A Németországból betelepülteket még bizonyára kínozta a honvágy, de szívós szorgalommal megdolgozott földjeik már termőre fordultak, amikor egy gyilkos kór közeledett.
A járványt a török harcokból visszatérő katonák hurcolták be. Terjedhetett cseppfertőzéssel emberről emberre, de terjesztették a patkányok és a rajtuk élősködő bolhák, bőrön át. A beteget magas láz, toxikus tünetek kínozták. Nyirokcsomói hónaljban és ágyékban felduzzadtak, elgennyesedtek, kifekélyesedtek. A dögvészes kelevények, a gugák megjelenése a halál közeledtét jelentették, ami 3-4 nap alatt be is következett. A holttestek hamar megfeketedtek, ezért feketehalálként is emlegették.
Védekezésképpen a kirurgusok, az egykori orvosok ecet, sóska, vereshagyma, fekete retek fogyasztását javasolták a megrémült lakosságnak. Hasznosnak ítélték még a zsályát, a rutát, ezerlevelű füvet, Isten fájának magját is. Egy-két receptúra fennmaradt. Például: Parasztorvosság a pestis ellen: sült vereshagyma, szappan és méz – összevegyíteni és a gugákra kenni. Házi különös orvosság: méz, liszt, terpentin, bécsi sáfrány, kénkő, édes tej – összefőzni és a beteg testére kötni.
A hatóságok különböző védőintézkedésekkel próbálták megfékezni a kór terjedését. Megtiltották a vásárok tartását, őrizték a Tisza partját és nem engedték át a csónakokat. A mezővárosok köré strázsákat állítottak. A megbetegedetteket karanténba zárták. Külön rendeletet készítettek a borivóknak.”Hogy a borivók szomjúságuk oltásában hátramaradást ne szenvedjenek, szabad a bort kívánó edényét letévén azonnal 20 lépésre távozzon. És a csapláros az előbbi helyére letevén a bort, akkor elviheti. Ha a csapláros a bor árát kívánja, akkor azt ecetben megáztatva és megszárítva kezéhez veheti.”
Régi rajzokon, a pestis korából láthatunk alakokat, az arcuk előtt hatalmas, csőrszerű maszkkal. A kirurgusuk (gyógyítók) viselték, védekezésképpen. A csőrt gyógynövényekkel töltötték meg.
Pest vármegye 1738. júniusi körlevélben arról tájékoztat, hogy a „dög már Csongrád megyében grasszál”.
Karcagon hidászok táboroztak, közülük négyen meghaltak pestisben. Az óvintézkedések ellenére olyan gondatlanul temették el őket, hogy a játszadozó gyerekek a kiálló végtagokat megfogdosták. Ezt követően a városra rátört a vész, 1500 áldozatot követelt.
Miután a védőintézkedések betartásában továbbra is voltak mulasztások, „Isten ostora” tovább sanyargatott.1739 júniusában Pest város „bé záratott és strázsákkal körül vétetődött. Senki a lineán át ne mennyen, mert ha meg tudatik vagy meg kapatik valaki, az olyan ember minden kegyelem nélkül fel akasztatik avagy meg lövöldöztetik, akár Férfiú vagy Asszony személy lészen.”
Budaörsöt 1739 áprilisában elérte a ragály. Az összeírás a halottak névsorával így kezdődik: Ab incepta contagione (a fertőzés kezdetétől) tehát áprilisban 49 lélek, májusban 90, júniusban 65, júliusban 28, augusztusban 3, szeptemberben 4, októberben 12, novemberben 5 személy esett áldozatul. Összesen 266,más adatok szerint 274 személy hunyt el pestisben. Becslések szerint ez a lakosság 50 %-át jelentette.
Az első elhunyt április 5-én Johann Pachmann 40 éves, az utolsó Johann Schneider 42 éves lakós. (A teljes pestis-lista Filipszky István Elődeink öröksége III. című tanulmányában olvasható)
Egy korabeli leírás szerint egész éjen át temették a halottakat. Koporsóval nem győzték azokat ellátni, ezért zsákokba dugva, lepedőbe varrva, gyékénybe takarva hantolták el.
Elrendelték, hogy a lakott helytől távolabbra kijelölt pestistemetőt zárják le. „Elegendő földet hányassanak, kivált most meleg időben, hogy a dögletesség ki ne jöhessen a földbül. Nem különben semminemű marhát a temetőhelyekre ne bocsássanak.”
1740.március 22.-i vármegyei hirdetmény arról tudósít, hogy Pest megye területén megszűnt a járvány miatti zárlat. A főszolgabíró így köszöntötte a helységek bíráit: „Hogy az Úr azon dögletes nyavalyábúl kendtek kitisztulását megengedte, legyen szent neve áldott örökké.”
Évek múlva a hálás utódok pestisoszlopokat állítottak, általában a temető közelében, az elhunytak emlékére. Egyet találunk a Farkasréti út folytatásában, Gazdagréten. A pestistemető helye a múlt homályába vész. Elképzelhető, hogy a budaörsi és a környékbeli (budai) elhunytak ott a közelben alusszák örök álmukat, majd 300 éve?
Az 1761-ben állított pestisoszlop talapzata egyszerű posztamens, a Szentháromság szobrával. Homlokoldalán a következő német nyelvű, gótbetűs szöveg olvasható:
Heilig
Heilig Heilig
ist der Herr Gott
Sabaoth
Himmel und Erden Seien
Seiner Herlihkeit Voll
(Szent Szent Szent az Úristen Sabaoth (latin: otthont ad) Ég és föld legyen Tele a dicsőségével.)
s.k.
