Mária több mint száz évvel ezelőtt született, pontosabban 1901.március 31-én. Világrajövetelének örültek a szülei, féltő gonddal vették körül, mert a sors kegyetlensége folytán négy gyermeküket már csecsemőkorban elvesztették. Még hat gyermek született a Hedenetz családban, kiknek felnevelésében Mária sokat segített. Főleg akkor vált testvérei támaszául, amikor a szüleik fájdalmasan korán elhunytak. Húgait, öccseit a saját gyermekei mellett nevelte.
Őt is, mint sok budaörsi lányt, az apácák tanították, és a Mária-társulat tagja lett. Szépen csengő hangja kihallatszott a templomi kórusból. Fiatal lányként a Budai Dohánygyárban dolgozott, ahol megismerkedett egy pesti fiúval. Szerelem, majd házasság lett belőle. Hogy mi vonzotta egymáshoz a sváb szemérmes hajadont és a pesti vagányt, az már örök titok marad. Közös életüket a budaörsi családi házban kezdték úgy, hogy a fiatalok számára a ház folytatásában kialakítottak egy szoba-konyhát. A férj hamar beilleszkedett a budaörsi társadalomba. Vidám volt, közvetlen, tele életkedvvel, nem tette szóvá, ha a felesége testvéröccsei, húgai az ő asztalánál esznek. Mindene volt a foci, a vasárnapi mérkőzések. A foci…és a nők.
Közben két kislányuk és egy fiúk született. Az egyik kislány tragikus körülmények között meghalt. Egy óvatlan pillanatban beleivott a lúgköves üvegbe – nem élte túl. Elviselhetetlen lelki fájdalom volt ez az édesanyának.
Közben a faluban azt beszélték, hogy a pesti férjecske más asszonyokhoz jár. A hír Máriához is eljutott. Aztán azt is beszélték, hogy egy nőnek gyereke született a férfitől. Később egy másiknak is….Mária szép, hamvas arca megfakult, már nagyon keveset mosolygott. Egyre erősödő fájdalmat érzett a hasában. Az orvosok megállapították, hogy méhrákja van. A mai lélekbúvárok szerint mondhatnánk, mivel a nőiességében bántották meg, ezért annak szimbóluma betegedett meg.
Hét évig küzdött a fájdalmas kórral. Közben el kellett végezni a napi munkáját, a gyerekeit, a testvéreit ellátni, kijárni a csíki dűlőbe kapálni, a barackot leszedni és bevinni a piacokra. A földművelő munkában nem kapott segítséget a férjétől. Ő iparosnak tartotta magát, aki a flaszteren nőtt fel, nem értett a kapáláshoz, szőlőműveléshez. De nem is akarta feltétlenül megtanulni. Megesett, hogy egyszer egy rövid kapálás után eldobta a szerszámot és valósággal szaladt lefele a szőlők között az úton, vissza sem nézett. Elege lett a kapálásból.
Máriát halálos ágyánál a húgai vették körül. Férje akkor is a maga útját járta.
-Mi lesz a gyermekeimmel?- sóhajtott az asszony. –Hamarosan megyek Franciska után.
Az elhunyt kislányát említette.
Majd arra kérte a testvéreit, hogy az ágyát tegyék máshová, mert ott, ahol fekszik, kilát az égre. Csak később tudták meg a látomás okát. Hat év múlva, a háború alatt éppen ott kapott a ház belövést, ahol az ágya állt.
Mária mindössze 38 éves volt, amikor visszaadta lelkét a Teremtőnek. Testvéreit kitelepítették, leszármazottai elkerültek Budaörsről.
Az idén is gyújtottam mécsest a sírjánál.
s.k.
