Legutóbb a Rekviem egy álomért című darabban remekelt.
Dús éve volt a tavalyi. Kerek születésnapját úgy ünnepelte kollégái körében, szeretetteli közegben, ami új energiát, friss lendületet adott mindennapjainak. Pedig titokban zajlott az ünnepség. Nyitott udvarban, a tél kellős közepén. Nemrég szerepet kapott egy számára fontos darabban, és akkor frizurát váltott – hosszú hajból rövidre. A Psota-díj váratlanul érte, de a legnagyobb örömet mégis a fiától kapta: a művésznő nagymama lett. Ilyen szerepet még soha nem kapott rendezőitől…
Két régi filmjét vetítette nemrég a televízió. A Mészáros Mártával forgatott Szép lányok, ne sírjatok!-at és a Néhány első szerelem történetét, amelyben Szakácsi Sándorral futott kilométereket. 1970-ben, amikor bekerült Mészáros Márta rendező csapatába, még nem is volt főiskolás.
A jó dolgok mindig váratlanul jönnek. A Szkénében ismerkedtem a szakmával, amikor lányokat válogattak a filmbe, és engem is behívtak. Érettségi után voltam egy évvel. Hatvankilencben kerültem a Szkénébe és két évig ott játszottam. Nem jelentkezhettem rögtön a főiskolára, mert a szüleim nem akarták. Egy könyvelő cégnél kilenc hölgy társaságában adatokat vittem be egy hatalmas gépbe. Tizennyolc évesen úgy hozta az élet, hogy titkárnőként már csupa férfi között dolgoztam. Akkor szembesültem először a férfitársadalommal, legtöbbjük esztergapad mellett dolgozott. Ott sok tapasztalatot szereztem arról, hogy miképp viszonyulnak a férfiak egy fiatal nőhöz. Így ismerkedtem lassacskán az élettel. Arra már nem emlékszem, volt-e komolyabb feladatom. Valószínűleg nem.
Feltűnő jelenség lehetett már akkor is. Vonzó, vörös haj, mély hanggal.
Nagyon örvendtek nekem azok az emberek. Soha, senki nem bántott, nem zaklatott. Körüldongtak, az igaz, de amikor észlelték, hogy nincs tovább, béke volt köztünk és nyugalom. Egyszerűen csak örültek, hogy van köztük egy fiatal lány, akivel lehet egy icipicit élcelődni. Nekem nagyon hasznos iskola volt ez az időszak az életemben: rá kellett jönnöm, hogy naivitásommal sokra nem megyek az életben.
A Néhány első szerelem történetében harmadéves főiskolásként játszott. Egészen pontosan, futott a nagy érzelmek elől. Ember nem érhette utol, olyan gyorsan szedte a lábát a filmben.
Ha nem szakadt volna el pár évvel ezelőtt az Achilles-ínam, talán most is futnék! Amikor jött a tavasz és megéreztem a föld illatát, meg nem állított senki, csak futottam. Nem volt ez megerőltető, imádtam futni. Ma már sajnos ennek is vége. De Szakácsi Sanyi is jól bírta. Boldogan futkostunk a Várban, ahogy a szerepünk megkívánta.
Színészileg a Rekviem egy álomért gyógyszerfüggő asszonya sem adta könnyen magát, akit a budaörsi Latinovits Zoltán Színházban formál meg. A darab Hubert Selby Jr. kultikus regényének színpadi változata. Film is készült a regényből az Oscar-díjas Ellen Burstyn főszereplésével.
Ez a darab alapjában megkoronázta a tavalyi évemet. Fontos és jó munka volt sokféle szempontból. Nehéz sorsa van a történetbeli nőnek. Férjét elveszítette, a fia drogos. Egyedül és naivan él a tévéjével, nem csak gyógyszer-, hanem tévéfüggő is. A nyolcvanas évek Amerikájában játszódik a darab, de nincs is messzeségben tőlünk. Engem is megdöbbent, mennyire naivak az emberek, mindent bevesznek, elhisznek és terjesztenek, amit a tévében látnak-hallanak. Azt hiszik, az a valóság, ott az igazság. Ennek a betege az én Sarám is. Reméli, hogy szerepelni fog egy televíziós showban és elkezd gondolkodni, hogy „Úristen, mit vegyek fel, ha behívnak?” Hirtelen fontosnak kezdi érezni magát. Megpróbál lefogyni. Bele akar férni egy harminc évvel korábbi ruhájába, ami nem megy rá. A fogyókúrát nem bírja, ezért fogyókúrás tablettát szed, ami nincs bevizsgálva. Hintába rakják: felpörgetik, majd lenyugtatják. A végén bekattan, hallucinál, a hűtőszekrénnyel kezd el beszélni.
Ötéves korában hogyan lesz egy gyerek gyógyszerfüggő? Egyszer ugyanis azt mesélte, hogy kislányként rákapott a Valeriana nevű gyógyszer színes cukormázára.
Igen, az egyik unokaöcsémmel megkóstoltuk, pontosabban több tablettáról lenyaltuk az édes mázat, de mivel a gyógyszer keserű volt, azt azonnal kiköptük. Aztán bebújtunk az ebédlőasztal földig érő terítője alá és ott csintalankodtunk tovább.
A Rekviem egy álomért mellett a másik nagy öröme a Psota-díj volt. Bálint András értékelte művészi tevékenységét, Básti Juli kezéből vette át az emlékplakettet és Grecsó Krisztián mondta a köszöntőt. Nagyon meghatódott?
