Előbb laboráns, majd segédoperatőr volt, huszonhat éves korától már operatőr. Nevéhez fűződik az első teljes egészében színes nagyjátékfilm, a Lúdas Matyi, amelyet aztán olyan alkotások követtek, mint a Valahol Európában, Ének a búza mezőkről, Díszmagyar, Különös házasság, 2×2 néha 5, Körhinta, Gázolás, Láz, Éjfélkor, Csempészek, Zápor, Mici néni két élete, Butaságom története. Martin Éva gyakornok volt a filmgyárban, segédépítész, amikor megismerkedtek.
Nagy szerelem volt? Olyan hirtelen lángra kapó?
Tizennyolc éves voltam én, Barna huszonhattal több. Szép lassan, óvatosan mentünk bele a szerelembe, hiszen otthon engem még féltettek. Nem siettük el a dolgokat. Ötvennyolc őszén autóvezető-tanfolyamra jártunk a filmgyárban. Egy pléhmadárnak nevezett katonai jellegű kocsival járkáltuk körbe a műtermeket. Akinek már ment a kapcsolás, átülhetett egy kis méretű, elegánsabb kocsiba. A KRESZ-tanfolyam a büfében zajlott, zárás után. Aztán Barna egyik kollégájával hármasban beültünk a taxiba, de mindig megálltunk egy pasaréti presszóban. Nem tudom, hány pohár gint ittunk meg, de amikor hazaértem, az én édes jó apám csak annyit mondott: „Nagyon szépen kérlek, kerüld el ezt a társaságot!” Pedig már tizenöt évesen gyakorlat alá lettem téve, hogyan kell meginni egy kupica pálinkát. Apám építész volt és megmutatta nekem,, milyen az építőipar.
Amikor megismerkedtek, már szabad volt az út, vagy titkolni kellett, hogy szeretik egymást?
Barna már válófélben volt az idő tájt. Soha nem találkoztunk úgy össze a felesége és én, hogy az bármelyikünknek kellemetlen lett volna. Barna egyébként ruhatervezői szakiskolát végzett. Utána jelentkezett a Magyar Film Irodánál, ahol felvették őt főcímírónak. A kis műtermekben és az udvaron nézte, hogyan zajlik a forgatás, és egy német operatőr mellé került segédoperatőrnek. Amikor aztán a rendező összeveszett az operatőrrel, beállt a helyére. Az első filmje volt ez, A Pepita kabát.
Eredetileg egy méltóságos úr fiát várták erre a posztra, aki valahogy nem érkezett meg. Barna nagyon adott magára. Mindig elegáns volt. Ez megtette a hatást. Barna arról is híres volt, hogy elsőként vette kézbe a kamerát. A Mici néni két élete című filmben csináltatott magának egy speciális zsúrasztalt, törökülésben elhelyezkedett rajta, vállára vette a kamerát, és úgy tologatták őt a szobák között…
A sors meglehetősen rövidre szabta az együtt töltött éveiket.
Ötvenkilenctől hatvanhat elejéig voltunk együtt. Hat évig. Szerettük egymást. Később rá kellett jönnöm, hogy sok mindenről nem tudtam. Barna származásáról sem. Nem volt tudomásom arról, hogy ő nem Hegyi Gyula ügyvéd fia, hanem egy bizonyos Szmrecsányi család leszármazottja. Annyit mondott csak el, hogy Zborón született. Arról viszont halvány említést sem tett, hogy az édesanyja leányanya volt. Arról sem, hogy a nagyszülőknek, akiknek volt egy kis birtokuk, semmi közük nem volt az anyósomhoz. Édesapja az isonzói csatában esett el. Ők ketten, apa és fia nem ismerték egymást. Amikor Barna megszületett, ő már kint volt a fronton. A család szerencsére befogadta az anyósomat a születendő gyermekkel, vagyis Barnával. Amikor aztán megtudták, hogy meghalt a fiuk a harctéren, elküldték az anyósomat Budapestre tanulni, Barna pedig bekerült egy fiúinternátusba. Nagyon szép nő volt az anyósom. Itt van néhány képe kirakva a falon. Később megismerkedett egy özvegy ügyvéddel, és hozzáment feleségül. Barna addig az anyja nevét viselte, az örökbefogadást követően vette fel Hegyi doktor nevét. De mindezt már csak a halála után tudtam meg.
Ennyire rejtőzködő volt?
