Megértő, elnéző, megbocsátó vele szemben. Már ha van mit megbocsátania. Titkait megőrzi, életét karban tartja, sikereire ő maga is büszke. Vass Angéla boldogsága Bodrogi Gyula. Ebben az interjúban Vass Angéla beszél.
Napra pontosan emlékszik a dátumra, amikor megismerkedtek. Mikor is?
1976. december tizenhatodika volt, hajnali három óra. Végeztünk a kifutón. Abban az időben egy éjszaka tizenhárom helyen léptünk fel. Délután ötkor felvettem a legszebb ruhámat és a tűsarkú cipőt, pedig akkor már hó volt. Mentünk egyik helyről a másikra, bemutattunk sok szép ruhát, és utána gondolkoztam, mi a bánatot csináljak utána szilveszter éjszaka? Benéztem a Fészek klubba.
Teljesen felpörögve?
Nem voltam felpörögve. Fáradt voltam. Nagy divat volt akkoriban a Charlie-frizura és a homlokpánt. Az a lényeg, hogy gyönyörű voltam. Talpig aranyban. Felmentem a bárba. Már csak a Bodrogiék voltak ott. Gyuszi egy eszméletlen barna csajjal. A mai napig nem felejtem el. Olyan szép volt, hogy majd elájultam tőle. És ott volt Tordy Géza is, meg a Voith Ági. Én ott ültem a bárpultnál, Gyuszi meg jött, hogy italt visz nekik. Szólt, hogy fröccsöt kér. Mondom, én is. Pedig akkor sem szerettem a fröccsöt, meg a bort sem. Gyerekkorom óta oda vagyok a Bodrogiért.
Annyira, hogy ha a mérget adott volna, azt is megiszom. Elkezdtünk fecsegni. Közben elfelejtette, hogy neki vissza kell menni az asztaltársasághoz. Hat óra lehetett, amikor elindult, de akkor már nem várta senki. „Akkor én szabad ember vagyok – mondta, – Ágiék elmentek.” És ott maradtunk. Olyan kemény tél volt, hogy a portás ásta ki Gyuszi kocsiját a hóból. Beültem hozzá. Visz, ahová visz, érdekel is engem, gondoltam. Felvitt az Olimpia Szállóba, mert addigra mindent elintézett, de hogy mikor és honnan telefonált oda, azt nem tudom. Szoba, pezsgő, kaviár… Hát ez volt az első élményem vele.
Mámorító?
Inkább érdekes. Becsíptünk. Elaludtunk. Gondoltam, akkor ennyi. Egyikünk sem volt a helyzet magaslatán. Elmenőfélben kérdeztem a recepción, hogy sok kurvát hoznak ide fel, mert az nem én vagyok. Ők csak mosolyogtak, nem mondtak semmit. Taxit rendeltem és elindultam haza. Olyan hideg volt, hogy ha nincs bundám, megfagyok. Gyulát ott hagytam az Olimpiában. Mélyen aludt.
Másnap aztán elkezdődött valami?
Olyan csiki-csuki. Ide is meg oda is. Én nagyon akartam, mert szabad voltam, akkor váltam el, hetvennégyben. Ági ugyanakkor hagyta ott Gyuszit. Na, de ki nem akarta a Bodrogit? Ha csak egy fél órára, de akkor is!
Nagy volt az előnye velük szemben?
Hiába voltam én előnyben, ha ő mindenkinek oda adta magát! Jó, majd ha felteszi a kezét… És mindig feltette, csak hol egy, hol két hét után. Mindig feltűnt mellette valaki. Olyan kis tinglitanglik.
Féltékeny volt valamelyikükre?
Egyikükre sem. De annyira nem, hogy eszembe sem jutott volna utánanézni, hogy hol van, vagy hogy kiálljak a háza elé, hogy lássam, kivel jön haza. Nem akartam ennyire megalázni magam. Vagy kellek, vagy nem kellek. Nem telefonálgatok, nem leselkedek. Nekem erre nincs időm. Ha kellek, úgyis felteszi a kezét, ha nem, akkor volt egy gyönyörű napsugár az életemben, hiszen megkaptam azt, akit nyolcéves korom óta akartam. Ha valaki el akar menni, el kell engedni.
Aztán ha újra megjelenik, eldöntöd, hogy visszafogadod, vagy nem. Én a Bodrogit mindig visszafogadtam. Volt abban ugyanis egy olyan szerelem, amit sokan nem hittek el. Nyolcévesen utána ugrottam a hullámban.
Hol?
A Palatinuson. Ordítottak, hogy a gyerek nem tud úszni. Anyámék jöttek utánam, én kiabáltam, hogy ott a Bodrogi, ott a Bodrogi! Huszonnyolc éves volt. Ő erről tudomást sem vett. Törőcsik Mari a férje volt.
Nyolcévesen már kész nőként viselkedett?
Beugrottam utána, és tényleg nem tudtam úszni. De annyira nem, hogy ő tanított meg ötvenéves koromra.
Mennyi ideig volt manöken?
