Aki nem ismerné a sztorit, idézet az ismertető szövegből:
„Ebben a történetben egy emberre, közelebbről meghatározva egy pedagógusra, egy óvóbácsira vadásznak, akit hamisan vádoltak meg, éspedig rendkívül súlyos bűnnel, ha nem a legsúlyosabbal, ha egy tanárról, pláne egy óvóbácsiról van szó: pedofíliával.
Pedofília esetén, mint tudjuk, nincs mese, pedofília esetén érvényét veszti a keresztényi megbocsátás; véget ér a liberális empátia; a jog uralmába vetett hit mint a társadalom egybeforrasztó ereje (ideértve az ártatlanság vélelmének elvét), stande pityere megszűnik létezni. Pedofília esetén zsigeri düh van, mi lenne más. Ugyanakkor pedofília esetén a vád legfontosabb tanúja, az áldozat, gyerek még…”
Már előre nem értek egyet azzal, hogy a jogrend és a megbocsátás itt a fő probléma, hanem az: Hogy lehet kideríteni az igazságot abban az esetben, ha egy egészen kicsi gyerek néhány elejtett szaváról van szó? Mit képzelnek ebbe bele a felnőttek azonnal, hogy indul el a gyanúsítás, „üldözés”? Egyáltalán – lehetséges-e bebizonyítani, hogy az óvóbácsi nem követett el semmi büntetendőt?
Korunkban, amikor már szinte a fejét sem szabad megsimogatni egy kisgyereknek, de ugyanakkor ijesztően elszaporodtak a szexuális, pedofil bűncselekmények (vagy csak több kerül nyilvánosságra?) nagyon időszerű ez a kérdéshalmaz.
Nagy érdeklődéssel várjuk a Budaörsi Latinovits Színház bemutatóját és a nagyszerű színészi alakításokat!
Bemutató: 2022. február 26-án
SzK
