -, amit sosem tanult.”
Vízágyúra mászik, ahogy a tankra rég, villámlik, mennydörög.
Letépik, megtapossák a zászlót a zászlóra fölesküdt rendőrök.
Gumibotoznak, rúgnak, ütnek, – az emlékezés túl jól sikerült,
ötven év múltán sem látni, hogy enyhült a düh, netalán kihűlt.
Börtönfolyosón, véres fal előtt még mindig hihetetlen gondolat:
én állok itt, nem tévedés. Dobog a föld a kövezet alatt.
Sötét teremben ágál a rendező, hosszú árnyéka táncol a falon.
Kihívás neki az is, hogy vagyunk: „Ne legyenek, hogyha nem akarom!”
Névnapján eljött, velünk ünnepelt, mint villámok között a szent király.
Izzó parázs lett a város megint. Kihamvad? Vagy hajnalra lángban áll?
És végül Mezey Katalin egy régebbi nyilatkozatából idézünk, amivel teljes mértékben egyetértünk:
„A kis magyar kiadóknak nincs reklámra pénzük, így nehezen jutnak el az olvasókhoz a híreik. Ezért is szorgalmaztuk és szorgalmazzuk, hogy a közmédia kulturális műsoraiban kapjon minél nagyobb szerepet a minőségi magyar könyvek bemutatása. Beszélgetős műsorokban is, tévéjátékok, műveltségi kvízjátékok formájában.”
SzK