Ezek olyan pillanatok az ember életében, amelyekkel el lehet éldegélni jó pár évig. A Rózsavölgyi Szalon szervezte meg a csodálatos emberekkel ezt a meglepetést. Bálint András igazgatóm volt a Radnóti Színházban, forgattunk is együtt a Vonzások és választásokban, jó barátok vagyunk. Básti Julival ritkán találkozom, de nekem ő a Nagy Színésznő. És a Grecsó! Remek író, imádom. A legjobbak köszöntöttek. Ritkaság és megtiszteltetés, hogy ilyen szeretetteli ünnepséget rendezzenek egy színésznek. A budaörsi Latinovits Zoltán Színházban is megünnepeltek, ott Pelsőczy Réka beszélt rólam gyönyörűségesen és gyengéden.
A frizuráján is akkortájt változtatott. Megvált dús, vörös hajkoronájától, ami a márkajegyévé vált az elmúlt évtizedek során, szinte hozzá nőtt az egyéniségéhez. Talán új szerelem köszöntött az életébe?
Bár beköszöntene… Erre várok. Tizenhat éves koromban volt ilyen rövid hajam, mint most. A rám osztott szerepek miatt nem vágathattam le. Most mégis megtettem. Harminchat évvel ezelőtt született a fiam, Dani, akkor elhatároztam, hogy levágatom a hajam, de rájöttem, hogy mégiscsak jobb csak úgy összefogni, hiszen elég hosszú volt. És miután a szülés nagyon megviselt és legyengített annak idején, úgy hagytam a hajamat, ahogy volt. Most viszont, hogy megszületett az unokám, a leányka világrajövetelével megtörtént, valóra váltottam azt, amire már régóta készültem.
Hogy érzi magát az új külsővel?
Nagyon jól. Nyáron még rövidebbre vágatom. Felszabadultságot ad a rövid haj. Könnyedséget.
Örömét, lelkesültségét, szenvedélyét valósággal átitatja a vörös szín. Még a hangjában is ott lobog a láng. Bánatát, keserűségét, esetleges mindennapi kínjait is ilyen színben éli meg?
Egyetlenegy nap alatt képes vagyok bejárni mindkét utat. Nem sokáig szenvedek a bajtól. Elég egy aprócska fénysugár, máris repülök tovább. De ha padlóra kerülök, akkor az olyan mély, velencei vörös. A vér színe. De ha szállok felfelé, még élénkebb. És igyekszem mindig fent lenni… Jiří Menzel mondta egyszer, amikor az Új Színházban próbáltuk Michael Frayn Még egyszer hátulról című vígjátékát, hogy őt már csak a derűs, könnyű dolgok érdeklik. Egyetértek vele. Miért is ne? Ennyi idős korban már engem is a derűs, kellemes dolgok érdekelnek. Jó, meleg vörös szín vesz most is körül engem.
Pedig nem is olyan régen azt nyilatkozta, hogy vannak olyan reggelek, amikor „Kati néninek” érzi magát.
Én eltitkolom ezeket a reggeleket. Nem beszélek róluk.
Hogy éli meg a múló idő kártékony hatását?
Nem szenvedek tőle. Engem már csak az érdekel, ami örömmel tölt el. Nem zavarnak be az életembe bűvös szirénhangok és nem hallgatom meg, ki, mit mond. Egy színésznőnek nagyon nehéz ezt elengednie. „Megcsináltam, hogy tetszett? Ez volt a fő kérdés minden szerepemmel kapcsolatban. Ma már nem kérdezek, csak annyit mondok: megcsináltam. És mindig a „tetszettben” reménykedem. Engem az idő múlása sem zavar. A helyemen vagyok, jól érzem magam. És amit lehet, megteszek azért, hogy elkerüljem a betegségeket. Természetesen az én életemben is voltak évek, amikor nehezen törődtem bele a testem változásaiba, de a lelkem ezt mindig kiegyensúlyozta. Ami testben elmúlt, az lélekben összeállt valamivé, amivel tudok mit kezdeni. Amin pedig nem tudok változtatni, azt elengedem, azzal nem foglalkozom. Nem emészteném magam.
A tanítás mekkora boldogság?
Nagyon nagy. A Nemes Nagy Ágnes Drámaművészeti Szakközépiskolában tizennyolc és huszonhárom év közötti fiatalokat tanítok, akik már leérettségiztek és erre a pályára készülnek. Művészi beszédet tanítok és kortárs irodalommal is foglalkozunk. Értjük egymást, pedig már nagyon mások ezek a lányok, mint mi voltunk az ő korukban.
Három filmben kapott szerepet az elmúlt néhány évben: Budapest, ahol a szerelem kezdődik, A legjobb dolgokon bőgni kell, Hat hét.
Kisebb szerepekben tünök fel mindegyikben, de emiatt nem vagyok elégedetlen. Örülök annak, ami adódik. A nehézségek ellenére mindig megtalál egy izgalmas feladat, amely feldobja a napjaimat. Azt szoktam mondani, a fenébe, mégiscsak vannak jó dolgok a világban! Kassán él az egyik unokaöcsém, Dunaszerdahely mellett, Kürtön az unokahúgom. Látogatóba készülök ide is, oda is. Engem már az ilyen utak is nagy örömmel töltenek el.
R. V.
