-Öcsénk halála évtizedek múltán is fájó volt számunkra. – emlékezett Terike néni. -Őt a második világháború idején besorozták katonának. 1945. április 3-án a visszavonuló, menekülő katonákat , köztük az öcsémet is , a déli határhoz közeli Lispe községben az oroszok utolérték. Lőrincet elfogták és agyonlőtték.
Kaptunk egy hivatalos értesítést a haláláról, de hamarosan bekövetkezett a kitelepítés, a családunk széthullása. Nem tudtunk odautazni. Később testvéremmel kerestük a sírját, de nem leltünk a nyomára. A falu neve is megváltozott Lispeszentadorjánra.
Itt még együtt volt a család.
2002-ben András testvérünk azzal a szándékkal jött haza Németországból, hogy márpedig megkeressük az öcsénk sírját. Addig érdeklődtünk, kérdezősködtünk Lispén, míg megtaláltuk azt az asszonyt, akinek az édesapja volt valamikor a kisbíró. Szülei – akik akkor már nem éltek – gyakran meséltek arról a fiatal magyar katonáról, akit az oroszok a kertben a körtefa alá állítottak és agyonlőttek. A kisbíró, mint hivatalos személy, eltette a katona zsebében őrzött két fényképet és az iratai alapján értesítette a budaörsi Ritter családot.
A csodával határos módon a lánya 60 év elteltével is őrizte a megsárgult fényképeket abban a reményben, hogy egyszer hátha eljönnek a hozzátartozók. Elővett egy borítékot és az öcsénk most már örökké fiatalon maradt arcvonásait őrző fényképét nyújtotta át és azét a budaörsi kislányét, akinek Lőrinc komolyan udvarolt.
Ritter Lőrinc nem élhette meg a sorsa kiteljesedését. Értelmetlen halála éppen 80 éve történt.
s.k.