Tizenhárom évig. Aztán megnyitottam a ruhaszalonomat a Pozsonyi úton. Akkor már volt két év csiki-csuki köztünk. Ő töprengett, én nem. Egyszer csak hív valaki telefonon. Bodrogi volt a vonalban. Azt hittem, végem van. Mondta, hogy jön, mert az anyukájának akar valamilyen kabátot. Tudtam, hogy hátsó duma. Megvolt a kabát, elkezdtünk beszélgetni, aztán megint jött a csiki-csuki. Nagyon sokat sírtam. De csak az anyukám látta, aki azt mondta: kislányom, ne csináld ezt, megszakad a szíved! És tényleg megszakadt…
Mikor jött el az a pont, amikor lelkileg már megnyugodhatott?
Na, ez érdekes! Minden karácsonyt együtt ünnepeltünk a Gellért Szállóban. A szenteste a családé volt. Neki is, nekem is. De másnap délután beültünk a Gellértbe. Amikor hazavitt, és puszit akartam adni neki, azt mondta, hogy ne! Miért ne? – kérdeztem. Szerelmes vagyok, mondta. Hoppácska! Akkor bocsánat, csókolom a szívedet! És kiszálltam a kocsiból. Azt mondtam, én ezt az embert már soha többé nem akarom látni, még a tévében sem. Pedig akkor már volt egy életünk. Elvitte Ádám fiamat Kenesére, Ádámot, az ő fiát meg vittük Tihanyba.
Mi azért közlekedtünk. De mi a lényeg? Gyuszi beleszeretett valakibe, és hét-nyolc évig vele volt. Én már élveztem az életemet, a butikomat, azt mondtam, Bodrogi lezárva, fütyülök az egészre, vége! Aztán jött 1994, amikor a hatvanadik születésnapját ünnepelte a Vidám Színpadon. A szerelme is ott volt. Gyönyörű, nagyon elegáns nő, rengeteg pénze volt. Kozmetikai szalont vezetett Amerikában. Szilveszterkor Gyuszi felhívott, hogy bemegyek-e hozzá a színházba. A férjemmel? – kérdeztem, mert közben férjhez mentem. Vagy menjek inkább egyedül? Ha lehet, akkor egyedül, mondta. Jó, mentem egyedül. Olyan szép már sosem leszek, mint amilyen azon a napon voltam. Éjszakai műsor volt. Zárt körű. Felvettem egy aranyruhát Stuart Mária-gallérral, és a szőke hajam… ahogy rám vetődött a fény… és ahogy meglátott a színpadról… Oldalt álltam ugyanis, direkt nem ültem le. Azért sem!
Hát azóta vagyunk mi igazán együtt. 1995-től. Mint két mágnes. Egymás nélkül nem megy.
És még most is szerelemben?
Megzabálom, annyira szeretem. Meg-za-bá-lom! Szerintem ő a mai napig nem szerelmes belém. Bennem a biztonságot érezte meg. Csodálatosan élünk. Istenien élünk. Ez egy olyan kapcsolat, amelyben mindennap elmondom, hogy Gyuszika, imádlak, szeretlek! Mire ő: „Jó, de ezt tegnap reggel nem mondtad!”. Akkor most duplán elmondom. Imádlak, szeretlek! És másnap reggel már az ébredésnél is ezt hallotta tőlem. Minden úgy van, ahogy ő akarja – kivéve, ha úgy, ahogy én. Mert mit akarok én? Azt, amit ő. És akkor megbeszéljük, ő mit akar, meg azt, amit Angéla.
Az utóbbi időben sokat betegeskedett Bodrogi Gyula. Kórházban is volt. Azóta megint olyan fickós. Egyetlen lépéssel a kilencven előtt. Hogy csinálja?
Én ma is olyan rajongással vagyok tele érte, és maximálisan kiszolgálom őt. Ha azt mondja, nincs zsebkendő a párnám alatt, ugrok, és hozom neki. Ha be kell venni a gyógyszert, adom neki. Annyira egymásra vagyunk kapcsolódva, kapcsolódva, hogy már el sem tudná képzelni az életét nélkülem.
Előfordul, hogy bár nem házasodtak össze, Bodrogi Angélaként mutatkozik be?
Váratlan helyzetekben igen. És akkor a Voith Ági, aki már régóta mással él, teljesen ki van borulva. Hogy jut eszembe, amikor ő a Bodroginé! Gyuszi meg erre azt mondja, na és? Én kétszer voltam férjnél. Először tizenhét évesen, szülői engedéllyel. Két évvel később megszületett a fiam, az apja meg elindult a világba. Kint voltam nála egy hónapig Görögországban. Mondtam neki, hogy csillagvirágom, én most hazamegyek, és elválok tőled. Úgy is lett. Hetvennégyben elváltam. Aztán nyolcvankettőben vagy nyolcvanháromban mondtam a Bodroginak, hogy idefigyelj, Gyuszikám! Most már több mint tíz éve imádjuk egymást, döntsd már el, mit akarsz! Mert ha nem kellek, akkor férjhez megyek. „Tedd azt”, felelte, és akkor majd te is kétszeresen elvált leszel. Jó! Elmentem egy kocsmába, ittam egy pezsgőt és megkértem a kocsmáros kezét.
