Talán kevesen tudják, mi sem tudtuk, hogy a híres ösküi kerektemplomhoz nagyon hasonló, 12. századi román stílusú körtemplom áll Bényben is (szlovákul: Bíňa), a premontrei apátsági templom mellett.
A tizenkét apostol rotunda építésének ideje nem ismert, több elmélet van róla. Az egyik szerint a 10. vagy 11. században épülhetett, de mindenképpen a 9. század után. Építtetőit nagy valószínűséggel a Hontpázmányok között kell keresni, ha a templom már nem állt Géza nagyfejedelem idejében is.
Egészen más, barokkos hangulatot árasztó kastély következett ezután Béla (Belá) községben. Néhány mondat a kastély történetéről: A kastély építését 1770 körül Török András kezdi el, 1910-ben a kastély tulajdonosa már báró Ullmann Adolf, 1925-ben a birtokot a báró fia, Ullmann György örökli.
Az Ullmannok nagyon jó kapcsolatban voltak a falubeliekkel, volt egy autójuk, amivel a megbetegedett falubelieket vitték a párkányi orvosi rendelőbe. Ullmann György 1945-ben kényszerült elhagyni az országot lányával, Erzsébettel. 2000 decemberében az Ullmann család leszármazottai visszavásárolták az ősi birtokot és elindították a kastély szakaszos felújítását, ami nem kevesebb, mint 50 millió euróba került.
A birtokot kovácsoltvas kerítéssel elkerítették, a tetőt és részben a kastély épületét is felújították. Most a kapu nyitva, bárki sétálhat az udvaron, a gyönyörű kertekben, telken. Ezt mi is megtettük.
Szent István szobra az esztergomi Bazilika előtt
Visszaérve szállásunkra még volt idő egy rövid esztergomi sétára, ki erre, ki arra indult el.
A közös vacsora jó hangulatban telt és gondolatban már utolsó napunkra készültünk. Az uticél: Dömös, Visegrád, Szentendre.
Dömösön igazi csoda várt ránk: egy 1000 éves templom. A dömösi prépostsági romok Árpád-kori felújított altemplomát napjainkban több keresztény egyház és felekezet használja ökumenikus, együttes imádságok helyszíneként. Egy olyan ökumenikus imahely, mely nyitva áll bárki előtt.
Egy kis helytörténet: Már a római korban erődítmény állott a helyén és nagy valószínűséggel a rómaiak itt hatalmas küzdelmeket vívtak a barbár törzsekkel, hogy azok ne kelhessenek át a Duna (akkor: Danubius) folyón. Több római császár is ebből a régióból került ki.
A 11. században királyaink egyik kedvelt tartózkodási helye és birtokközpontja volt. Itt zúzta össze egy ülő alkalmatosság I. Béla királyt 1063-ban, később Könyves Kálmán király testvére, Álmos herceg, a korábbi palota mellett itt kezdett egy templom építésébe antiochiai Szent Margit tiszteletére. Megvakíttatása után Álmos herceg az általa alapított dömösi monostorban élt egy ideig.
A török pusztítás után , a 18. századra az épületek szinte teljesen eltűntek. A régészeti feltárás 1977-ben kezdődött el… Az altemplom faloszlopai, lábazatai és az oda vezető lépcsősor jórészt megmaradt, így gyönyörködhetünk ma is az 1989-ben rekonstruált félköríves szentélyben.
A helyet bemutató lelkész úrral együtt elmondott imádság és ének után tovább indultunk Visegrád felé.
Buszunk kanyargós hegyi úton jutott fel a Fellegvár alatti parkolóba, innen pedig helyi idegenvezetőnk, Ágnes kalauzolt bennünket, akitől sok tévhitről hallottunk, amely városát érinti. A város maga nem sok lakost számlál, a 2 ezer főt sem éri el, és főként idegenforgalmi jelentősége miatt kapta meg a városi rangot. Megtudtuk, hogy itt bizony észak felé is folyik a Duna, és az égtájak sem ott vannak mindig, ahol gondoljuk. Érdekes történet a Salamon toronyé, ahol nem raboskodhatott Salamon I. László királyunk idejében, hiszen a torony jóval később épült. Inkább a Sibrik-dombon levő vár ablakából várhatta szabadítóit és jelezhetett lámpásával, amiről még manapság is mondjuk: Világít, mint Salamon töklámpása…
A mai várrendszert IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária királyné kezdte el építtetni az 1250-es években, ennek részei a 328 m magas hegyen álló Fellegvár, a Várhegy alatti dombon az Alsóvár, a Duna-parton pedig a Vízibástya. Nemzetközi jelentőségűvé a 14. században, az Anjou-ház idején vált a város. I. Károly király (akit helytelenül mondunk Károly Róbertnek, hiszen soha nem használta így a nevét) 1320 körül kezdte el a királyi palota építését a város főutcájában, a Duna-parthoz közeli területen. Pár év alatt e központ lett a király székhelye, s az uralkodó kedvelt tartózkodási helye. (Tehát nem Mátyás király az, aki itt királyi udvart tartott…)
Hallottunk a szent koronáról, annak ellopásáról, királyainkról, a Zách Felicián féle merényletről – és a panoptikumban élővé vált számunkra az 1335-ben történt híres Visegrádi királytalálkozó, amelyre I. Károly magyar király meghívására János cseh, Nagy Kázmér lengyel király, Károly morva őrgróf, Wittelsbach Henrik bajor és Rudolf szász herceg érkezett, s oly nagy jelentőségű egyezmény született, amely biztosította az érintett országok gazdasági függetlenségét Bécstől és a nyugati kereskedőktől.
A csodálatos Duna-kanyar után levezetésként még megálltunk Szentendrén, ahol megebédeltünk és miután egy nyári zápor kit-kit máshová kergetett be, hazaindultunk. Persze már tervezgettük a jövő évi utunkat, ahogy ez már lenni szokott.
Keresztelő Szent János templom, Szentendre
Jelmondataink az útra az alábbi idézetek voltak Leó pápától:
VÁLJUNK AZ ATYA GYERMEKEIVÉ!
Jézus a közeli Isten, aki együtt jár népével, a történelem Ura, az erőtlenek vigasztalója, a családok világossága, a betegek reménye, a szenvedők békéje.
EMELJÜK FEL TEKINTETÜNKET!
Tanuljunk Jézustól „Isten szemével”, vagyis szeretettel, tisztelettel és együttérzéssel tekinteni felebarátunkra, az emberekre és a világra!
Reméljük, ez kicsit sikerült nekünk utunk során.
SzK
