Márton napi lámpás fevonulás

2023-11-11 | Budaörs
Mint minden évben így az idén is a hagyományokhoz híven november 11.-én Márton napján lámpás felvonulás vette kezdetét. A résztvevők között sok szülő és sok gyerek kezükben lámpást tartva állták körül a zenészeket .

A gyülekezési pont a Városháza előtt volt- délután 16 órakor- ahol Tündik Tamás és a Szélrózsa Együttes zenészei várták az odaérkezőket.  Szólt a zene, egyre sűrűsödött a résztvevők tábora, közöttük sok szülő és gyermek, kezükben lámpásokkal. A lámpásokat délelött készítették a lelkes résztvevők a Lévai utca Közösségi Házban.

Majd fél öt órakor elindult a nagy menet lassan  követve a Szél Rózsa zenészeit,akik muzsikáltak, énekeltek különböző dalokat

 

A menet kb, félórai séta után megérkezett a Művelődési Házba, ahol folytatódott a Márton Napi ünneplés, amelyhez méltó kiegészítésül szolgált a sok finom szendvics, forró tea és mint később meg tudtam pálinka és forralt bor is amelyet a Gazdapiac biztosított erre az alkalomra.

Major Edit

Megosztás