Valóban?
Esküszöm. Nézett rám a pali… Annyit tudott rólam, hogy manöken vagyok. Elmentem a házasságkötő terembe, bejelentkeztem és két nap múlva összeházasodtunk.
Szép férfi volt legalább?
A frászt! Nem volt görög isten. Ez volt a bosszúm. Gyuszi azt mondta, menj férjhez, és én férjhez mentem. Közben sajnáltam azt a szegény embert, azt a sörözői vállalkozót, mert nem tudta, hova tegyen. Csak azt látta, hogy jövök-megyek, divatbemutatókra járok meg színházba, aztán vagy hazaérek, vagy nem. Bennem nem volt semmi érzelem, csak a dac. Hogy a Bodrogi tudja meg, hogy férjhez mentem. Amikor aztán szólt, hogy legyek az övé, elváltam. A férjem elejétől fogva tudta, hogy a Bodrogi van a dologban. Tudta, hogy én Bodrogi-mizériában szenvedek. Pillanatok alatt szétmentünk. Megpusziltuk egymást, mint akik nagyon sajnálják, hogy vége, közben tudtuk, hogy ennek így kellett történnie. Nekem a Gyuszi kellett, aki meg azt mondta, hogy az egész életemet vállalja. Akkor már! Mondtam, hogy én meg a tiédet. Azóta együtt vagyunk.
Törőcsik Mari szeretetét mivel sikerült elnyernie?
Azt mondta nekem Törőcsik Mari a Nemzetiben, amikor Gyuszihoz felmentem, hogy na végre, megismerhetem ezt a gyönyörű szőke nőt! Mert sokáig titok voltam. Onnantól fogva aztán olyan kapcsolat alakult ki köztünk, hogy mindenhova együtt mentünk. Mari, Maár Gyula, Gyuszi meg én. Főztem, sütöttem Marinak. Jöttek kocsival, és én bepakoltam nekik a kaját. Kiruccantunk Bécsbe vagy az osztrák határra egy étterembe.
Mari ment a Bodrogival elöl, én meg a Maár Gyulával utánuk. Röhögtem magamban, de Maár Gyula sem foglalkozott ezzel a dologgal. Múzeumokba, templomokba mentünk. Gyulának zseniális agya volt, tudta a történelmet, sok mindent megtanultam tőle. Gyakran bóklásztunk együtt. Mari meg már bent ült egy étteremben Gyuszival. Ők ketten úgy mentek egymás mellett, hogy azt hittem, megzabálom őket. Olyan boldog voltam! Édes, drága csillagbogaram! Nagyon szerettem Marit.
Gyula kiheverte már, hogy elment? Mert láthatóan megviselte őt.
Nem. Azt nem lehet kiheverni. Én sem tudom. Még most is néha fel akarom hívni Marit. A karácsonyi vacsorát is mindig én csináltam nekik. Szenteste csak elővették és feltálalták. Már a kórházban feküdt Mari, alig tudott beszélni, csövek voltak a szájában, amikor azt mondta, hogy húslevesre volna gusztusa. Csináltam neki. Fácánlevest. Szívószállal itta, átszűrve. Vidéki lány volt, a krumplis pogácsát is szerette. Pedig akkor már el volt záródva a torka. De legalább megkóstolta. Mi ketten nem tudjuk feldolgozni, hogy elment.
Ebben is egyformán éreznek.
Ez nagyon ritka. Ezerből, százezerből egy, hogy valaki ilyen imádattal szeressen valakit, mint én a Gyuszit. Mi minden este úgy alszunk el, hogy fogjuk egymás kezét. Különleges kapcsolat a miénk. Ezzel nem lehet vetekedni. És mégis azt mondom, Gyuszi soha nem volt belém szerelmes.
Biztos?
Biztos. De van az az érzés, ami erősebb a szerelemnél is. Szerintem a Gyuszi sem érti azt, hogy mi a különbség a szerelem és a mély szeretet között. Azt tudja csak, hogy remegek és reszketek érte. Hogy minden pillanatom róla szól. Hogy úgy megy el itthonról a próbára, hogy mindent elkészítek, bepakolok, elrendezek neki. Megkérdezem tőle, na most akkor mit akarsz felvenni? Ha ezzel az emberrel valami történik, én azt nem fogom túlélni. Mondtam már, olyanok vagyunk, mint két mágnes. Azért fogom éjszakánként a kezét, hogy érezzem a melegségét. Ha megfordul, simogatom a hátát. Állandóan figyelem. Ha érzem, hogy valami nem stimmel, máshogy lélegzik, mint ahogy megszoktam, már kérdezem is, hogy mi van, Gyulám, mi van? Szól, hogy semmi. Akkor jó! És alszom tovább. Vigyáznom kell erre a szép emberre!
Forrás: Internet
R. V.
