Miért hisz az ember?

2021-08-06 | Budaörs
2001-ben hetven millió hindu zarándokolt el Allahabadba, a világ legnagyobb vallási gyülekezetébe a Kumbha-mela ünnepre. Gyalog, kocsin, busszal, autóval vagy zsúfolt hajóval érkeztek a Gangesz partján lévő városba, hogy részt vegyenek a megmerítkezés szertartásában.

A hit világraszóló, csakúgy, mint a nyelv; színes és minden kultúrában létezik. És ahogy a tudósok az egyetemes nyelvtant, úgy kutatják más keresők a vallásosság elvét. Érvényes választ keresnek arra a kérdésre, hogy miért hisz az ember?

A hinduk azért érkeztek ide, hogy megszilárdítsák hitüket, elnyerjék lelkük megtisztulását és megkeressék létük értelmét. A pápa sok évvel ezelőtti Ausztráliába tett látogatását ma is az egyik legizgalmasabb eseményként emlegetik az ott élők. A Fiatalok Világnapján tartott szabadtéri misén 170 ország több mint kétszázezer zarándoka vett részt, ahol a hívők egy középkorra emlékeztető rendezvényt élhettek át.
Igen, mondhatjuk bátran, hogy az emberek kortól, társadalmi szerepüktől és nemüktől függetlenül, mítoszok és szertartások után vágyakoznak. A mindenkori pápa mindenütt sztár lesz, ahol megjelenik. Miért? Mert az emberek tekintélyre és hitelességre vágynak, egy vezető személyiségre, akire rányomható a megbízhatóság és a szavahihetőség pecsétje. A pápák – a legfőbb vallási tisztség megtestesítőjeként, és egyúttal a katolikus egyház legfőbb képviselőjeként – kielégítik e kultikus tisztelet iránti vágyakozást.

 

A Dalai Láma is sztár
Annak ellenére, hogy a buddhizmus iskolái közül csak egyetlen egy tiszteli őt spirituális vezetőként. A 14. Dalai Láma az elmúlt évtizedek során mégis a világ legjelentősebb buddhista személyisége lett. Köszönhető ez annak, hogy egy olyan filozófiát testesít meg, amely iránt a világ minden részében – a nyugati világban is -, nagy az érdeklődés. Egyre több hívőt vonz magához, annak ellenére, hogy mindenkinek azt tanácsolja, hogy maradjon saját kultúrkörének vallásánál. Ő a tibeti buddhizmust a nyugati emberek számára csak egyfajta „végső kiútnak” tekinti.

Vajon miért lépett a kétmilliárd hívőt számláló kereszténység a leépülés útjára az iszlám és a hindu vallás előtt? Napjainkban a spiritualitás különböző változatai szépen virágoznak, és ebben a mi kései modern korunkban sokszínű lett az „üdvösségkínálat”: egyre több ember nem Istenben keresi a biztonságot. Peter Berger amerikai szociológus szerint: „Vallási hovatartozásunk ma már sokkal inkább egy olyan folyamat terméke, melynek során az ember önmaga szerkeszti meg és alakítja saját világát.”
A vallásosságban az „eredeti tapasztalásokat”, a vallásosság azon közös nevezőjét kell megkeresnünk, amelyek minden hívőnek és vallásnak példaképül szolgálnak. Így kérdezhetünk rá arra, hogy mi a kereszténység, az iszlám, a zsidó vallás, a buddhizmus, a taoizmus és a természeti vallások alapja. Bár változtak a társadalmi körülmények, megfordult az értékrend és forradalmak zajlottak, döntő mégiscsak az, hogy a hit soha nem tűnt el…

