Egy keresztényüldözõ ne próbálgassa magára az üldözött keresztény szerepét - Válasz Lendvai Ildikó kérdésére

2019-05-03 | Magazin
Lendvai Ildikó, egy egykori kommunista, majd szocialista vezér, aki nyugdíjas éveit békésen, egy demokráciában élheti le annak ellenére, hogyha rajta és elvtársain múlna, még mindig tartana az egypártrendszer Magyarországon. És mivel elmaradt az elszámoltatás és a felelõsségrevonás az elõzõ rendszer bûneivel kapcsolatban, Lendvai Ildikónak is nagyon megnõtt a bátorsága, felerõsödött benne a proligõg. Így próbálgathatta magára legutóbbi, Népszavában elsütött cinikus fogalmazványában az üldözött keresztények sorsát, és tette fel a kérdést: üldözött kereszténynek minõsül-e?

Erre pedig egy 21. századi, méltó választ kell adni, íme: 

Nehéz szavakba foglalni is, illetve egyáltalán értelmet találni Lendvai Ildikó, nyugdíjas kommunista legújabb fogalmazványában, amely Üldözött keresztény leszek? címmel jelent meg nemrégiben. Nos, mivel a kérdést Lendvai Ildikó magának sem válaszolja meg, kénytelen leszek én megfelelni erre a fogas kérdésre.

Elõbb azonban megpróbálnám összefoglalni mit próbál leírni Lendvai Ildikó, bár valójában egy zavaros, irigységtõl, butaságtól, értetlen prolidühtõl megterhelt szóhalmaz, ami valami olyasmit próbál sugallni, hogy a kormány nem törõdik a szegényekkel, és az elesettekkel, ellentétben minden üldözött keresztény mellé állítana egy államtitkárt.

Sürgõsen tisztázni szeretném: üldözött kereszténynek minõsülök-e? Ebben az esetben tudniillik miniszterelnök úr értem is kiállt európai programjában: „Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát.” Eddig ugyan szegény Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésrõl, de így legalább egy követelés máris ki van pipálva.

Ugyan szerintem igazából senkit nem érdekel, mit szeretne tisztázni és miért Lendvai Ildikó, vagy hogy egyáltalán hogyan merült fel benne ez a fölvetés, azt viszont fontos leszögezni, hogy ennek ellenére Lendvai Ildikó is azonnal lebukik a hazugságaival.

Ugyanis egy volt MSZMP központi bizottsági alkalmazott ugyan hogy meri venni a bátorságot leírni azt, hogy Gellért püspök esete óta nemigen lehetett hallani az Unió területén keresztényüldözésrõl, miközben csak az általa is csodált és éltetett vörös uralom évtizedei sem szóltak másról, mint a keresztények üldözésérõl.

1948-ban 6.500 egyházi iskolát államosítottak, 4.500 szerzetes veszítette el a hivatását, 1950-ben kétezer szerzetest internáltak, majd a Hittudományi Egyetemet is bezáratták. Csak a papok és szerzetesek ellen 2.500-3.000 eljárás indult 1945 és 1972 között, 1956 után ráadásul megszaporodtak a tömegesen elkövetett papgyilkosságok is, több azóta boldoggá avatott pap vagy szerzetes lett a rendszer áldozata. Arról egyelõre nem is lesznek tényleges adatok, hogy a mindennapok embere milyen hátrányokat szenvedett azért, mert vallásos életet élt, egyházi iskolába járt, esetleg templomban mert megházasodni. Ahogyan arról sem kaphatunk átfogó képet, hogyan figyeltette az állam az MSZP szavazóbázisának egy részét alkotó egykori besúgók révén a keresztény közösségeket, hogyan zsarolták, mire kényszerítették azokat, akik nem fordítottak hátat a vallásuknak a karhatalmi elnyomás ellenére sem.

Õ ugyanis egy keresztényüldözõ. Vagy legalábbis volt, ahogy az az egész galád rendszer, amelynek éltetõje, építõje, kihasználója és ideológusa is volt.

Lendvai Ildikó, és az elvtársai által azóta holtvágányra vezetett vörös villamos bizony számolatlanul gázolta el, nyomorította el a keresztény embereket, lehetetlenítette el életüket. Ezért ha nyugodt lelkiismerettel szeretne az idõskor felé fordulni, Lendvai Ildikó is lassan elkezdhetne erõt gyûjteni a bocsánatkérésre. Mindenki már csak ezt várja tõle is, és a tettestársaitól. Egyéb szerepet a történelem már nem szánt nekik.

Susánszky Mátyás
Forrás: Népszava/s4c.hu/Rubikon; vezetõkép: MTI
 w

Megosztás