Bevándorlásellenes áttörés történt Hollandiában

2019-03-22 | Magazin
Erõteljes bevándorlásellenes áttörés történt Hollandiában a szerdai tartományi és szenátusi választáson. Egy 2016-ban alapított párt szerezte a legtöbb mandátumot és szavazatot.

A jobboldali, bevándorlásellenes Fórum a Demokráciáért (FvD) lett a hollandiai tartományi választások nagy nyertese, miközben a liberális-kereszténydemokrata kormánykoalíció elvesztette többségét a parlament felsõházában – jelentette a NOS holland közszolgálati televízió.

Az elõzõ nap tartott választások csaknem teljes, bár még nem végleges eredményei szerinta mindössze 2016-ban alapított, Európa- és bevándorlásellenes FvD 16 százalékot ért el,azaz 12 helyre számíthat majd a 75 fõs szenátusban, ugyanannyira, mint a Mark Rutte miniszterelnök vezette, liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD). A szintén bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) 5 mandátumot szerzett.

Az eddigi 38 helyett 31 mandátuma lesz a felsõházban a négypárti kormánykoalíciónak, amelynek majdnem mindegyik tagja visszaesett. A VVD 13 helyett 12, a liberális D66 10 helyett 7, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) 12 helyett 8, a Keresztény Unió (CU) viszont 3 helyett 4 helyet szerzett.

A szenátusi választással párhuzamosan tartományi voksolást is tartottak.A pártok közül a legtöbb szavazatot a bevándorlásellenes FvD szerezte 14,4 százalékot,míg Mark Rutte kormányfõ pártja csupán 13,9 százalékot ért el.

A voksolás nagy vesztese Frans Timmermans munkapártja lett, mivel négy évvel ezelõtt még 10 százalékot értek el, míg most csak 8,5 százalékot. A szintén bevándorlásellenes PVV 6,9 százalékot szerzett.

ORIGO
w

Megosztás