2003-ban a balatoni út és a Hosszúréti patak határolta területen megkezdték a Kőérberek -Tóváros lakópark építését. Azonban hamarosan leletekre bukkantak. A kivitelező átadta a terepet a régészeknek, akik haladéktalanul hozzáláttak a feltáráshoz. Hóban, fagyban, esőben feszített tempóban folyt az ásatás, hogy tarthassák a megígért határidőt.
A régészek már keresték a település maradványait, hiszen az 1980-as években a mai Kamaraerdő területén találtak egy bencés apátságot és a falut az 1325-ös határleírásban is említik.
A jó adottságú, vízzel ellátott lankás területet igencsak kedvelték eleink.
A feltárás során bebizonyosodott, hogy már a neolitikum (kőkorszak) óta lakott volt.
Az Árpád kori Kána falu virágkorát az 1100-as évektől kétszáz éven keresztül élte folyamatosan. Neve nem bibliai eredetű, feltételezhető, hogy kányát jelent.
A 26 hektáros területen a régészek az ásatások során Európában is egyedülállóan gazdag leletekre, egybefüggő falumaradványra bukkantak.
Ha számokban mérjük az eredményt, akkor elmondhatjuk, hogy feltártak nyolcezer objektumot, ezerhetvenhét sírt, hetvenezer fotó készült (ezekből láthattunk néhányat a vetítés során) és kilencszáz ládát töltöttek meg leletanyaggal.
A lakóházakat földbe mélyítették, nyeregtetős fedést alkalmaztak. Mindegyikben állt kemence, amit fűtésre használtak, mert a sütés-főzést a szabadon álló, nagyobb méretű kemencékben végezték. Több is volt belőlük. Kettőt sikerült épségben kiemelni és a Történeti Múzeumba szállítani.
A feltárt lakóépületek száma 198. De ezek nem egy időben álltak, hanem a két évszázad során építettek újakat az összedőltek helyére. A legnagyobb számú népesség idején 50-60 házból állt Kána falu és 250-300 lakójának nyújtott otthont.
A 800 évvel ezelőtt élt emberek templomukat kiemelkedő pontra építették és köréje temetkeztek. A félköríves szentélyrészt a későbbi évtizedekben hosszanti irányban megtoldották. A díszesen faragott kövek jó módra utalnak, és arra, hogy készítői nagy gonddal építették. A sírok 30%-a falazott, azaz faragott kövekkel kibélelték a sírgödröt. A csontmaradványokból a szakemberek megállapították, hogy a férfiak átlagosan 163 cm, nők 156 cm magasak voltak.
A lakóépületek területén nagyszámú házi kerámiát találtak. A fazekak méretben, színben, sokféleséget mutatnak. A szépen restaurált darabokon jól látható a különféle díszítés, amit karcolással, benyomkodással hoztak létre a hajdanvolt mesterek. Az edények aljára karcolt ábrák – kerék, nap, csillag, kereszt – kultikus motívumok. Korabeli hiedelmekre utalnak azok a nyílással lefele fordított korsók, amik állatok csontjait rejtették, köztük egy csukáét! A bizánci, velencei eredetű üvegmaradványokból a régészek arra következtetnek, hogy a község lakói igencsak jómódúak lehettek, mert abban a korban, egy 12. századi faluban, az üveg használata még nem volt elterjedt. Ritka leletnek számított a két ólomsúly, a korabeli malom-játék, az aranyozott ládikaveret. A mindennapi tárgyak közé tartoztak a tűz fölé függeszthető cserépbográcsok, kulcsok, kő mécses tartó, sarkantyúk, lóvakaró. A fémből készült szerszámok között a nyolcszáz éves olló megszólalásig hasonló a maihoz, persze műanyag fogó nélkül. Ugyancsak a régi mester ügyességét dicséri az a csat, ami ma is működőképes. Értékes leletanyag az ezüst karikagyűrű és a bronz pénzek, ezüst dénárok, amelyek II. és IV. Béla korából származnak. 
Fejtörést okozott a szakembereknek a zarándokjelvény és a maga nemében csodálatos madárdísz, amihez hasonlót Angliában találtak.
Az azóta már felépült lakópark egyik utcája Kána falu nevét őrzi.
A 41-es villamossal majd egy könnyű sétával hamar megközelíthető az Árpád kori település helye. Már csak a templom alapja és egy újonnan felállított emléktábla őrzi az ott élők emlékét.
s.k.
