Könyvbemutató a Könyvtárban

2019-11-24 | Budaörs
A gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban Mészárovics Tamás Hajszálgyökerek Retúrjeggyel a Kárpát-medencébe című könyvét mutatta be vetítettképes előadás keretében. A könyv alcíme: „Az Utca Gondolkodó Magyar Embere számára Az Utca Gondolkodó Magyar Embere”!

Az előadót és a megjelenteket Csabay Károly könyvtárigazgató köszöntötte. A könyv már kölcsönözhető az olvasók számára. – mondta – és jó szívvel tudja ajánlani.

Az itt elhangzó tényeknek és gondolatoknak pedig köze nincs semmiféle izmushoz vagy antiizmushoz, – szögezte le rögtön az elején az előadó – de ha valaki mégis ragaszkodik az efféle becenevekhez, nevezheti ezt akár az antimagyarizmus elleni jogos, sőt kötelező, defenzív patriotizmusnak is, édes anyanyelvünkön önvédelmi hazafiságnak, szellemi honvédelemnek.

Majd így folytatta: – Fontos számunkra az őstörténetünk ismerete, hisz már Napóleon hírhedt külügyminisztere, Talleyrand is kijelentette, a Kárpát-medencétől nem messze, 1805-ben: – Ha felséged el akar pusztítani egy nemzetet, vegye el tőle a történelmét.
Sőt, már Seneca, Néró császár nevelője, mások szerint Caius Suetonius is megfogalmazta: – Jaj annak a nemzetnek, amelynek történelmét ellenségei írják!

Előadónk térképen bejelölve mutatta, hogy a Peking közeli Ordosztól Indián, a Himaláján, Szibérián, Dél-Ukrajnán, Suméron, Mezopotámián, Levantén, Egyiptomon, Etrurián keresztül Írországig, mintegy 15 területen találtak magyar és külföldi kutatók az őskőkorszakba is visszanyúlóan egymással és a Kárpát-medencével rímelő genetikai, antropológiai, régészeti, nyelvészeti, és zenei nyomokat, leleteket, adatokat, melyek a közös Kárpát-medencei eredetet valószínűsítik, és nem ennek a fordítottját.

A tudósok, kutatók genetikai, antropológiai, régészeti, epigráfiai (írásfejtés), történelmi, nyelvészeti, zenetudományi adatokat vetnek össze munkájuk során, a minél pontosabb eredmény érdekében.

Sokan ismertük az Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz – mondókát. Megtudtuk, hogy annak az eredeti formája egy négyezer éves sumér napébresztő. Így azól: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz = Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!

Az előadás után több kérdést idéztek még Mészárovics Tamáshoz, és vásároltak a saját kiadású könyvéből, kedvezményes áron.

s.k.

fotó:könyvtár

Megosztás