Makacsul védte az édesanyját. Egyszer kint voltunk a nagybátyámnál és a nagynénémnél Érdligeten. Akkor még nem volt szó köztünk házasságról, csak arról, hogy terhes vagyok. A harmadik hónapba léptem. Nyár volt. Nem lehetett tudni, hogy fiú lesz vagy lány. Lány lett. Barbara. A nagynénémnek mesélte el később az anyósom, hogy sem ő, sem a fia nem mert beavatni a család történetébe, mert féltek, hogy mit fogok szólni. Pedig elmondhatták volna, hiszen elég laza voltam már akkor is. Ráadásul egy igazán liberális családban nevelkedtem. Barna nagyon jól tudta, hogy az apám elvett egy római katolikus német nőt, aki az én és a bátyám anyja lett, de ő ott maradt Chilében, így nélküle jöttünk haza. Barna tudta, hogy mennyire tisztelem, hogy az anyja vele van, mégis titkolózott előttem.
De az a hat év, amit együtt töltöttek, szép volt?
Jó volt, persze! Azért sem értem, miért viselkedett így. Nem is laktunk együtt, csak az utolsó egy évben. Terhes voltam már, amikor összeházasodtunk.
Fő jellemvonásait tekintve milyen ember volt a magyar film egyik legendás személyisége?
Kedves, kellemes, szókimondó, vidám, társasági ember. De volt előtte egy fal, a származása és az anyja. Ha róla beszélt, mindig egy nagy tiszteletet érdemlő asszonyt láttam magam előtt, aki mindennap friss étellel várta a fiát. Ő viszont tudott olyat mondani, hogy már megint húst kell ennem? Emiatt volt is vita kettőnk között. Amúgy nagyon nem bírta, ha valaki megsértette. Olyankor meg is jegyezte: „Az elefánt nem felejt! Fél év múlva is képes volt visszavágni.
A forgatásokról beszélgettek? Például arról, hogy miképpen fotózta a körhintában ülő Törőcsik Marit és Soós Imrét? Hogy harmadikként őt is bekötötték az egyik székbe, és úgy „repült” utánuk?
Mesélt erről is, igen! Hogy három napig forogtak körbe-körbe, míg meglett az a bizonyos jelenet. A „repülünk, Mari!”. Csak egy ideig azt nem értettem, miért volt rossz kapcsolata Fábri Zoltánnal, a film rendezőjével, akivel én is sokat dolgoztam, és kedveltem őt nagyon. Aztán megtudtam. Kint voltak a Körhinta párizsi bemutatóján. Fábri, Törőcsik Mari és ő. Iszonyú nagy esőben érkeztek meg a repülőtérről. A magyar nagykövetség nem küldött eléjük kocsit. Egy ócska taxiba kellett beülniük. A bőröndök felkerültek a csomagtérbe. Törőcsik Mari fehér ruháját, amely a Váci utcai Rotschild szalonban készült, a beázott bőrönd úgy összefestékezte, hogy Mari sírógörcsöt kapott a követségen. Barna hideg vizet engedett a kádba, és kimosta a ruhából a foltokat. Mondta a nagykövetnek, hogy ezt most azonnal ki kell vasalni. Ennyire benne volt a történetben.
Aztán a kezébe került egy francia újság, Fábri nyilatkozatával. Nagyon dicsérte az írás szerzője a film fotósát. Fábri erre nem azt mondta, hogy igen, Hegyi Barnabás, hanem, hogy az én operatőröm. Fábri okos, jó szemű ember volt, de ebben a dologban hibát követett el, amivel megbántotta Barnát. Ő találta ki, hogy mitől nem lesz statikus a film, hogy például amikor Törőcsik Mari és Soós Imre csárdást táncolnak, előbb Marival, aztán Imrével kötöztette össze magát a derekuknál fogva. Kézi kamerával táncolt velük, hogy a jelenetnek ereje, sodrása, dinamikája legyen. Számon tartott gépmozgás lett ebből, tananyag a világban.
A tragikus körülmények között elhunyt Soós Imréről is beszélt önnek?
Igen. Bonyolult lélek volt Imre. Nagyon nehezen emésztette meg, ami vele és körülötte történt, hogy akármilyen szerepet játszott is, származása miatt a szakma „paraszt Rómeónak” könyvelte el. Azt is, hogy a családja nagyon rossz anyagi helyzetben van, és nem tud segíteni rajtuk, nem tudja kiemelni őket a nyomorból. Bánatában sokat ivott. Törőcsik Mariba szerelmes volt, de akkor már ott volt a Bodrogi.
Arról is tudott, hogy Hegyi Barnabás és Törőcsik Mari egy teherkocsin ülve…
… csókolóztak. Igen, tudok róla. Forgatásról jöttek. Mari ezt nekem is, Barbarának is elmesélte. Mi nagyon jó viszonyban voltunk Marival, több filmben dolgoztunk együtt.
A rendezők közül kivel volt a legszorosabb kapcsolatban mint építész-díszlettervező?
Fábrival, Makk Károllyal, Jancsóval, Bacsóval, Mészáros Mártával. Mártával sokat utaztunk együtt. Az már komoly barátság volt. Minden lakását én építtettem át. A mostanit is. Még a bútorok egy részét is én választottam és vettem meg neki.
