Mint az összeaszott almák, az almafán…

Talán soha, senkinek nem jutott eszébe, hogy eltüntesse onnan. A gazdájának se. Ott maradt hát csúful, feleslegesen az utcában, mint ahogy tavasszal az összeaszott almák az almafán.
Pontosan emlékszem, kié volt, mit hirdetett. Az évek teltek, de ennél nagyobb hirdetés egyik budaörsi utcasarkon sem éktelenkedett. Néha azt gondoltam, hogy talán csak véletlen, hogy itt áll, itt felejtették. Bár méretei okán ezt hamar elhessegettem. De az is lehet – morfondíroztam olykor -, hogy szándékosan hagyták ott, mementónak, hogy emlékezhessünk a régi, szép időkre. Úgy hírlett, az egykori községi tanács egyik főemberének volt a hozzátartozója, aki úgy vélte, érdemes ekkora méretben hirdetnie magát. De azt sem tartottam kizártnak, hogy valakinek már bántotta a szemét eme rozsdás alkotmány, talán javallotta is a hivatalnak, hogy tüntessék el, de erre hiába kért az önkormányzat, nem kapott hitelt…
Így történhetett, hogy már jó néhány választást megélt körünkben ez a megvénült reklámtábla. De Istennek hála, hogy jött a választás ideje! És amit elmulasztottak addig, az most megesett! Az történhetett, hogy valakinek a mi Fehér Házunkban eszébe villant: mit töprengünk mi azon, hogy miként adjuk szeretett választóink tudtára, hogy most már nem csak szeretjük városunkat, hanem Ő már a szívügyünk is! Hát nem ott éktelenkedik ez a nagy felületű, behemót alkotmány, aminek nincs gazdája? Kell nekünk jobb megoldás? Az elmés gondolatot tett követhette. Akárhogy történt, az öreg, megroggyant tábla szépen kiegyenesedett, rozsdás testét rozsdátlanító festékkel átfestették, és végül a szöveget is ráragasztották. Ha így történt, ha nem, tény, hogy az öreg alkotmány megfiatalodott, új életre kelt, sőt hasznot is hozott. Igaz, hogy a felirat kis idő múltán majd elavul és kötelezően el is törlendő, de van még idő gondolkodni addig: hogy, s miként tovább.
És ami igaz, az igaz: az se lehetett mindegy, hogy nem kellett olyan nagyon mélyen a zsebbe nyúlni a feltámadásáért…
R.V.