„Megalakult a Budapest és Pest megye fejlesztését segítő Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, amelynek létrehozásáról júliusban döntött az Országgyűlés – közölte a területfejlesztési miniszter hivatala pénteken az MTI-vel. Az alakuló ülésen elfogadták a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács (BAFT) szervezeti és működési szabályzatát, valamint döntöttek a társelnökökről.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter javaslatára Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos lett a BAFT egyik társelnöke, Szabó Istvánt, a Pest Megyei Közgyűlés elnökét pedig a tanács választotta erre a funkcióra.
A kiemelt térségi fejlesztési tanács tagjai: Karácsony Gergely főpolgármester és Tóth József XIII. kerületi polgármester, a Fővárosi Közgyűlési delegáltjai, Csőzik László, Érd megyei jogú város polgármestere, Török István, a Pest Megyei Közgyűlés delegáltja, Nagy Sándor Bálint, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára, Márkus Ferenc a Miniszterelnökség területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkára, Uzsák Katalin Ágnes a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára, Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Kívés Zoltán, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára.
A Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács a jövőben a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdések és fejlesztési koncepciók kialakításában segíti a kormány munkáját – írták.
Karácsony Gergely és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter júliusban egyeztettek egy ún. kapcsolatteremtő találkozás alkalmával, ami után közös sajtótájékoztatót is tartottak. Navracsics a találkozó témájára térve akkor azt mondta: Karácsony Gergellyel megkezdtek egy párbeszédet, és bár lehet vita a jövőben, abban bízik, hogy a kapcsolat gyümölcsöző lesz. Hasonlóan gondolkodott erről Karácsony is, és jó ötletként értékelte a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanácsot is. „(telex.hu)
Később dől majd el, van-e értelme a tanácsnak. Nagy szükség lenne jó ötletekre (amik eddig is voltak!) és főleg a megvalósításukra. Hiszen itt, Budaörsön, belefulladunk a rajtunk átáramló autótömegbe – legyen az az autópályán vagy a város főútján -, de szintén égető probléma a kertek eltűnése és az épülő társasházak tömkelege is (amiről már többször írtunk!)
Jó lenne, ha mi, budaörsiek, legalább egy kicsit profitálnánk az Agglomerációs Fejlesztési Tanács munkájából! Sok sikert hozzá!
SzK
Kép: S.D.