Ma már elcsodálkozunk a régi mértékegységeken. Ki tudja, mi volt a lat, amiről szólás-mondás is fennmaradt:”Sokat nyom a latban.” Véka, pint,icce, hüvelyk, öl,rőf-és még sorolhatnánk a ma már nem használt mértékegységeket. .
A mérlegek nélkülözhetetlenek voltak a háztartásban, és a kereskedelemben. Több féle volt belőlük, a kis „cúgos”-tól a lovas kocsit lemérő mázsákig.
A piaci árusok könnyűszerrel magukkal vitték a kis húzós –„cúgos” – mérleget. Kampójára egy kosárnyi barackot is rá tudtak akasztani. Gyártmánytól függően 10 kiló súlyt lehetett vele elfogadható pontossággal mérni. Erős rugózata speciális fémből készült, hiszen jókora igénybevételnek volt kitéve.
Az egyszerű kétkarú mérleg volt történetileg az első mérleg, melyet az évszázadok folyamán állandóan tökéletesítettek. Gyermekkoromban ámulva figyeltem a patikában a fényes, finoman billegő mérleget, amellyel a porokat mérte az ősz hajú patikus néni. A budaörsi háztartásokban is több helyen ott függött a nagyobb méretű változata a kamrákban, pincékben, présházakban.
„Végy egy kiló réteslisztet”- sok recept kezdődik így. Mivel eleink zsákszámra, de legalább is nagy tételben vásárolták az alapanyagokat, ezért gyakran szükség volt a mérlegre. Legtöbb háziasszony a kredencen tartotta. A sárgaréz tányérokat időnként szidol tisztítóval kifényesítette. Ma már egy megkímélt állapotban lévő, régi konyhai mérleget akár lakásdísznek is lehet használni.
Azoknál a házaknál, ahol rendszeresen árultak terményeket nagyobb mennyiségben, ott a gazda beszerezett egy nagyobb mérleget és a hozzá való súlyokat.
A legnagyobb rakomány mérésére régen Budaörsön a Szabadság út-Petőfi Sándor utca sarkán kialakított mázsa szolgált. Rakfelületére lovas kocsival álltak fel először üresen, majd a teherrel.
Napjainkban a digitális mérlegek korát éljük. Hajszálpontosak, könnyen leolvashatóak. De azért ne dobjuk a régieket sem a szemétbe! Maradjon belőlük mutatóba.
s.k.
