Úgy tűnik a Latinovits Színházat is utolérte napjaink közvéleményét igencsak megosztó témája, amelyet sokszínű zászlóikra tűzik mindazok akik egyetértenek a nemek közötti különbségek eltörlésével.
Az öröm és boldogság színdarab témáját egy erdélyi származású és napjainkban Marosvásárhelyen élő fiatal ember Székely Csaba vetette papírra a színdarabot rendezte Alföldi Róbert, a történet életre keltését pedig igen jó szereplőkre bízta, itt Budaörsön. Mert meg kell hagyni a Latinovits színházban játszó színészek óriási teljesitményt visznek véghez a másfél órás szünet nélküli előadás során.
Igy: Spolarics Andrea, Chován Gábor, Ilyés Róbert, Mertz Tibor, Pető Kata m.v., Hartai Petra és Fröhlich Kristóf
Minden elismerés az övék, akik –rendezői utasításra- torkuk szakadtából üvöltik végig az egyfelvonásost. Üvöltik, nem beszélik, nem társalognak. Nem hiszem hogy odaát az erdélyi havasok apró falvaiban ilyesfajta beszéd stílussal értekeznek az ott élők, még akkor sem ha történetesen olyasmi történik falujukban amit addig még sosem tapasztaltak. A keresztény erkölcsiség ott is és szerencsére még sokfelé a világban dívik így érthető a felháborodás az egyszerű emberek körében ha egy szerintük nem odavaló fiatalemberről kiderül hogy nem a lányokat szereti. Minden eszközt megragadva szeretnék kivetni magukból a nem odavalót. Ugyanúgy az iskola igazgatónője is eltanácsolja a még csak gyanúsan viselkedő történelemtanárt akiről később derül ki hogy valóban vonzódik saját neme iránt.
A meztelenkedés a színpadon már csak hab a tortán, amit a nézőközönség inkább néma csendben figyel. Nem kell rosszra gondolni nem történik semmi oda nem illő a színpadon csupán egy Dávid szoborhoz hasonló testű fiatal ember teljes meztelenségében megvillantja magát a nézők felé. Hát Istenem!Láttunk már ilyet hiszen esténként nem is kell nagyon vadászni a TV csatornái között és máris benne lehetünk a legszaftosabb történetekben.
A színpadon zajló hangos üvöltések közben megfigyeltem a nézőket. Rendkívül jól szórakoztak, hangosan nevettek vagyis értékelték a színészi játékot és úgy tűnt a téma is megértésre talált.
S talán még én is megértéssel lettem volna a témát illetően de a rendezővel valahogy nem tudok egyetérteni. Nem abban hogy ezt a témát választotta- az legyen az ő dolga- de azt már sehogyan sem értem, hogy érthető , esetleg egymást meggyőző, gondolatokat közlő párbeszédek helyett semmi mást nem lehet hallani a színpadon csak üvöltést. Mire való ez?
Székely Csaba drámája elsősorban azokhoz szól, akik nem rokonszenveznek a másként szerető emberekkel és éppen ezért tesz kísérletet arra, hogy napvilágra hozza mindazon lelki szenvedést, amit a többség által tanúsított nem megértés okoz. Nem tudom eldönteni, hogy a felhangzó vastaps után hazafelé menve ki hogyan értékelte,vagy esetleg átértékelte saját gondolatait a témával kapcsolatban, és ki hogyan tolerálja ezentúl azt ami sok ideig tabutémaként élt a köztudatban.
Major Edit