Támadás a bizalom ellen
A „hitjelenség” a médiában is témává vált abban a korban, amikor halmozódnak a technikailag megfékezhetetlen, ésszel fel sem fogható események, átélünk cunamikat, aszályt, áradásokat, hurrikánokat és földrengéseket, tarol a madárinfluenza, az AIDS, itt van körülöttünk a Covid fenyegető réme, a hőmérséklet-ingadozások, a menekültek áradása, a terror és a félelem. Ezek mindegyike támadás az ellen a bizalom ellen, amelyet a korábbi társadalmak az isteni bölcsességben és akaratban láttak, és amit a mai társadalmaknak, a modern világnak a tudomány és a technika nyújt – azaz nyújtott… Hiszen ma már egy áramszünet képes több államot sötétségbe taszítani, gazdasági rendszerünket válságok rázzák meg, és az ördögi járványok megfékezésére még csak tapogatózva keresgéljük az ellenszert…
Ma, a tudás alapú társadalom látszólagos csúcspontján, a vallásosság és a hit első helyet foglal el a kultúra és tudomány napirendjén. Minél nagyobb a látszólagos tudás, annál nagyobbá válik látszólagos ellentéte, a hit is.
Ami ma, a legmagasabb logika és értelem hiánya közötti ellentmondás következtében, a résekből és a szubkultúrákból ismét felszínre kerül, az a nagy kérdés: Ki vagyok én? Mi az életem értelme? Miért létezik gonoszság? Érteni akarjuk, hogy mi történik velünk, és vágyunk a hit – mint szubjektív tapasztalás és intenzitás – után, vágyunk az élet értelmének olyan magyarázatára, ami túlmutat a karrier és a tulajdon „gyorsan, tovább, többet” filozófiáján és mindennapi gyakorlatán…

Az ésszerűség nem tesz boldoggá
Az emberek lelki tapasztalását nem lehet szavakba önteni és lehetetlen dogmásítani. Ez ma egyre inkább a tudatállapot megváltozásáról, a szellem és lélek teljes összhangjáról szól. A hittudósok azt jósolják, hogy „a jövő az ájtatos emberek misztikus világa lesz…” Tény, hogy a mai „kockázati társadalom” emberének magára hagyatva, nagyon rövid idő alatt kellett hatalmas dolgokkal megbirkóznia: a kommunizmus uralmával, a kommunizmus és kapitalizmus bipoláris világképének összeomlásával, a kommunikációs technika változásával a digitális kultúra uralmával, az élet géntechnikai megváltoztatásával, a merényletekkel, a globalizmussal, az Európára nehezedő bevándorlással, a terrorizmus új formáival – és e közben minden istenséggel összefüggő dolog és egyesítő rítus elveszítette az értékét.
Pedig a világos ésszerűség nem tesz boldoggá. Azt érezzük, hogy a világ lélektelenné vált és megfosztottá vált minden időtlen bölcsességtől. Ezért keresünk kapcsolatot a természetfelettivel, hagyjuk, hogy valami megtörténjék velünk, várjuk, hogy valami olyasmivel szembesüljünk, ami túlmutat önmagunkon. És ha túlgondolunk önmagunkon, szükségünk lesz érzékfeletti otthonra is. Egy mennyországra, egy megafizikus tetőre a fejünk felett. Ezt pedig Istennek, mindenekfeletti lénynek, a lét alapjának, nirvánának, pránának, tiszta tudatnak nevezzük.

