Koldusopera a Latinovits színpadán

2020-01-05 | Budaörs
A Budaörsi Latinovits Színház és a Szentendrei Teátrum közös előadásának bemutató előadását láthatta a nagyérdemű közönség 2019 december 21-én.

 

 

„Hölgyeim és uraim! Önök most egy operát fognak látni. És mivel ez az opera úgy lett kitalálva, ahogy azt a koldusok elképzelik, illetve mivel olyan olcsónak kellett lennie, hogy még a koldusok is megfizethessék, a címe: Koldusopera.”

 

Bertold Brecht világhírű színdarabját, a Koldusoperát a Latinovits Színház 2019. Advent idejére tűzte első ízben műsorára. Bertold Brecht nagyon fiatalon a marxista eszmék iránt kezdett vonzódni s ennek hatására  1928-ban megírta a zenés drámáját a  Koldusopera címen. A műben a londoni szegények világát választotta a cselekmény helyszínéül. A mű három felvonásból, felvonásonként három jelenetből áll. A londoni Soho legmélyén Bicska Maxi, a sármos rablógyilkos, titokban feleségül veszi Peacock, a koldushálózatot működtető üzletember egyetlen leányát, Pollyt. A koldusok királya azonban bosszút áll a bandavezéren lánya elcsábításáért. A rablóromantikát sem nélkülöző történet mögött feltárul a viktoriánus Anglia alvilága, ahol minden eladó és mindennek pénzben meghatározható ára van. Ahol nincs becsület, mert “előbb a has jön, aztán a morál”, ahol pár pennyért mindenki elárul mindenkit, ahol a barátság hamis, a szerelem mulandó. A darab témáját Brecht előtt többen is feldolgozták. Az első egységes zenés játékot John Gay és John Cristopher Pepusch írta. Londonban akkoriban beszédtéma volt a betörő Jack Shepard története, aki megszökött a börtönből, s akit az ugyancsak betörő Jonathan Wild árult el a rendőrségnek, és akit fel is akasztottak. Bár a mű a 20. századi avantgárd színház része volt, mára már klasszikus rangra emelkedett, hiszen olyan, “slágerek” hangoznak el benne, mint a Cápa-dal, az Ágyú-dal vagy a Salamon-dal. Műfaja zenés dráma, zeneszerzője Kurt Weill. A Dreigroschenoper vagyis a Koldusopera ősváltozata, John Gay 1728-as zenés balladákkal teletűzdelt műve valószínűleg minden idők első musicalje. A szerző a kor vezető politikusainak állított benne emlékművet, olyant, hogy nem köszönték meg. Nem is nagyon volt miért: Gay The Beggar’s Operájának karakterei a kor néhány valóságos eseményét, illetve szereplőjét idézik meg, azt állítva róluk, hogy nem csak a kiváltói, de haszonélvezői is a kor legendás nyomorának, és e legendás nyomor köré szervezett közintézményeknek.

Ugyanígy járt el pontosan kétszáz évvel később Bertold Brecht is: 1928-ban, a Weimari Köztársaság fénykorában – mely fénykor, mint később kiderült, a bukás előszobája volt. Nekirontott mindenkinek, gazdagnak, szegények, a törvényen kívülieknek és a törvény őreinek egyaránt. De megkapták tőle a magukét a nők és a férfiak, ezek az egymás húsára ácsingózó izgága javíthatatlanok is. A világraszóló sikert Kurt Weill egy új zenés műfaj megteremtésével, Brecht egy új színpadi formával és az éles társadalomkritikával indokolta.

