Többnyire a Szentestén ők is ott lesznek velünk, és ajándék is várja őket a karácsonyfa alatt. De vajon eszünkbe jut-e az a nagynénénk, aki tőlünk bizony nagyon messze lakik, de rajtunk kívül nincs más rokona? És vajon gondolunk-e arra a szomszédban élő idős úrra, aki mindig előre köszön, de csak azt tudjuk róla, hogy mindig egyedül tölti a karácsonyt? Óbecsey István, aki az alábbi verset írta, nem egy ismert, koszorús költő. Mindössze annyit tudunk róla, hogy a Délvidék szülötte. Meglehet, hogy egyháza híveinek írta egykor ezt a verset, így kerülhetett hozzánk az interneten keresztül. De ez a verse, amit ismerünk, a szívéből íródott.
Nemcsak mély főhajtás ez a néhány sor az idős emberek előtt. Ennél több. Én a versszakok végi ismétlődő könyörgést, a „szeressétek az öregeket”, olyannak érzem, olyannak hallom, mintha Isten intését közvetítené Jézus közelgő születésnapján. Arra int, hogy adjunk valamit magunkból az öregeknek. Nem csak a kölcsönös szeretetben velünk élő szüleinknek, nagyszüleinknek, hanem azoknak is, akik távoli rokonaink, és azoknak is, akiknek, bár köztünk élnek, de a nevét sem tudjuk, csak néha segítünk hazacipelni a kosarát.
Nincs szomorúbb ünnep, mint az egyedül megélt karácsony. Nincs szomorúbb, mint nélkülözni a karácsonyi fényeket, a jó falatokat, a család hiányát.
Próbáljuk hát elfogadni Isten kérését: kezdjünk el tanulni másoknak segíteni, másokért is élni. Ezen a karácsonyon legyen gondunk azokra is, akik meglehet, hogy meleg szobában, de hideg ágyban, egyedül töltik a szent éjszakát…
Óbecsey István: Szeressétek az öregeket
Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú, jó anyákat.
A ráncos, eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket,
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.
Szenvedtek ők már eleget,
Vigasztalóik ti legyetek.
Nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ne tegyétek őket szűk odukba,
Ne rakjátok őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek,
Fáradtak azért is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten közéjük ültetett.
Ezért is kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek,
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek gyerekeitek.
Ezért már most intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.
R. V.
