Múlt és jelen az Ótemetőben

2019-11-03 | Budaörs
Mindig valami különös hangulat kerít a hatalmába, amikor az Ótemetőt járom. A kőfalakon kívül marad a zaj, a nyüzsgés. Ezen a helyen csend van és békesség. Akik az évszázados kövek alatt alusszák örök álmukat valamikor itt születtek, élték néha örömteli, néha gyötrelmes életüket. Utódaikat szerteszéjjel szórta a történelem vihara a nagyvilágban.

Jó, ha tudjuk: ez a temető hazánk legnagyobb egybefüggő német nemzetiségi sírkertje. 1996-ban Országos Német Emlékhellyé nyilvánították és 2006. június 18-án itt szentelték fel az Országos Német Elűzetési Emlékművet, melynek alkotója Menasági Péter. Címe: Bezárt kapu. A talapzaton Koch Valéria sorait olvashatjuk: Stoppt schon den kleinssten Haβ, sagt rechtzeitig hat! ( A legkisebb gyűlöletet is már időben állítsátok meg.)

A temető becses értéke a Csulits kápolna. 1862-ben állíttatta Csulits János, miután a testvére a halálos ágyán ezt kérte tőle. A nőtlen fivér az apai örökségét ajánlotta fel a nemes célra.

Az „Alter Friedhof”, ahogy a régiek nevezik a temetőt 1755-ben került felszentelésre és 1956-ban temettek oda utoljára.

1993-ban megjelent Budaörsi Anziksz című lapban ezt olvashatjuk: „ A budaörsi ótemető sírjai – néhány kivétellel –gondozatlanok. Az áttekinthetetlen sorok közt az embermagas gyom, rendezetlen talajfelszín, ledőlt sírkövek szomorú látványt nyújtanak.”

Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott. A temetőt gyakran látogatják a Németországból haza érkező régi budaörsiek és nagy örömmel nyugtázzák, hogy a temető egyre szebb, gondozottabb, rendezettebb.

A több évig tartó munkálatoknak elsődleges célja a sírkövek rendbetétele volt. Az eldőlt, már- már félig a földbe süllyedt köveket felállították, az alapzatokat megerősítették, a repedéseket kifugázták, a letört darabokat visszaillesztették. A több mint 1400 sírkövet lecsiszolták Azokat a darabokat, amelyeknek már nem lehet megtalálni az eredeti helyét, a kápolna mögött egy kisebb lapidáriumba helyezték.

Az utakat finom felső réteggel látták el. Utakat, vízelvezetőket alakítottak ki, világító testeket szereltek fel és elkészült négy kút. A füvet rendszeresen nyírják. Amióta látványosan szépül a temető szinte teljesen megszűnt a szándékos rongálás.

Sax László kőszobrász az Ótemető jó ismerője,  a munkálatok egy részét ő végezte. Elmondta, hogy számos sírkő a tardosbányai kőfejtőből származik, azok a vöröses színűek. A fehérek, mint az Elűzetési Emlékmű is, süttői mészkő. Mindkettő jó minőségű, időt álló.

A kápolnától balra, közel egymáshoz több mint 240 éves szív alakú sírokat találunk. Értéküket nem lehet forintosítani.

Vigyázzunk rájuk!

Pénteken, november 1-én, a templomban a fájdalmas rózsafüzért imádkozták a hívők majd ezt követően az Ótemetőt is érintve felmentek a Nefelejcs utcai temetőbe, és a nagy keresztnél a halottainkért megemlékező imádságot mondtak, gyertyákat gyújtottak.

s.k.

Fotó:Veiland Gyula

Megosztás