A Légiközlekedési és Repülõgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan mûködik" majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az idõszakban is leszállási lehetõséget kell majd biztosítani repülõgépeknek – mutatott rá.
A fõpolgármester közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttõl reggel nyolc óráig terjedõ idõszak kérdését.
A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetõség lesz egyedi mérések elvégzésére is – ismertette Tarlós István. Közölte: a mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekbõl befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani – tette hozzá.
Palkovics László közölte, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manõvert Budapest felett nem lehet majd tervezni. A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsõdleges követelmény volt. Van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetõséget kell biztosítani – tette hozzá.
Kérdésekre válaszolva Tarlós István elmondta: a közfejlesztési tanács napirendjén szerepel a repülõtérre vezetõ gyorsforgalmi út megújítása, és várhatóan ez a következõ önkormányzati ciklusban meg is történik majd.
Palkovics László ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy folyik a repülõtér kötöttpályás megközelítésének vizsgálata is. Két koncepció van: az egyik a meglévõ vasúti infrastruktúra használatával érné el a repülõteret, a másik egy közvetken, direkt megközelítés.
MTI
w