Partneri viszony Istennel
Fejlődéslélektanilag a vallás az egyetlen működő közösségi forma, amely képes az önzést csökkenteni. A hívők jobban megbirkóznak a mindennapok követelményeivel és fenyegetéseivel, előny számukra a jobb közérzet, és megkönnyebbülés azt érezni, hogy van, aki a bizalmába fogad bennünket. A hívő érzi, hogy figyelnek rá, vezetik, óvják. Az istenkép ma már modernizálódott, kevésbé parancsoló jellegű. Az ima válaszkereső párbeszéd is lehet, nem csak a bűnök gyötrelmes beismerése. A hívők „partneri viszonyként” látják Istenhez fűződő kapcsolatukat.
Érdemes megfigyelni az olyan emberek viselkedését és életkörülményeit, akik szilárd vallásos értékrend szerint élnek. A hívő emberek kevesebbet dohányoznak, kevesebb alkoholt isznak és ritkábban használnak drogokat. Társadalmi támogatást kapnak a közösségekben, és jobb betegápolást végeznek családon belül, és képessé válnak arra, hogy jobban megbirkózzanak az érzelmi terhelésekkel, a stressz-hatásoknak is jobban ellenálljanak és a bajokat imába foglalva kevésbé terheljék immunrendszerüket. Az egészség tehát a vallásosság következménye és nem az oka. Egy hosszú távon végzett izraeli kísérlet bebizonyította, hogy a hithű viselkedés pozitív hatással van a szív- és érrendszerre. Két amerikai közgazdász egy kutatása során meghatározta a világ különböző országainak növekedési mutatóit és az adott népcsoport vallási meggyőződéséről rendelkezésre álló adatok közötti viszonyt, és megállapította: ahol vallási meggyőződés támogatja az őszinteséget, a becsületességet és az erényt, ott kevesebb erőforrást kell csalás elleni intézkedésekre, bűnüldözésre és korrupció elleni harcra fordítani. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a vallásosság hatással van az állampolgárok munkaerkölcsére is, ami természetesen nagyobb gazdasági fejlődést is eredményez.

A világ Isten nélkül nem létezhet
A kérdés, hogy kiben hisz az ember, így is hangozhatna: Kiben bízhatok meg? Ki szeret? Ki ad nekem reményt? Ameddig az ember képes arra, hogy képet alkosson Istenről, addig a világ – különböző kultúrákban, különböző fogalmakkal jelölten – Isten nélkül nem létezhet.
És amíg létezik ember a Földön, addig létezni fognak az ikonok, a jelképek, a legkülönbözőbb szertartások, az érzékfeletti utáni vágy és annak megtapasztalása – és aki hisz a természetfeletti védő erőben, az már belépett a Szent birodalmába.
Persze mindez felvet egy politikai kérdést is. Képes-e egyáltalán hit nélkül működni egy társadalom?
Kijelenthetjük, hogy egyetlen rendszer – sem az érték-, sem a gazdasági, sem a hitrendszer – nem működik anélkül, hogy ne bíznának benne az emberek. A rendszerek valamiféle tárgyilagos igazságok, és működésképességük létfontosságú. „A valóságba vetett bizalom hozzátartozik az ember „alapfelszereléséhez” – állítja egy német agykutató. Az embernek bíznia kell kezdettől fogva a dolgok kedvező alakulásában és szüksége van arra, hogy megbízhasson környezete stabilitásában. És egyedül csak a bizalom teremtheti meg a létfontosságú biztonságot.
A hit a világ összes vallásában egy ősbizalom. Ha azért hisz az ember, hogy kiküszöbölje a véletlent, hogy magasabb tudatállapotba kerüljön, hogy átlépje a megismerés határait, hogy egyesüljön az egésszel, és hogy bízzon, akkor a hit egy létfontosságú akarat kifejezése. Azért hisz az ember, hogy tudja, hogy létezik.
Emil Durkheim francia szociológus már több mint száz évvel ezelőtt felismerte, hogy egy személy szentségébe vetett hit az emberi méltóságban való hit, és egyúttal az emberi jogokba vetett hitet is jelenti. A hitet ezért erkölcsileg értékesnek, a jó ígéretének tekinthetjük, és vallásos tapasztalás utáni vágyakozásunk az emberi méltóság erkölcse utáni vágyunkat fejezi ki.
Az emberi jogok erkölcse talán a késő modernkor vallása. És a hit olyan adottság, amelynek segítségével reménykedni tudunk abban, hogy a képzeletünkben megalkotott Éden valósággá válhat. A világ ideális rendjének, a belső és külső békének a reménye, talán egy napon elérkezik hozzánk…

Felhasznált forrás: Christian Schüle filozófus
R. V.

Megosztás