Persze, elhangzottak ott olyanok, amelynek ha a fele igaz lenne, akkor tán a világon egyetlen boldogtalan asszony sem élne. Bizony ez volt az a téma, amelyben minden gazda otthon volt!
Miután egymásnak bebizonyították nagy-nagy férfiasságukat, felhajtottak még egy pohárral a sárfehér borból, vagy az addigra langyos kávéból. Hittek is meg nem is a másiknak, de úgy voltak vele, hogyha az õ vadabbnál vadabb állításait elhiszik, úgy õk is ezt a másikkal megteszik.
Egyedül a társaság nagy öregje, Bóta apó nem szólt, ám a végére minden szempár reá szegezõdött. Nagyot szítt a pipájából, gombolt egyet a lajbiján, oszt odamondott a nálánál ifjabbaknak:
– A húszéves legény hajszolja a szerelmet és a gyönyört, a harmincéves már kezdi érteni, a negyvenéves majdnem érti már, az ötvenéves kicsi híján megszerzi tudást, a hatvanas meg magától jön rá!
A népes társaságból, csak István a fiatal csikós merte az idõst tovább kérdezni:
– Oszt Bátyám, kend így a hatvanon felül, hogyan van ezzel az üggyel?
Bóta apó a feje búbjára tolta fel a kalapját, s szépen lassan a kiskanalával kikanalazta a cukrot a kávés bögréjébõl, majd utána válaszolt meg a legénynek:
– Így, Öcsém! Így! A nõk a sírig tudják bírni a szerelem gyönyöreit, mi férfiak meg fele addig. Meg kell a nõt becsülni! Nem csupán a testét, de a lelkét is. Ezért mondom én néktek, hogy ugyan a kávéskanalat a kávé megkeverésére adta a korcsmáros, nem a cukor lassú kikanalazására, de én még a kiskanálról a cukrot is egyszer-egyszer lenyalom. Én az életem minden percét megköszönöm a Jóistennek, hogy az asszonyomat mellém rendelte! Ti meg, ne csak a szeretõt lássátok a nõben, hanem az anyát és a születendõ kisleányotokat! Hát, így legyetek, legények!
Nagy csend lett az izsáki homokon. Egyszerre hallgattak el a szerelem és gyönyör tudósai, szívcsábászai, és a lepedõ, állítólagos mesterei. Egymásra néztek és szedelõzködtek, tán még meg is szégyellették magukat, úgy indultak hazafelé.
S láss csodát!
Ahogyan a korcsmáros az ivója ablakán utánuk nézett, azt látta, hogy a legények a mezõrõl virágot tépnek. Virágot téptek, hogy azt az asszonyuknak vigyék meg.
Bóta apó is röviddel ezután betette maga után az ajtót és zsebébõl felesége fényképét vette elõ.
Ott guggoltam 12-13 évesen a pajta mögött megbújva, az egész férfi-beszélgetést kihallgatva – értve is, meg nem is azt – láttam, ahogyan az idõs férfi az asszonya fényképét majd’ ötvenévnyi házasság után is szeretettel megcsókolja, és egy vörös rózsaszálat vesz ki a lajbija legbelsõbb zsebébõl.
Gyümölcsoltó Boldogasszony napja volt, ezen az egykori, gyönyörû tavaszi napon…
Zetényi-Csukás Ferenc
w
