Ökumenikus imahét Budaörsön január 21-26.

2024-01-16 | Budaörs
Az ökumené kifejezés talán már mindenki számára ismert - az emberek közötti egységre utal. Az imahét elsősorban a keresztény/keresztyén egyházak tagjainak érdemi párbeszédére hívja fel a figyelmet.

Nem olyan régen volt advent, és Budaörsön elismerésre méltó ökumenikus hagyomány, hogy a nyilvános gyertyagyújtásokkor a Templom téren mind az öt budaörsi felekezet együtt készül karácsony szent ünnepére, közösen imádkozik, énekel, elmélkedik.

A karácsonyi időszakot követő imahéten pedig – januás 21 és 26. között – egymás templomaiba, imaházaiba látogathatnak el nemcsak a hívek, hanem minden érdeklődő.

Akármilyen furcsa, a felekezeti hitélet jobb megélésében az ökumenikus nyitottság, az egymás hitéből, tapasztalatából való merítés sokat segíthet, és áldást hordozhat” – fogalmaz Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke.

Budaörsön a pontos beosztás így néz ki:

Az utolsó napon, pénteken, a budaörsi katolikus plébánia tagjai szeretetvendégségre hívják az egybegyűlteket a Mindszenty Iskola aulájába. Itt lehetőség van süteménnyel, szörppel gazdagítani a közös asztalt.

(Ajánljuk, hogy aki csak teheti, saját pohárral érkezzen a fölösleges műanyag-hulladék elkerülése érdekében.)

SzK

 

Megosztás