A buszra hat percet kellett volna várnom. Hideg volt,fújt a szél,a busz még sehol sem. A közeli pékség üzletéből terjengő finom illat csábítóan hatott rám. Odabenn épp fizetettek, az ajtó előtt várakozó kutya boldog farkcsóválással örült a gazdinak. Hat perc. Talán elég lenne, hogy bemenjek és vegyek egy túrós buktát- gondoltam és beléptem az ajtón. Csábító sütemények,mákos tekercsek, diós kiflik és megannyi finomság között, volt még három túrós bukta is. Kérek egyet -mutattam a tálcán várakozó buktákra. Várni kell az autóbuszra, ez a pár perc még belefér- mondtam miközben fizettem..
Az eladó hölgy barátságosan rám mosolygott. Esetleg fogyassza el itt, most, vagy ha máskor is várni kell a buszra tessék bejönni és itt várakozni. Hideg van odakint. Azért nem kell vásárolnia semmit- mondta nagyon kedvesen. Meglepődtem. Apró kis kedvesség, ami hatalmasat szólt a szívemben.
Erről a jelenetről gondolataimban újra felidéztem, ami a nyáron történt velem, amikor a körforgalomban az autóm felmondta a szolgálatot és leállt. Kétségbe estem, mert ilyen még nem fordult elő velem. Mögöttem egy autó azonnal megállt,két fiatal hölgy szállt ki belőle és telefonálni akartak autómentőért. De nem volt rá szükség, mert a kanyarban lévő Görög Étteremből egy ott dolgozó fiatal lány sietett segítségemre, hívta munkatársát, akivel félre tudtuk tolni az autót,és a közeli parkolóba tudtuk elhelyezni. Azóta sem tudom elfelejteni szorgos igyekvésüket,hogy akkor, a bajban mellém álltak.
A pékségben történt kis epizód megtetézte azt a boldog érzést, hogy nemcsak gyűlölködésből,irigységből és megannyi, sajnos sokszor tapasztalt rosszindulatból áll az ember természete, hanem tud jónak és megérzőnek is lenni. Sőt néha még szeretettel is fordul a másik felé.
Major Edit