Azt hihetnénk, hogy már kinőttünk a Bicska Maxi világából, de rá kellett jönnünk, hogy ez cseppet sincs így. Bertold Brecht által színpadra vitt világ, amelynek története a múlt század húszas éveiben játszódik a mi huszonegyedik századunkban is jelen van. S úgy hiszem, amíg világ a világ így is marad. Lesznek gazdag emberek és szegények, lesznek erkölcsösek és erkölcstelenek, tolvajok, bűnözők és kiszolgáltatottak, sok esetben önhibájuk áldozataként.  Legfeljebb a kosztümök változnak és a mindenkori jelenünk díszletei, de a benne élő különböző társadalmi rétegek megmaradnak, Ne menjünk messzire. Maradjunk a kolduskirály figurájánál, aki mai nyelven „bér koldusokat” tart és ötven százalék haszon fejében küldi őket utcára koldulni. Külön ruhatárat tart fenn abból „öltöztetve” koldusait mikor milyen „szerepet”szán nekik. A ma emberétől nem idegen ez a látvány, hiszen nagyvárosaink utcáin, lépten-nyomon belebotlunk földön fetrengő, térdeplő, különböző szánalmat keltő nyomtatott szövegeket tartalmazó táblákat tartó szerencsétlenekbe. Ki tudja hány „kolduskirály” számolja naponta, vagy hetente a bevételt, s küldi áldozatait újból az utcára.

A Latinovits Színház gárdája már többször bebizonyította rátermettségét és ezt most is így volt. Nem rajtuk múlt az, hogy a nézőtéren helyet foglaló néző már a második felvonás vége felé feszengve ült a helyén várva a véget, de mikor tudatosult, hogy van még egy felvonás az előttünk lévő sorok megritkultak. Lehet, hogy nem vagyok eléggé „vájt fülű” de ebben a darabban nem hangzott el egyetlen fülbemászó dallam sem, és ami elhangzott az pedig fülsiketítően hangos volt. A próza pedig ezzel ellentétben olyan halk volt, hogy többen kezdtünk kétségbe esni, hogy a mi hallásunkkal van a baj. Majd megnyugodtunk, amikor a szünetben többen jelezték ugyanezt.

Bicska Maxit a kopasszá maszkírozott Brasch Bence alakítja, remek énekhangját most ismerhette meg a közönség.

Meghívott vendég Kurta Niké aki Pollyként szintén kitett magáért, szinte az egész darabban töretlen erővel énekel, ami nem kis teljesítmény. Spolarics Andrea, mint Kocsma Jenny lépett a színpadra, nem hazudtolva meg eddig is csillogtatott tehetségét. A Budaörsi Fúvószenekar is szerepet kapott, hiszen ők és a zenei vezető Dargay Marcell zongora játéka még jobban hozzájárult az élőzenés helyszín varázshoz. A további szereplők: Illyés Róbert, mint Peacock és a felesége Takács Katalin, Chován Gábor Bohóczki Sára, aki Lucyt, a rendőrkapitány lányát játssza.

Összességében elmondható, hogy egy nagyszabású sok munkát igénylő jó színdarabot láthattunk leszámítva a fent említett hibákat, amiért nem a színészek, hanem a rossz hangosítás lehet a felelős. A színdarabot rendezte a fiatal Fehér Balázs Benő, aki nemrégen 2014-ben diplomázott Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán. Reméljük, hogy még sok lehetőséget kap rendezésre pályafutása során.

A Koldusopera megírásakor mindössze harmincéves, de szemtelenül nagyképű Bertold Brecht valóban radikálisan újat állított előadásaival. A színészeinek azt mondta: Mutassátok meg, hogy megmutattok! A nézőinek pedig azt: Ne vágjátok már ezt a romantikus képet! Nehéz is lenne túlromantizálni, amikor Bicska Maxi, London sztár-bűnözője a függöny elé lép, és így énekel az öltönyös nagyérdeműnek:

Ne mondd nekünk, hogy szép a tisztes élet,
És minden gazság elkerülhető:
Mit ér a szó, ha nincs hasunkban étek,
Előbb zabáljunk, mert ez itt a fő.
Mi jók legyünk, ti jóllakottak – ez derék,
De értse végre minden jómadár,
Mert ezt már csűrni és csavarni dőreség:
Előbb a has jön, aztán a morál

Major Edit

Fotó: Latinovits Szinház

Megosztás