A litván származású II. Ulászló lengyel király (Szent Hedvig királynő férje, ur. 1386-1434) és Vitold litván nagyfejedelem (ur. 1392-1430) egyesült hadai Ulrich von Jungingen német lovagrendi nagymester serege felett hatalmas győzelmet arattak a grünwaldi csatában. Az összecsapás – mely a németeknél tannenbergi, a litvánoknál zalgirisi ütközetként maradt meg a történelmi emlékezetben – véget vetett a rend baltikumi erőfölényének, és előrejelezte a térség hatalmi átrendeződését, ennek következtében pedig később a csatában részt vevő nemzetek identitásának is meghatározó része lett.
A Német Lovagrend, közvetlenül a Barcaságból történő kiűzetése után, 1226-ban érkezett meg a Balti-tenger partvidékére. Az 1220-as évek végétől vívott véres hadjáratok során a lovagok fokozatosan kiterjesztették uralmukat a Baltikum térségére: egy csoportjuk 1237-ben újabb államot alapított Livónia – a mai Lettország és Észtország – területén, és a rend a 14. század elejére az újraegyesített Lengyel Királyság legfőbb riválisává vált.
A Német Lovagrend kialakuló hegemóniájára az évszázad végén komoly fenyegetést jelentett Jagelló litván nagyfejedelem katolikus hitre térése (felesége, Hedvig hatására) és – II. Ulászló néven – lengyel királlyá koronázása, aminek eredményeként perszonálunió jött létre e két állam között. A rend és a kelet-európai síkságon elterülő hatalmas monarchia viszonyában az „Érisz-almát” Samogitia – a mai Litvánia – területe jelentette, mely összekapcsolta a poroszországi és livóniai birtokokat. Ez 1384 óta a lovagok uralma alá tartozott, ám 1409-ben a lakosság fellázadt a németek ellen.
Miután Vitold litván nagyfejedelem – II. Ulászló lengyel király unokatestvére – támogatást nyújtott a samogitiai felkelőknek, a Német Lovagrend nagymestere, Ulrich von Jungingen háborúval fenyegette meg keleti szomszédját, melybe hamarosan Lengyelország is belesodródott. A lovagok 1409 nyarán mélyen benyomultak az ellenség területeire, a konfliktus azonban mindkét oldalt felkészületlenül érte, így a felek – Luxemburgi Vencel cseh és német király (cseh királyként ur. 1378-1419) közvetítésével – októberben fegyverszünetet kötöttek.
A nagymester a fegyverszünet hónapjai alatt kettéosztotta seregét, mivel arra számított, hogy a lengyelek és a litvánok két külön offenzívát indítanak majd a Német Lovagrend nyugati és keleti területei ellen. A szövetségesek tisztában voltak a nagymester előzetes várakozásaival, úgy döntöttek, hogy erőiket egyetlen ponton, a rend székhelye, Marienburg – ma: Malbork – alatt koncentrálják majd. Ulászló és Vitold egészen a támadás megindításáig sikeresen titokban tartotta tervét, így a szövetséges had június végén zavartalanul átkelhetett a Visztulán, és július 9-én már ellenséges területre lépett. Ulrich von Jungingen csak késve, Luxemburgi Zsigmond követeitől szerzett tudomást arról, hogy a lengyel–litván erők megindultak ellene.
(A csata helyszíne ma)
1410. július 15-én a két sereg felsorakozott a grünwaldi síkon. Ulrich von Jungingen – akinek csapatai az ellenség létszámbeli fölénye miatt védekező pozíciót foglaltak el – nehézlovasságát a litván és tatár könnyűlovasokkal szemben állította fel, gyalogosai pedig a lengyel nehézlovasokkal és gyalogsággal néztek farkasszemet. A későbbi krónikák szerint a nagymester azzal provokálta ki a szövetségesek támadását, hogy követeivel két kardot küldött II. Ulászló táborába, melyek később Lengyelország fontos jelképeivé, uralkodói inszigniákká váltak. …A lovagok államát legyőzték, amely 1410 után lassú hanyatlásnak indult, és 1466-től a lengyel király vazallusává süllyedt.
Ezen okból kifolyólag az újkorban megszilárduló lengyel, német és litván – illetőleg orosz – nemzettudatban a grünwaldi csata kiemelkedő eseménnyé, korszakhatárrá nőtt (Idáig az idézet, melynek forrása: rubiconline.hu)
Mit írnak erről a mai lengyel hazafiak?
Grünwaldnál a lengyel lovagság igaz ügyért és igazságos háborúban harcolt éppen úgy, mint néhány száz évvel később Bécsnél és a Visztulánál. Grünwald mezeje nem csak egy nagy csata dicsőséges helyszíne. Grünwald annak a nagyon fontos része, amelyet II. János Pál szentatya a lengyel hősi emlékezetnek és identitásnak nevezett.
Lengyelországban, a hatalmas emlékmű tövében, rendszeresen megrendezik a győztes csatára emlékeztető harci játékokat.
SzK
