Azt gondolta, hogy azért van rá ott szükség, hogy megakadályozza a kormánypárti választási csalásokat. A posztjában őszintén elismeri, hogy tévedett, látva a rendszer működését rádöbbent, hogy akkor sem lett volna csalás, ha nincs ott.
„A tévedésem az volt, hogy erre valóban szükség van – mondta. – Engem történetesen Zemplénbe, Sárazsadányba vezényelt az algoritmus. Elszántan mentünk oda kolléganőmmel azzal, hogy itt aztán csalás nem lesz, azt garantáljuk. Nos, az ott eltöltött hosszú és fárasztó nap alapján biztosan merem állítani, hogy akkor sem lett volna csalás, ha nem vagyunk ott. Azóta sok ellenzéki szavazatszámlálóval beszélgettem, és közülük mindenki ugyanezt tapasztalta az ország legkülönbözőbb pontjain.”
Aztán sorra veszi a fővárosi értelmiségi körökben hosszú évek óta terjedő téves képzeteket a vidékiekkel kapcsolatban, majd a következő szavakkal cáfolja azokat:
Felemelő volt látni, mennyire jól tudtunk kooperálni a szavazatszámláló bizottsággal, a fideszes küldöttekkel is. Legalább húszezer emberben dőlt meg az a mese, amivel a mi pesti agyunk át lett mosva, hogy vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol. A Fidesz valóban tarolt vidéken, de nem emiatt, hanem amiatt, mert sokkal jobb volt, mint az ellenzék. És ugyanezért még Budapesten is sikerült sokkal szorosabbá tennie a meccset, mint az pár héttel a választás előtt várható volt.
– És szó sincs arról, hogy vidéken csak a Fidesz médiája látszik. Sárazsadányban volt nagyjából 25-30 százaléknyi ellenzéki szavazó, és az ország más falvaiban is nagyjából ilyesmit tapasztaltak az ellenzéki szavazatszámlálók. Ennyinek már látszania kell egy faluban – tette hozzá.
Szövegében kitért az ellenzéki pártokra is, amelyek szerinte már a kampány alatt cserbenhagyták Márki-Zay Pétert, így Mérő ennek tulajdonítja a bukást. Úgy fogalmazott, hogy azok a pártok, amelyek elszivárogtak az eredményváró helyszínéről, hogy ne vállaljanak felelősséget a kudarcért, részéről menjenek a kukába.
– DK: kuka, Jobbik: kuka, MSZP: kuka, úgy, ahogy vannak. LMP, Párbeszéd, Együtt – á, rajtuk már kikukázni sincs mit. Pár lézengő díszletember jó pénzért a Parlamentben, ennyi maradt belőlük – fogalmazott.
(Forrás: Magyar Nemzet)
R. V.