Mentősök mesélték

2021-04-24 | Budaörs
A mentőszolgálat bajtársai gyakorta azzal szembesülnek, hogy kiérkezésükkor a helyszínen az embereken sok esetben nincs maszk. S mikor felszólítják őket a viselésére, ahelyett, hogy felvennék, magyarázkodásba kezdenek.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai a koronavírus-járvány kitörése óta – már több mint egy éve – óriási terhelés mellett dolgoznak. A járvány mindennél nagyobb terhet ró a betegek ellátását végző orvosokra, ápolókra és mentőkre, ők mégis nap mint nap áldozatkészen végzik emberfeletti munkájukat és segítenek a legnehezebb helyzetekben.

Ezt a mindennapos „mókuskereket” csakis egészséges humorral lehet túlélni. A mentőszolgálat bajtársai naponta tesznek tanúbizonyságot türelemről, higgadtságról és humorral fűszerezett hozzáállásukról. Nemrégiben például feljelentették őket, mert szolgálatban megálltak másfél percre, hogy vásároljanak egy hamburgert. Az esetet viccesen reagálták le, megköszönték a betelefonálónak, hogy felhívta a figyelmet, arra, hogy alig van idejük étkezni, mert azóta özönlenek az ételfelajánlások hozzájuk.

Most pedig a legmeghökkentőbb magyarázkodásokat gyűjtötték össze és adták közre Facebook-oldalukon, amelyekkel a hétköznapokban folyamatosan találkoznak. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a maszkhasználat. Gyakorlatilag a csapból is az folyik, már mindenkinek fejből tudnia kellene Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője mondatait. Ehhez képest a mentőszolgálat bajtársai gyakorta azzal szembesülnek, hogy mikor kiérkeznek egy helyszínre, az embereken nincsen maszk. S mikor felszólítják őket a viselésére ahelyett, hogy felvennék, magyarázkodásba kezdenek.

Lássuk a legbárgyúbb magyarázkodásokat:

Elszakadt a gumija és kidobtam.”

Inkább majd nem állok közel!”

Nem nekem kell, a feleségem lázas!”

Én tuti, nem vagyok koronás!”

Miért, ha rajtatok úgyis van?!”

Na… ezt most tényleg minek?”

Mintha az bármit számítana…!”

De hát maguk oltva vannak, nem ?!”

Akkor adjon nekem is egyet!”

Erre a kis időre nem fog kelleni!”

és a végére egy gyöngyszem:

Á! Én ebben az egészben nem hiszek!”

Akkor még egyszer, mert a hasznos információkból sosem lehet elég!

A koronavírus ugyanúgy terjed, mint az influenza, cseppfertőzéssel, vagyis az orrból vagy szájból származó apró cseppeken keresztül terjed emberről emberre. A vírus tehát köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a levegőbe. Ezért is fontos a maszk viselése, a több mint 1,5 méteres védőtávolság és az alapvető higiéniai szabályok betartása, mert azzal is megfertőződhet valaki, hogy a cseppekkel szennyezett tárgyakhoz vagy felületekhez ér, majd a szeméhez, orrához vagy szájához nyúl.

Forrás: Vasárnap.hu

Megosztás