Amikor a gimnáziumban megkérdezték tõlem, mi szeretnék lenni, elszörnyedve vették tudomásul, hogy politikai publicista a választott terület, s ezért politológiára fogok jelentkezni. Sokan óva intettek, mondván, a politika és a közélet világa nem éppen nõknek való terület. Biztos vagyok én ebben? – kérdezték tõlem újra és újra. Minden esetben határozott igennel feleltem, hiszen olyan példaképeket láttam, akik bebizonyították, tehetséggel, elhivatottsággal, szorgalommal mindent el lehet érni.
Nõként ugyanakkor igenis fontosnak tartom, hogy egy férfias szakma nem egyenlõ a férfias viselkedéssel. Filmes példát hozva: azért, mert jogunk van állva pisilni, még nem fog menni és nem is kell, hogy menjen. Nem azért leszünk jók egy területen, ha „átmegyünk férfiba”, hanem azért, mert van hozzá érzékünk. Sokkal fontosabb, hogy beemeljük ebbe a világba a nõies látásmódot, illetve az empátiát. A nõk között is akadnak tehetségesek az adott területen, ugyanakkor másképpen éli és látja át a dolgokat egy nõ és egy férfi. Ezért alkotnak jó párost. A legnagyobb hiba, ha feladjuk a nemiségünkbõl fakadó tulajdonságainkat. Ez a lehetõ legrosszabb példa, amit mutathatunk a fiatalabb nemzedéknek. Az ellenzéki politikusnõk pedig élen járnak a rossz példákban (is).
Ha felmegyünk a közös közösségi oldalukra, ott találjuk a nõi szivárványkoalíciót, azaz Kunhalmi Ágnest, Szél Bernadettet, Szabó Tímeát, Vadai Ágnest, Bõsz Anettet, Gurmai Zitát és Bangóné Borbély Ildikót. Sajnos lemaradt Demeter Márta vagy Varga-Damm Andrea, pedig a ténykedésüket látva simán befértek volna a csapatba. Lássuk be, e hölgyek nem a sikeresség és a józanság mintaképei.
A felsoroltak közös jellemzõje inkább az, hogy mindenhogyan viselkednek a parlamentben, csak éppen nõként nem. Nem arról van szó, hogy egy nõnek politikusként csak az úgynevezett nõi témákhoz lehet köze, ahogy arról sincs, hogy egy nõ nem lehet pártja vezetõje. Nyilvánvalóan minden témához hozzászólhat, és ha alkalmas rá, illetve megválasztják, akár az ország élére is kerülhet. Ez megint csak nem a nemünktõl függ, hanem a rátermettségünktõl, bármennyire is szeretik hangoztatni a felsorolt hölgyek, mennyire elnyomottak azért, mert nõk. Mondjuk az említettek kizárólag azért tartanak ott, ahol, mert egytõl egyig bebizonyították: nemcsak vezetõnek, politikusnak, sõt nõnek is alkalmatlanok. Mást sem tesznek, mint erõszakoskodnak, üvöltöznek, kárálnak, személyeskednek és sértegetnek. Egy õszinte pillanatuk sincs, megjátsszák magukat és rájátszanak a nõiségükre is, persze csak akkor, amikor hasznuk van belõle. Máskor amiatt támadnak, hogy bántják õket, pedig nõk. Azt hangoztatják, olyan országot akarnak teremteni, ahol minden nõ érezheti: ugyanannyit ér, mint a férfiak. De közben azt érik el, hogy lejáratják a nõi nemet. Ajtóról pattannak vissza, fetrengenek a földön, mûsírást produkálnak, magukból kikelve kiabálnak.
Sajnos éppen azt a helytelen felfogást erõsítik, hogy a nõknek nincs helyük a politika világában. Azt a sztereotípiát igazolják, hogy a nõk hisztérikusak, különösképpen stresszes helyzetekben. Teszik ezt úgy, hogy mást se csinálnak politikacsinálás címén, mint hisztériáznak. Azt magyarázzák, hogy ma Magyarországon a nõk nem érnek ugyanannyit, mint a férfiak, miközben õk tesznek meg mindent annak érdekében, hogy elõbb nézzék õket férfinak, mint nõnek. Azt mondják, harcolnak, küzdenek. Igen, ezt látjuk. Megküzdenek ajtókkal, szelfibotokkal, székházakkal, a festékszóróval és a helyesírással is mindennap. De ahogy tõlük megszokhattuk, ezekkel szemben is vesztésre állnak.
Idézzük fel Margaret Thatcher szavait: „Erõsnek lenni olyan, mint úrinõnek lenni. Ha bizonygatnunk kell, hogy azok vagyunk, akkor már nem vagyunk azok.” A roncskommandó nõi tagozatának azonban csak a bizonygatás megy, halljuk is az erõszakos rikácsolásukat nap mint nap. Méltóságról, kellemrõl, eleganciáról, finomságról, nõiességrõl, józanságról még hírbõl sem hallottak.
Egyvalamire azért jó a ténykedésük: elrettentõ példának.
Nagy Dóra
w
