Mi is az a jócselekedet, így, egybeírva?

2020-09-23 | Budaörs
Az én olvasatomban olyan tevékenység, szervezési munka, amelyet nem kötelező elvégeznünk, avagy nagyon nehezünkre esik - mégis megtesszük, mert szerintünk az mások számára hasznos, segítő, örömet okozó, közjót szolgáló.

Bár találtam ilyen helyesírási magyarázatot is: „Vannak olyan szókapcsolatok, amelyeket sokszor mondunk, s így a beszélők számára szinte összeforrnak. A helyesírás ezt csak néhány esetben rögzíti. A jó cselekedet kifejezés gyakori, de nyelvtani szempontból nem szóösszetétel, ezért a különírás a szabályos.” – keresztény kultúrkörünkben mégis indokoltnak érzem gyakran e szó egybeírását.

A Budaörsi Nő díj adományozottjai is ilyesmire gondolhattak, amikor elindították új projektjüket. Ennek lényege, hogy 2021. március 8-ig 10 jó cselekedetet kell végrehajtaniuk.
Az első feladat, a hajadományozás, már lezajlott, részleteit ITT olvashatják.

A második kezdeményezés első alkalma – a kőhegyi graffitik eltávolítása, takarítás – szeptember 25-én lesz, felelőse Vágóné Némethy Adrien (2018-as Budaörsi Nő), a budaörsi Mindszenty Iskola tanára. A részleteket később közöljük.

Milyen jó cselekedetekre készülnek még a budaörsi hölgyek?
3. Számítógépet a tanulóknak – A Budaörsi Tanodával együttműködve
4. Hangszert a tanulóknak – A Leopold Mozart Zeneiskolával együttműködve
5. #tisztábbBudaörs – A BTG-vel együttműködve – Zöld erdőben jártam Egyesülettel együttműködve
6. A nagy háztakarítás
8. Új családtag – Ez a Világ Kft-vel együtt működve
9. Digitális oktató anyag készítése
10. Egészséges életmód megőrzése – Videós anyag, ha a vírus azt kívánja meg, ha nem, akkor előadás
11. A vírus miatt munkanélkülivé vált álláskeresők tréningezése
12. Segítsd a mentőst!

Ezekbe a fontos tevékenységekbe bárki bármikor bekapcsolódhat! A részvételhez regisztráció szükséges abudaorsino@gmail.com e-mail címen, vagy a Budaörsi NŐ Facebook oldalán.

Növeljük együtt  „jócselekedeteink” számát!

SzK

(Kép: abudaorsino.hu)

Megosztás