Az idei év ballagása más lesz, mint az eddig megszokottak. Pedig nem olyan régen a ballagó diákok énekétől voltak hangosak az iskola folyosói, ahol könnyes szemű szülő és tanárok féltőn kísérték diákjaikat az iskola kapujáig. Régen is és napjainkban is számos diák között barátság szövődik az iskolai évek alatt és jó esetben egész életre kihat egy jó tanár emléke.
Az alapok a legfontosabbak. Nem mindegy, hogy milyen oktatásban részesül a kisdiák, aki először lép át az iskola kapuján.
Nem kellett sokat kutatnom gondolataimban ahhoz, hogy elmondjam, ki is volt az én első igaz, jó tanítóm? Kisiskolás éveim Budaörshöz kötődtek, amely iskola emlékeimben a legjobb helyezést éri el. S hogy miért? Mert túl azon, hogy akkor is megvoltak a követelmények, és a szigorú számonkérés, de az iskola légköre a segítőkész tanárokkal egy életre emlékezetessé tette ezeket az amúgy sokak által nem szeretett intézményeket. Budaörsön az iskola igazgatója, aki egyben oroszt tanított nekünk, látván, hogy nekem sehogyan sem megy a ragozás, nagyszünetben velem rótta a köröket az iskola udvarán és gyakoroltatott. Majd az órán úgy kezelt, mint legjobban ragozni tudót, nem jelölt meg magában fekete ponttal, hiszen tudta a gyengémet, mégsem élt vissza vele. Az osztályfőnökünk – sajnos már régen nem él – földrajzot tanított nekünk. A neve Zavagyák Cirill, talán vannak, akik még emlékeznek rá. Tőle a térképolvasást, a földrajzot és a történelmet tanultam, és becsülni azt, hogy magyar vagyok. Az 1950 – 60 -as években, és még azon is túl, nehéz volt olyan tanítónak lenni, aki az órákon oktathatott úgy, hogy mondanivalója nem egészen az előírt tanterv szerint szólt. De mégis képes volt az akkori időkben belénk plántálni az igaz szót, hazáról és történelemről egyaránt. Ha lehetne a megholt lelkekből választani, én bizony őt ajánlanám bármiféle megbecsülő díjra és nevét arany betűkkel egy márványtáblára, az iskola falán.
Sokan választják ezt a pályát megélhetés gyanánt, de merem remélni, hogy sokuk elhivatottságból választja a katedrát. Csodálatos dolog lehet átadni a tudást, ami bennük él. De vajon van e lehetőségük a kötelező tananyagon túl hasznos, egy életre szóló útravalóval ellátni a gyerekeket? Meglátják e a diákokban a tehetséget, amit gondozni kell és semmi esetre sem letörni az ambíciót. A mi időnkben hiába volt tehetséges egy kisgyerek, nem volt lehetőség annak kibontakoztatására. De ma már egészen más a helyzet és ezt kell kihasználni.
S hogy ki volt számunkra az igaz, a jó és meghatározó tanító vagy tanár az iskolában, a választ nem a ballagás perceiben, hanem majd felnőtt korában adja meg a most felnőtté váló nemzedék. Az érdemjegyet majd később osztják. Az én régen volt igaz jó tanítómnak most tűzném az elismerő emlékérmet a mellére, aki az akkor divatos Emlékkönyvembe ezeket a sorokat írta nekem:
Az életben hárman vigyáznak rád.
Isten, szülő és jó barát.
Az elsőt imádd, a másodikat tisztelt és szeresd, a harmadikat sose felejtsd.
Szeretettel
Zavagyák Ciril tanító bácsid.”
Sokszor látom Budaörs régen volt Leányiskolájának épületét, amely most más szerephez jutott, mint egykoron. Falán nap mint nap látom az emléktáblát, mely Szabó Erzsébet volt napközis tanárnő emlékét őrzi. Szerettük és az ő neve valóban megérdemelten csillog felénk a márványtáblán. De van még hely a falon! Mert voltak ebben az iskolában nagyon jó tanítók és iskolaigazgatók – hogy több nevet ne említsek, mint Fátyol Jenő és Hauser József igazgató urak, akik ugyanúgy megérdemelnék, hogy nevüket márványtábla hirdesse és őrizze hajdan volt Iskolánk falán.
Major Edit
