Célunk olyan civil szervezetekkel és közösségekkel együtt
dolgozni, akik a küldetésük megvalósításakor szeretnének női szempontokat
beemelni vagy jobban figyelni azok figyelembe vételére. Hiszünk abban, hogy
ez a fajta nyitottság nemcsak a nők és lányok helyzetének javításához, hanem
a szervezeti működést és az egész közösséget is gazdagíthatja.
A FELFEDEZŐK egyfajta szakmai kísérlet: olyan partnereket kerestünk, akik
kíváncsiak, tanulni vágyók, és készek arra, hogy gondolkodjanak, gyakorlati
lépéseket tegyenek, majd értékeljék, hogyan tudják a saját tevékenységi
területükön érvényesíteni a női szempontokat. Különösen fontosnak tartottuk,
hogy olyan kezdeményezéseket támogassunk, amelyek a helyi közösségek
igényeiből indulnak ki, és amelyekben a nők aktív, alakító szerepet töltenek be
– akár kezdeményezőként, akár résztvevőként.
A program során a kiválasztott szervezetek nemcsak kidolgozzák az
elképzeléseiket, hanem egy féléves időszakban meg is valósítják azokat
konzultációk és pénzügyi támogatás segítségével. A folyamat végén a résztvevő
hat szervezet találkozni fog, ahol lehetőség nyílik a tanulságok, dilemmák és
eredmények megosztására, a tapasztalatok és a hatások elemzésére és a
program folytatáson való gondolkozásra. A felhívásra harminchét hiteles,
elkötelezett és izgalmas pályázat érkezett, így nem volt könnyű a választás.
örömmel mutatjuk be azt a hat szervezetet, akikkel végül elindultunk ezen az
izgalmas közös úton.
A PONT MI Közhasznú Egyesület a „Mi kell a nőnek?” elnevezésű projektj
szándéka egy olyan helyi kör megalakítása, amely a kétsopronyi nők társadalmi,
gazdasági és közösségi szerepének megerősítését és esélyegyenlőséget
mozdíthatja elő ezen a kis lélekszámú vidéki településen. A projekt a helyi
nőket szeretné aktivizálni és támogatni képzéseken, közösségépítő
foglalkozásokon, mentorprogramokon keresztül, hogy növekedjen az
önbizalmuk, javuljanak elhelyezkedési és vállalkozási lehetőségeik, valamint
csökkenjen a társadalmi elszigetelődésük.

A KacsaKő Egyesület célja hátrányos helyzetű lány tagjai magasabb szintű
integrálása programjaikba. Ennek érdekében önkéntesekkel és szakmai
partnerekkel munkacsoportban, a fiatal résztvevőkkel – lány és fiú klubok
keretében – az értékelik eddigi tapasztalataikat, kialakítják őszi programjaik
kereteit és a tapasztalatok eredményeit beépítik 2026–28-as szakmai
stratégiájukba is.
A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány projektjének célja, hogy hátrányos
helyzetű lányokat támogasson abban, hogy biztonságosabban és tudatosabban
legyenek jelen az online térben. A fiatalok gyakran szembesülnek zaklatással,
manipulációval, amelyre nincs eszközük vagy megfelelő közegük reagálni. A
program tréningalapú, személyes és online formában valósul meg; a módszerek
interaktívak, élményalapúak és reflektív tanulást támogatnak.
Az Országos Lélek-Mentők Alapítvány tematikus csoport-alkalmakon dolgoz fel
női identitással kapcsolatos témákat, amelyek aktuálisak lehetnek minden
olyan nőnek, akik uniformizált, maszkulin munkakörnyezetben töltik
munkaidejüket. A női mentődolgozók körében gyakran felmerülő kérdés az
önérvényesítés és az asszertív kommunikáció elsajátítása. Sokszor kerülhetnek
olyan helyzetbe, ahol határaikat erőteljesen szükséges képviselni,hiszen
munkájuk során sok támadó helyzettel, viselkedéssel találkozhatnak.
A Papírsárkány Gyermekalapítvány projektjének középpontjában azok a fiatal
leányanyák állnak, akik gyermekotthonban élnek, gyakran saját
gyermekvédelmi múlttal. Céljuk, hogy mentálhigiénés támogatással és
közösségi programokkal segítsék őket önbizalmuk és önismeretük
fejlesztésében illetve anyai szerepük megerősítésében.
Az Unda 62 csapata projektjében a 14–19 éves hátrányos helyzetű lányokat
támogat abban, hogy magabiztosabbá váljanak, kiálljanak magukért, és
megtapasztalják: van ereje hangjuknak és ötleteiknek. A programban magyar és
román lányok is részt vesznek – különösen azok, akik ritkán kapnak biztonságos
teret kezdeményezésre, önkifejezésre és közösségi kapcsolódásra. A résztvevők
saját érdeklődésük alapján terveznek és valósítanak meg mini-projekteket
mentori támogatással.
A kiválasztott projektek rendkívül sokszínűek, a konkrét témák és
megközelítések is nagyon különböznek egymástól, de mindegyikben ott rejlik
az a szándék, hogy egy-egy női szempont hangsúlyosabban jelenjen meg a
szervezeti működésben vagy a közösségi tevékenységekben.
Számunkra is különleges ez a kezdeményezés, mert a felfedezés két irányból is
megvalósulhat: azzal párhuzamosan, hogy a kiválasztott szervezetek
felfedezhetnek olyan új szempontokat, amiket beépíthetnek vagy jobban,
gyakrabban figyelembe vehetnek a munkájuk során. A Gyökerek és Szárnyak
Alapítvány munkatársai mindezt nyomon követik, és ők tanulhatnak is
mindezekből: hogyan támogathatják még jobban az egyesületeket. Hisszük,
hogy a női tapasztalatok tudatosabb figyelembevétele nem csupán egy szűk kör
érdekét szolgálja, hanem minden közösséget gazdagíthat, és segíthet abban,
hogy igazságosabb, befogadóbb és érzékenyebb világot építsünk. Éppen ezért
reméljük, hogy a FELFEDEZŐK-ben kapott tanítások és azok eredményi nemcsak
a résztvevő szervezetekre lesznek hatással, hanem másokat is arra
ösztönöznek, hogy megkérdőjelezzék és kritikusan ítéljék meg eddigi
gyakorlatukat, valamint tágabb helyet adjanak a női nézőpontoknak,
hangoknak, történeteknek és szempontoknak.
xxx
„A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Johann
Wolfgang Goethe) – a hasonló nevet felvett alapítvány egy filantróp
(emberbarát) támogató szervezet, amely szakmai, anyagi és lelki támogatást
nyújt az alulról szerveződő kezdeményezések létrehozásához és fejlesztéséhez,
amelyek növelik az egyéni kedvezményező kedvet és felelősségvállalást,
erősítik a társadalomban a bizalmat és a szolidaritást.
https://gyokerekesszarnyak.hu/
Közreadja: R. V.