Ezt a házat szüleim –Szakály Mátyás és Wéber Anna építtették.
Édesapám, akiről a hálás budaörsiek utcát neveztek el, sokoldalú, tehetséges ember volt. Negyven éven keresztül igazgatta a fiúiskolát, kántorként orgonált és énekelt a templomban, temetéseken, zarándok utakat vezetett, színdarabokat rendezett, továbbképzéseket szervezett a gazdáknak az őszibarack termesztési ismeretekből. Megalapította az úgynevezett „magyar iskolát” az Árpád utcában. Ott lakott a családunk, én ott születtem.
Aztán úgy döntöttek a szüleim, hogy egy tágasabb otthont emelnek. A Nefelejcs utcai ingatlan az édesanyám családi öröksége volt. Pince, présház állt rajta. A pince még ma is megvan, de egy ideje víz áll benne.
A ház első pillantásra láthatóan nem a hagyományos hosszú budaörsi porta. Apám tervei alapján épült, korszerű beosztással. Hogy mikor kezdték építeni, azt nem tudom, csak arra emlékszem, hogy 1929-ben költöztünk be. A felnőttek beszélgetéséből tudom, hogy azért esett a választás erre a telekre, mert ez közel volt a templomhoz és az iskolához is.
Két nagyobb és egy kisebb szoba, ebédlő és tágas konyha – ma is így áll a beosztás. Heten laktunk a számomra mindig kedves otthonunkban: a példás házasságban élő szüleim, mi négyen testvérek és anyai nagynénénk, aki sok jót tett a budaörsi szegényekért. Az ebédlőben anyánk gyakran terített az Esztergomból érkező tanfelügyelőknek. Ők papok voltak és a püspökség megbízásából jöttek Budaörsre. Egy kedves eset jutott eszembe. Egy alkalommal édesanyám rántott csirkét tálalt fel, persze a finomabb falatokat. Az egyik vendég nagyon udvariasan megkérdezte, hogy volt ennek a csirkének püspökfalatja is, mert akkor ő azt szívesen elfogadná.
A ház külső megjelenésre díszesebb volt valamikor. Az ablakok körül cirádás díszítmény futott, de egy későbbi renováláskor azt megszüntették. A környék nem volt ennyire beépítve, mint manapság. Többnyire présházak álltak, pincékkel, de elszórva lakóházak is voltak.
Egy szomorú emlékkép maradt bennem. A kitelepítés utáni napokban a barátnőmhöz igyekeztem. Szinte féltem a jól ismert utcákon. A sok üres háznál a szél a spalettákat zörgette, éhes kutyák, macskák kószáltak szerteszét….Borzasztó volt.
Aztán én maradtam a házban, éltem itt a családommal, neveltem gyermekeimet.
Szeretek itt lakni.
Lejegyezte:s.k.
