Ez a vers jár a fejemben a megtorlás gyásznapján. Meg azok az orosz kiskatonák, akik a tankokban ültek és parancsra lőttek. Ezek a fiatalok, akik azt sem tudták, hogy hol vannak és miért kell lőniük, nem csak otthon, hanem a tankokban kuporogva is szenvedtek és féltek a kommunizmustól. Épp úgy, ahogy mi is szenvedtünk, gyötrődtünk és féltünk a levert forradalom előtt és után még sokáig, saját országunkban.
Mandelstamot, a költőt, 1933-ban csupán egy verséért, melyben Sztálint kritizálta, száműzték az Uralhoz feleségével együtt, ahol öngyilkosságot akart elkövetni, mert pontosan tudta, hogy őt nem engedik létezni abban a rendszerben. Világhírűvé vált a szólása az orosz költészetről: „A költészetet csak Oroszországban becsülik: megöleti az embert. Hol másutt ilyen közönséges gyilkossági indok a költészet?” Másodszor, 1937-ben,a szibériai Gulágba deportálták. Akkor már tudta, hogy meghalni megy oda. Utolsó levelében meleg ruhákat kért feleségétől, de már nem kapta meg a csomagot. 1938 karácsonyán halálra fagyott.
(A kép 1938-ban készült, miután másodszor is letartóztatta az NKVD.)
Olvassák el alábbi költeményét!
Oszip Mandelstam:
Dicsőség-harsogó jövendő századok
Dicsőség-harsogó jövendő századok,
s egy új, magasztos emberfaj miatt
elvették tőlem az atyai dáridók
víg serlegét s a méltóságomat.
Ez a farkasölő eb-éra letepert,
de vérem szerint farkas nem vagyok,
gyűrj inkább engem a szibériai sztyepp
kabátujjába, mint egy sisakot, –
hogy gyáva korcsokat s szennyet ne lássak én,
s kerékbe tört és véres csontokat,
s mint csillagok, a kék rókák felém
éjente szűz fénnyel ragyogjanak.
Vezess az éjbe, hol a Jenyiszej folyik,
s eléri a fenyő a csillagot,
mert farkas nem vagyok se vér, se szív szerint,
s csak egyenrangú gyilkolhat meg ott.
(Baka István fordítása)
R.V.
Élettörténete részletesen ITT!
