Nemzeti zászlónk története
Nemzeti zászlónk hosszú fejlődés során alakult ki. A magyarok – a krónikák tanúbizonysága szerint – fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. E hadijelvényeket később felváltották a szentek képeivel kivarrott zászlók. (Például Szent István „Szent György és Szent Márton zászlaja alatt” vonult csatába.) Később a vörös-ezüst sávos zászló (esetleg kiegészítve az uralkodó dinasztikus színeivel) vált általánossá.
Bár a XV. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is megjelenik, valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben, s csak az 1848. évi XXI. törvénycikk írja elő hivatalosan először a „piros-fehér-zöld” színek használatát.
Történelmi zászlók
A piros, a fehér és a zöld már a XVII. században is fontos motívuma volt a koronázási szertartásoknak.
Az 1830-as években a hazafias polgárok kezdték el viselni ezeket a színeket, majd az 1848-as forradalom idején fogadták el a háromszínű lobogót nemzeti zászlóként. Hivatalosan 1957-ben vezették be újra.
A színek a magyar címer színei is: piros pajzs, fehér sávok, kettős kereszt és három zöld domb.
Az Országgyűlés 2014. december 16-án a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át.
A magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.
(Forrás: internet)
