A kőhegyi egyszerű lakban Winkler András kályhásmester élt feleségével és két gyermekével, mígnem jött a második világháború, besorozták katonának, és életét vesztette Budapest ostrománál. Olyan ádáz küzdelem lehetett, hogy még a holttestét sem találták meg. Eltűnt – jött az értesítés a fiatal feleségének.
Amikor Mariska nénit meglátogattam, szívesen megmutatta régi fényképeit, emlékeit. Közben mesélt a családja életéről. Édesapja az első világháborúban halt hősi halált, a másodikban nemcsak férje, hanem a szeretett bátyja is odaveszett. Egyedül, küszködve nevelte fel gyermekeit, akik családot alapítottak, de már ők sincsenek az élők sorában.
-Mindenkit elveszítettem…hát csoda,hogy nem akarok már élni?- kesergett szüntelen. Unokái távolabb élnek, ők jöttek segíteni, bevásároltak, fát vágtak. Mivel nem vezettette be a gázt, a régi jó kályhájával fűtött. A szoba alatti kis pince szolgált a tüzelő elhelyezésére, és a melléképület alkalmas volt tárolásra, régen nyári konyhának is használták.
Mariska néni példás, patyolat tisztaságot tartott a lakásában és a kis udvaron. Esténként szeretett a fatornácon üldögélni, imádkozni, elmerengeni a múlton.
Mindig szomorúság töltött el, ha a háza előtt elmentem. Az ajtó, a kapu zárva, az udvar elgazosodott, a kerítésen kint függött az „eladó” tábla.
Milyen kegyetlen volt a sors Bakonyi Máriához, milyen kevés boldogság, öröm jutott neki, pedig szépen kezdődött az élete abban a kis kőhegyi házban, amit azóta már lebontottak.
s.k.
