A Jókai Színházterme adott otthont az elõadásnak ahol nagyon sok érdeklõdõ foglalt helyet, hogy meghallgassa Pál Mátét elõadását, aki nemrégiben a Himalája lejtõin és csúcsain túrázott. Élményeit fotókon rögzítette, amelyeket érdekes beszámolóval egybekötve vetítette le nekünk.
Bár már többször is volt szerencséje Nepálban túrázni, a Himalája fenséges hegyei között eddig, csak mint túravezetõ volt jelen,de most úgy adódott hogy mint túrázó járhatott a fenséges óriások között melynek legmagasabbját is megjárta amely 6461 méter. Teherhordók, helyi guide-ok, elõre lefoglalt szállás, kényelmes bérelt kisbuszok, vagyis minden kellék megvolt a túrához, ahhoz hogy egyedül, 5 nap bolyongás során a Langtang régió egyik legszebb túráján, a Gosainkunda trekkingen vehetett részt.
Elõadását számtalan fotófelvétellel tarkítottan élvezhettük és bepillantást nyerhettünk az ottani népek életébe, mely nekünk, európaiaknak idegen, de éppen ezért érdekfeszítõ.
Mint tudjuk a Himalája Nepál hatalmas hegyvidéke. A túra Dhunche városából indul 1950 méteres magasságból, és már az elsõ nap egy masszív emelkedõ vár a túrázókra: 1400 métert kell emelkedni 16 km alatt. Útközben persze néha megpihen az ember, az apró hegyi falvakban pedig szinte mindig csodaszép és mosolygós gyerekekkel lehet találkozni. A himalájai menedékházak nagyjából mindenhol hasonlóak: pazar kilátás, szépen rendben tartott kerthelyiség, hangulatos ebédlõ és egyszerû, de tiszta szobák. A szállásért a legtöbb helyen nem kellett fizeti, de mivel egy étkezés átszámítva 1000-1500 Ft-ra jön ki, ezért a tulajdonosoknak bõven megéri.
Csakúgy, mint a legtöbb hosszabb túrán, itt is sok külföldi teherhordók segítségét veszi igénybe. Bár Nepálban és sok más országban is serpáknak hívják õket, a nagyjából 120 ezres serpa népcsoport leginkább a Himalája keleti részén él elszórva, így többek közt például az Everest trekkingen lehet velük találkozni, mint teherhordók. Általában 15-25 kg közötti súlyt cipelnek akár több napon keresztül, a napi bérük pedig 10 dollár környékén mozog.
A túra fénypontja a 4380 méteren fekvõ Gosainkunda-tó, amelyet a legenda szerint a nepáliak kedvenc hindu istene, Shiva teremtett. A sztori alapján miután Shiva megivott egy mérget (megmentve ezzel a világot a pusztulástól), háromágú szigonyát a hegyek közé dobta, hogy az így kifolyó vízbõl tudja enyhíteni õrjítõ szomját. A felgyülemlett vízbõl aztán kialakult a tó, amelyik augusztus hónapban az egyik legfontosabb hindu zarándokhely egész Nepálban. Helyiek százai túráznak (vagy épp helikoptereznek) fel naponta a tóhoz, hogy a háromszori megmártózással megtisztuljanak, és tiszta lappal folytathassák hétköznapjaikat. A Gosainkunda-tavon kívül még további 17 kisebb-nagyobb tó fokozza a magashegyi túraélményt, melynek végsõ állomása a túra legmagasabb pontja, a 4610 méteres Laurebina-hágó.
A csúcsponton természetesen lobognak a Nepálból nélkülözhetetlen buddhista imazászlók, egy kis tibeti hangulatot csempészve a kietlen tájba. Már a napok elsõ felében 10-bõl 9-szer tiszta és napos idõjárás van, délutánra szinte mindig befelhõsödik. Aztán amint elkezd fogyni a lemenõ Nap ereje, a felhõk akár 15-20 perc alatt is eltûnhetnek, mint az elõadás alatt bemutatott fotón-
Pál Máté fotóin láthattunk egy Pazar kilátást a Langtang Nemzeti Park fõvonulatára, köztük a 7246 méteres Langtang Lirung csúcsára, naplemente után nem sokkal. A Himalájának ezen része meglehetõsen kevés turistát vonz, hiszen az Everest és Annapurna régiók a túrázók nagy részét elszívják. Ez persze azért nem egy rossz dolog olyan szempontból, hogy az egész túrán talán 20-30 emberrel ha találkoztam, mondta elõadónk.
Láthattunk egy felvételt a 2015 áprilisi földrengés által romba döntött falvak egyikérõl. A tradicionálisan kõbõl épült ám sárból tapasztott házak kártyavárként omlottak össze a 7.9-es erõsségû brutális rengésben. Azóta a házakat a képen is látható fém lemezekbõl tákolták össze, több-kevesebb sikerrel. A lassan két és fél éve elhúzódó újjáépítés egészen reménytelen, a helyiek hiába várnak a pénzükre, az állam részérõl eddig szinte semmilyen segítséget nem kaptak.
A földrengés ellenére az élet persze egy percre sem állt meg a vidéken. Alig pár nappal a katasztrófa után a nebulók folytatták az iskolát, az emberek pedig ugyanúgy dolgoztak a földeken mintha semmi sem történt volna. Talán pont ez a helyi emberek legnagyobb hibája: a végtelen alázat a természet iránt, ami miatt mindegyik lakos döbbenetes nyugalommal vette tudomásul, hogy az otthona megsemmisült. A következõ generáció talán már megéli a változás új szelét egész Nepál szerte.
Nagyon érdekes szép felvételekkel tarkított elõadást hallhattunk s talán akad majd valaki a hallgatóság soraiból, aki kedvet kap egy nepáli utazáshoz, ha nem is egy túrázáshoz, hiszen ahhoz kitartó szívós felkészülés, nagyon jó kondíció kell. Habár ült elõttem két kisdiák, akik nagy érdeklõdést tanúsítottak az elõadás iránt, õk talán felnõve elindulnak majd, Pál Máté példáját követve, hogy õk is meghódítsák a Himalája csúcsait.
Major Edit
