-Mikor kezdtek hozzá a szervezéshez?
-2017. októberében volt az elsõ egyeztetés, 2018. áprilisában a két polgármester és a fõszervezõk egyeztettek személyesen. A konkrét, részletekbe menõ szervezési munkák 2018. õszén kezdõdtek.
-Melyek voltak a fõbb feladatok,és az apróságnak tûnõ, de mégsem az,például a étel-italos bonok elkészítése?
-Szállásfoglalás, étkezések átgondolása, a programok összehangolása a Budaörs Fesztivál programjaival, az egyes programelemek helyszíneinek bejárása, a rendezvény logójának és arculatának megtervezése, az ajándékok (városi és vendégek) kitalálása, a hivatalos ünnepség kereteinek egyeztetése, a vendégek mozgatásának megtervezése, a buszok parkolása stb.
-Mi okozott nehézséget?
-Az idõjárás nagyon keresztbe tett a programoknak, illetve az eltervezetthez képest a hivatalos ünnepségre kétszer annyi német vendég jelezte a részvételét, így 3 héttel a rendezvény elõtt a hivatalos ünnepséget teljesen át kellett tervezni, szállásokat kellett keresni és a Törökbálinton elhelyezett vendégek mozgatásáról is gondoskodni kellett.
-Melyek voltak számára a legemelkedettebb pillanatok?
-A delegáció megérkezése mindig örömteli pillanat, hiszen régi ismerõsök látják viszont egymást. A hivatalos ünnepség is megható pillanatokat okoz a résztvevõknek. A kötetlen programok, közös étkezések során teljesen közvetlen, baráti beszélgetések teszik felejthetetlenné az itteni napokat.
-Volt még feladat azután, hogy a vendégek útra keltek?
-A különbözõ számlák rendezése adminisztratív munka, de ilyenkor gondolunk arra is, hogy a szervezésben és lebonyolításban részt vevõknek megköszönjük a munkáját. És persze rögtön a bretzfeldi utazással kapcsolatos akut feladatokat kezdtük csinálni,
-Készülnek a közelgõ bretzfeldi látogatásra?
-Igen, készültünk, hiszen 90 fõs delegáció utazott Bretzfeldbe. Az utaztatás sem egyszerû feladat, de a kinti programokkal kapcsolatosan is folyamatosan egyeztetni kellett a bretzfeldi szervezõkkel. (A látogatás azóta már megtörtént.)
Köszönöm a tájékoztatást.
s.k.