Irodalmi zenés mûhelynek is nevezhetném a tegnap esti rendezvényt, ahol három különbözõ mûfajban munkálkodó mûvész avatta be a hallgatóságát, abba a világba ahol évtizedek óta alkotnak szebbnél szebb verseket, dalokat, egymás örömére és a versekért dalokért rajongó hallgatóságnak egyaránt..
Az idõsebb korosztály közül ki ne ismerné Dinnyés Józsefet, aki 1963-ban kezdett énekelni. 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az elsõ magyarul éneklõ szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” címû, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az elsõ magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklõ dalai miatt egy ideig Bob Dylanként „Bob Dinnyésként” emlegették, annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt, és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet. 1973-as, elsõ kislemezén két Buda Ferenc és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Az1970-es években a versmegzenésítések és a saját dalok kettõssége jellemezte mûsorait.
Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a hosszú évek során összegyûlt szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvû költészet verseibõl elõadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklõdõ kisközösségeknek.
Az irodalmi hármas tagjaként az est vendége volt Kaiser László ,költõ, író, szerkesztõ, dramaturg, 1995-tõl a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetõje, tanára. Vándorok, vérebek, angyalok verseskötetét hozta el, hogy az abban összegyûjtött verseibõl olvasson fel õ és Rák Kati színmûvésznõ, aki évfolyamtársa volt az egyetemen.
Kaiser László aki azon túl hogy verseit kötetekbe rendezi, dramaturgiával, szinkron színészettel foglalkozik, A könyvkiadás azzal a nem titkolt céllal mûködik, hogy többek között a tehetségeket felkarolva segítséget nyújtson az érvényesülés felé.
Dinnyés József elmaradhatatlan gitárjával jött el, hogy elénekeljen Kaiser József versei közül néhányat, melyet õ zenésít meg fáradhatatlanul azon túl, hogy más magyar költõk verseit is dallamba foglalva adott már elõ sokak örömre az elmúlt közel negyven évben.
A rendezvény hölgy tagja Rák Kati volt, akit szintén sokan ismernek, hiszen õ a film és operett világában vált ismertté, nem beszélve a reklámokban vállalt szerepeirõl. Ezen az irodalmi estén Kaiser László versibõl olvasott fel néhányat.
Mint elmondták, hármójukat összetartja a közös gondolkodás az élet jobbik felének igenylése mindez a versek és a zene összecsengõ együttesében.
Major Edit
Fotó. Városi Könyvtár