Kaphatnék egy kis áttekintést a véradás történetéről?
William Harvey 1616-ban tette közzé a vérkeringéssel kapcsolatos felfedezéseit, ezután több tudósban felmerült a vérátömlesztéssel való gyógyítás gondolata. Először kivérzett betegeket, vérszegényeket – de volt, hogy dühöngő őrülteket – próbáltak emberi, sőt néha állati vérrel – is gyógyítani. Ezen próbálkozások többsége – miután a vércsoportokra vonatkozó ismereteik erősen hiányosak voltak – kudarccal végződött.
Karl Landsteiner osztrák orvos és biológus a 19. és 20. század fordulóján fedezte fel az emberi vércsoportrendszereket. Ez a felismerés lehetővé tette, hogy a véradó és a vért kapó személyek összepárosíthatók legyenek, így felfedezése után néhány évtizeddel már biztonsággal zajlottak a véradások (legalábbis ami a vércsoportrendszereket illette).
Magyarországon Kubányi Endre szervezett először térítéses véradást 1935-ben a Szent Rókus Kórházban.
Hazánkban a Magyar Vöröskereszt 1939 óta szervezi az önkéntes véradást az Országos Vérellátó Szolgálattal kötött együttműködés keretében. Ennek köszönhetően évente mintegy félmillió embertől vesznek vért.
Mennyire aktívak a magyar véradók?
Sajnos az évek folyamán azt tapasztaltam, hogy az aktivitás egyre csökken. Az idősebb és középkorú, sokszoros véradók magja szinte állandó a lakossági véradásokon. Ugyanakkor a különböző közösségi felületeken meghirdetett kedves, jópofa, figyelemfelkeltő kampány, akár játékkal egybekötve, nagyon sok – elsősorban új – véradót tud mozgósítani.
Mennyire veti vissza a véradás folyamatát a vírusos időszak?
A jó hír az, hogy idáig a lakossági véradásokon résztvevő véradók száma nemhogy nem csökkent, sokszor 50%-al volt magasabb, mint normál véradásokon. Betudható egyrészt annak, hogy még többen szerettek volna segíteni a Covid alatt, illetve annak, hogy a céges véradások száma erősen lecsökkent, így, aki ott nem tudott adni, eljött a hozzá legközelebb eső véradóhelyszínre.
Az utóbbi 2 hétben vettem észre viszonylag nagyobb csökkenést, még olyan véradóhelyszíneken is, ahol alapjában véve kifejezetten jó véradásokat lehet szervezni.
Több a megbetegedés, valószínűleg elkezdtek félni attól, hogy sok ember közé, zárt helyekre menjenek.
A vérre viszont nagy szükség van, ezért, ha valaki úgy érzi, szívesen segítene, a véradás jelenlegi protokolljáról az alábbi linken tud tájékozódni:
http://voroskereszt.hu/hirek/hogyan-zajlanak-a-veradasok-a-veszelyhelyzet-idejen/
Budaörsön legközelebb december 17-én, csütörtökön 13.30-18.00 óra között lesz véradás a Decathlon Áruházban
Üdvözlettel,
Földvári-Nagy Éva területi munkatárs
1.számú terület, Budaörs
Mobil: +36 (70) 933 8257
E-mail: budaors@voroskereszt.hu