Az elvirágzott tulipánok
A tulipánok megfelelő termőhelyen három évig maradhatnak bolygatás nélkül. Ezalatt a kisebb hagymák megnőnek, sarjhagymák keletkeznek, a tulipánnal beültetett ágyás tovább gazdagodik.

Most azzal segíthetjük a hagyma tápanyagokkal való feltöltődését, és azzal akadályozhatjuk meg a vírusfertőzés terjedését, hogy az elnyílt virágokat közvetlenül a virág alatt letörjük, és a virágokat elégetjük. Ennek hiányában a megtermékenyült magházban magok képződnek és ezek beérlelése a hagymától sok tápanyagot von el.
A megmaradt virágszárból és a levelekből a tápanyagok folyamatosan a hagymába húzódnak olyannyira, hogy a szárak őszig elszáradnak.
A harmadik éve virágot hozó hagymákat visszahúzódásuk után (június-júliusban) szedjük fel, tároljuk hűvös kamrában augusztus végi kiültetésükig.
A nárcisszal kicsit más a helyzet, mint a tulipánnal, a hagymákat ugyanis éveken át hagyhatjuk ugyanazon a helyen a földben. Elvirágzás után vágjuk le az elhervadt virágokat szárral együtt, a leveleket azonban hagyjuk, és várjuk meg míg elszáradnak. A virágzás érdekében a hagymákat csak 4-5 évente javasolt felszedni, azt is csak a levelek elszáradása és a fiókhagymák leválasztása után. A kiszedett, valamint leválasztott hagymákat pihentetés céljából tároljuk hűvös, száraz és sötét helyen kartondobozban vagy ládában, és ősszel ültessük el őket újra.
Jácint elvirágzása
A jácintok évekig a kertben maradhatnak. Hagymájuk nem fagyérzékeny, kisebbek és ritkábbak lesznek. Igaz, a virágfüzér nagyságának csökkenéséért ellenszolgálatot nyújt a jácint utolérhetetlen illata és tiszta, élénk színe.
A nárciszok hagymáit csak akkor kell fölszedni, ha már túlságosan elterjedtek, sűrűn állnak vagy át akarjuk telepíteni őket.
Mit tegyünk, ha a cserépben elvirágzott a jácint?
A cserépben tartott jácint főleg bent, hamar elvirágzik. Nem kell ezután sem kidobni, sőt jövőre kertünk vagy balkonládánk dísze lehet, ha néhány apróságra odafigyelünk.
Az első, hogy ne vágjuk le az elnyílt virágot, hagyjuk a leveleket leszáradni. Ez azért fontos, mert eközben a bennük lévő tápanyag visszaáramlik a virághagymába. Ha idő előtt levágjuk a virágot és a sárguló leveleket, akkor a hagymában előfordulhat, hogy nem lesz elegendő tápanyag ahhoz, hogy a következő évben újból virágba boruljon.

Csak ha teljesen sárga és száraz, akkor csípjük le róla ezeket a részeket. Ezután a hagymát vegyük ki a földből, csomagoljuk újságpapírba és tegyük el egy sötét, jól szellőző helyre őszig.
(Forrás: edenkert.hu)