Ez alkalommal koszorúk elhelyezése helyett fehér rózsatövet ültettek el a szobor talapzatánál, remélve, hogy az ott gyökeret eresztve, virágaival évek múlásával is díszíteni fogja a Hunyadi János emlékére emelt szobrot és annak környezetét. Az egybegyűlteken kívül az ünnepségen jelen volt Dr. Fejéregyházi Sándor, a budaörsi KÉSZ tiszteletbeli elnöke, és Varga János nyugalmazott plébános úr, aki gondolatainak tolmácsolásával hozzájárult az ünnepség felemelő hangulatához. Mint elmondta, a nándorfehérvári csatában a törökök erőfölénye szinte lehetetlenné tette a győzelmet és mégis – szinte isteni akaratra – a magyarok győzedelmeskedtek a török haderő felett.
F. Megyesy Péter ünnepi beszédének üzenete a haza szeretetére és az összefogás szükségességére utalt, hozzátéve az egymás iránti szeretet és megbecsülés fontosságát. Gondolatai ráirányították a figyelmet arra, hogy tudjunk különbséget tenni a jó és a rossz között, és ennek ismeretében cselekedni.
Időközben a rózsatő is a helyére került, majd lassan szétoszlott a résztvevők sora.
Major Edit