Visszatérve Hegyi Barnabásra. 1966 januárjában agyvérzést kapott.
Agyértágulati bevérzést. Ez egy születési rendellenesség. Barna nem tudott róla. Hiányos érfal. Beáll a görcs, lesz egy dudor, ami nem biztos, hogy kivérzik, és akkor elkezdi nyomni az agy lágy részét, aztán szép lassan felbomlik. Ha sikerül gyorsan megműteni, akkor elmúlhat. Barbara január 16-án született. Nem gyógyultam jól a szülés után és két hetet bent töltöttem a kórházban. Hazamentünk, és a harmadik napon történt a baj Barnával. Akkor az anyósommal együtt laktunk. Jött a takarítónő. Előtte egy órával beszéltem Barnával. Megegyeztünk, hogy elmegyünk a gyereknek vásárolni valamit.
Egyszer csak sikolt a takarítónő, hogy „gyorsan, gyorsan, Barnus rosszul van!” Akkorra már elvesztette az eszméletét. De volt, hogy megkérdezte, hogy van a gyerek. Olyat is mondott egyszer, hogy készülnie kell, mert jön érte a filmgyári kocsi. Nem volt teljesen magánál. Átvitettem egy másik kórházba. A mentőben magához tért és elbúcsúzott tölem. Valószínűleg érezte, mi következik. De azután még hetek teltek el. Április 28-án, ötvenkét évesen halt meg. Akkor már hosszasan eszméletlen volt.
Ön pedig huszonhat évesen egyedül maradt egy csecsemővel…
Nem tehettem mást, összecsomagoltam és hazajöttem ebbe a házba. Az anyósom hetente kétszer eljött meglátogatni a gyermeket. Aztán megvettem a ház másik részét, és megépíttettem Barbarának a tetőtéri lakást. A lenti házmesterlakást a nyáron csináltatjuk meg Rozinak, az unokámnak.
Úgy látom, itt mindig süt a nap. Hol innen, hol onnan. Lehet, hogy még decemberben is?
Volt itt már sok kemény tél. Átvészeltük. Van elég erő ebben a házban!
XXX
Hegyi Barnabás Érdemes és Kiváló művész és Kossuth-díjas operatőr volt, nevéhez fűződtek a magyar filmművészet legkiválóbb alkotásai. Haláláig a Hunnia Filmgyárban dolgozott és csaknem száz filmnek volt az operatőre. Felesége, Martin Éva díszlettervező, nevelte fel lányukat, aki nem más, mint Hegyi Barbara Jászai Mari díjas érdemes színművész. Ő mindmáig a Vígszínház művésze. Félárvaként nőtt fel és sokáig lelkében hordozta a félárvaság, az apa hiányát, de azt is hozzátette, hogy szerencsére egy nagy budai családi házban, sok őt dajkáló, szeretett asszony közelében… Csaknem húsz éve, hogy megjelent egy ismert hetilapban egy vele készített interjúm. Előttem sem titkolta, hogy mennyire hiányzik neki az apa, akiről csak nagyon keveset tud. Ezért mindenkit megkeres, akiről megtudja, hogy ismerte és szerette az édesapját, és tudja róla, hogy milyen színes és vonzó egyéniség volt. Hálás azoknak is, akik megkeresik, akkor is, ha csak egy kis róla szóló anekdotát tudnak elmesélni neki.
Nem sokkal később Sztevanovity Zoránnal készítettem interjút. Nem ő jött ki a csengetésre, egy fiatal fiú állt ott fehér fürdőköpenyben, kiderült, hogy ő Zorán lányának a barátja. Bevezetett a ház hatalmas nappalijába, és mobilon felhívta az énekest, aki lihegve, de hamarosan megérkezett. Szabadkozott a késés miatt, majd kedves mosollyal az arcán hozzátette, hogy a barátnőjénél reggelizett. Én is kedvesen visszamosolyogtam rá, mielőtt beszélgetni kezdtünk. Tudtam régóta, hogy felesége halála miatt Zorán is sokáig hordott nagy bánatot a lelkében, de akkor már szaporán bejárta a várost az örömteli pletyka, hogy ők ketten, Barbarával, összemelegedtek…
(A Szrmecsányi család Liptó vármegye egyik legősibb törzsökös családja volt, talán az itt említett személy is annak egyik ágához tartozott. Nemrég olvastam egy Petőfiről írt könyvben egy Szrmecsányiról, aki részt vett és hősi halált halt az 1848-as szabadságharcban. És hat éven át kollegám volt a szerketőségben is egy idősebb Szrmecsányi sarj… – A szerk.)
R. V.
Forrás: Új szó, internet, alc
