Már megint óraátállítás

2024-10-15 | Közélet
Egyre többen kérdőjelezik meg ennek indokolt voltát, de az EU még mindig nem hozott egységes döntést ez ügyben.

Legtöbben nem szeretik sem a tavaszi, sem az őszi óraátállítást. Idén október 27-én hajnali háromkor kell 2-re visszatekerni az órát, és ezzel megkezdődik a téli időszámítás. Így ugyan visszakapjuk a tavasszal elvesztett egy órát, a pozitív hatásai mellett rengeteg negatívuma is van az őszi óraátállításnak.

Miért van rá egyáltalán szükség?

Október utolsó hétvégéjén egy órával többet alhatunk, ez sokak számára jó hír, de ez azt is jelenti, hogy sokkal korábban véget ér a nap, hiszen az egy órás visszaállítás miatt úgy fogjuk érzékelni, hogy korábban sötétedik. Hogy meddig marad velünk az óraátállítás, az egyelőre bizonytalan, de azt pontosan tudjuk, mióta van velünk: első alkalommal 1916-ban vezették be a nyári időszámítás rendszerét az USA-ban, és még abban az évben hazánk is átvette a rendszert. Az óraátállítás kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött hazánkban egészen 1954-ig, majd 1958 és 1979 között teljesen megszűnt. Aztán 1980-ban vezették be újra és később, 1997-ben az Európai Unió is egységesítette a tagállamokban a használatát. Minden alkalommal a villamosenergia-megtakarítás volt a célja a nyári időszámítás bevezetésének.

Mi a helyzet a spórolással?

Az elmúlt években jelentősen megváltozott nemcsak hazánk, de az EU többi országának az energiafogyasztása is, így az óraátállítással jelentős energia-megtakarítást nem lehet már elérni. Ugyanakkor rengeteg az egészségre káros hatása, ami leginkább az alvászavarokra vezethető vissza. Emiatt egyre több a vita, vajon maradjon-e, vagy hagyják el az országok az óraátállítás gyakorlatát. Manapság a közvilágítás rendszere már a sötétedéshez kerül igazításra, így azon nem spórol az óraátállítás, de emellett az emberek szokásai is megváltoztak. Például egyre többen néznek esténként tévét, és elterjedtek a légkondicionálók is, így ma már a nyári időszámítás nem hoz már olyan jelentős megtakarítást, mint 5-10 évvel ezelőtt. Egy amerikai kutatás során három éven keresztül mérték hétmillió háztartás áramfogyasztását, és megállapították, hogy az óraátállítás után sem csökkent a fogyasztásuk – írja az Alternatív energia.

Melyik az „igazi?”

Az EU-ban évek óta vita, hogy megszüntetésre kerüljön-e az óraátállítás. De melyik időszámítás maradna, ha megszűnne? A válasz egyszerű: a téli. Vagyis ha jövőre úgy döntenének a döntéshozók, hogy nem lesz több óraátállítás, akkor a téli időszámítás maradna érvényben. (ripost.hu)

Bevallom, én évek óta várom, hogy történjen végre változás és szűnjön meg az órák átállítása. Én persze a nyári időszámítást választanám – és ezzel nem is lennék egyedül…

SzK

Megosztás